
Történelmi győzelemként értékelték az Orbán Viktor kormányfő vezette Fidesz–KDNP által a vasárnapi országgyűlési választáson elért eredményt a Nézőpont Intézet által szervezett hétfői budapesti rendezvény meghívott elemzői, akik szerint egy “kormányerősítő, ellenzékváltó” szavazáson vagyunk túl, amely valójában a miniszterelnök-választásról szólt.
A Ki nyert ma? című, az országgyűlési választást értékelő rendezvényen Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója azt mondta: történelmi nagyságú győzelem volt a vasárnapi, amelyet az Orbán Viktor nevével fémjelzett Fidesz–KDNP-lista és az egyéni választókerületekben a jelöltjei elértek.
A Fidesz–KDNP népszerűségében az “égvilágon semmilyen” szerepe nincs a választási rendszernek
– tette hozzá.
Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje is elismerte vasárnap este, hogy választási rendszertől függetlenül hatalmas arányú többséget szerzett volna a Fidesz–KDNP
– mondta az igazgató. Hozzátette: a választási rendszerre “nem lehet mutogatni”, amikor annak keressük az okát, hogy miért tudott negyedszerre is nyerni a Fidesz–KDNP. Kovács István hazugságnak nevezte a választási szerveket ért kritikákat is, és azt mondta: a baloldali pártok minden szavazókörbe delegáltak tagot, továbbá a Nyílt Társadalom Alapítvány annyi választási megfigyelőt küldött, amennyit “banánköztársaságba sem”.
Az egyik oldalon sem történt semmiféle olyan visszaélés, amely érdemben befolyásolta volna a választásokat
– jelentette ki. Kovács István úgy fogalmazott: “nagyon tiszta és fair körülmények között” született meg a vasárnapi eredmény.
Ezt minden választási megfigyelő meg fogja erősíteni. A választási rendszer “tökéletesen funkcionált”, a hosszú sorállást is sikerült kiküszöbölni és az informatikai rendszer végig elérhető volt
– sorolta.
Mindez azt erősíti, hogy a következő Országgyűlésnek és az általa megválasztott kormányfőnek – akit Orbán Viktornak fognak hívni – hatalmas lesz a legitimációja
– mondta Kovács István.
A baloldal és a kormányoldal eredménye közötti különbségben a miniszterelnök-jelöltek személye volt a döntő tényező
– jelentette ki. Nincs olyan közvélemény-kutatás sem – folytatta –, amely azt támasztaná alá, hogy az ukrajnai háború állna a Fidesz–KDNP győzelme mögött. Kovács István szólt arról is, hogy szerinte vasárnap este megbukott a baloldal előválasztása, amely csak rövid távon működött, Márki-Zay Péter hiányosságai miniszterelnök-jelöltté választása után “nagyon erősen” előjöttek. Valójában ő nem egy A-kategóriás politikus, a kvalitásai messze gyengébbek voltak annál a várakozásánál, amelyet a baloldal hozzá fűzött.
Soha nem volt még ennyire népszerűtlen miniszterelnök-jelölt Magyarországon, mint Márki-Zay Péter
– fogalmazott.
Kormányerősítő és ellenzékváltó választás volt
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője szerint a vasárnapi egy kormányerősítő és ellenzékváltó választás volt; soha ilyen erős felhatalmazást magyar kormány még nem kapott demokratikus választáson. Kifejtette: a mostani baloldali pártok 2010-ben a választáson 45 százalékot értek el, ebből mára 35 százalék lett, és 2018-hoz viszonyítva mára tíz ellenzéki választóból hárman nem szavaztak az ellenzéki közös listára.
A Fidesz–KDNP-re leadott szavazatok mostani aránya meghaladja a 2010-es hatalmas felhatalmazásét, így kimondható, hogy ilyen erős felhatalmazást kormánypárt még nem kapott
– mondta Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint az Országgyűlésben helyreállt a centrális erőtér.
Ez egy kicsit asszimmetrikus lesz, hiszen a baloldali pártok frakcióinak aránya várhatóan 28 százalék lesz, míg a Mi Hazánk Mozgalom csak 3,5 százalékát teszi majd ki a parlamentnek
– tette hozzá. Hangot adott azon véleményének is, amely szerint vasárnap azt történt, hogy azon baloldali választók, akik nem akarták Márki-Zay Pétert miniszterelnöknek, nem szavaztak a baloldali közös listára, és azok a választók, akik nem voltak fideszesek, de Orbán Viktor munkájával elégedettek voltak, végül is a Fidesz szavazóivá váltak. Mráz Ágoston Sámuel kiemelte, hogy egyedül Budapesten működött a közös baloldali jelöltállítás. A Demokratikus Koalíció és a Momentum azonban örülhet az eredménynek: az előbbi 9-ről 16-ra, az utóbbi 0-ról 11-re emelte frakciója létszámát.
A két vesztes pedig a Jobbik – amelynek 26-ról 9-re csökkent a mandátuma – és az LMP, amely esetében az is kérdéses, hogy tud-e egyáltalán frakciót alakítani, tehát azoknak a pártoknak – Jobbik, LMP –, amelyek 2010 előtt Gyurcsány Ferenc leváltására jöttek létre, a további létük is kérdéses
– mondta. Mráz Ágoston Sámuel úgy fogalmazott, hogy Márki-Zay Péter “utolsó harcosként nekiesett” Gyurcsány Ferencnek és le akarta győzni, de vasárnap Gyurcsány Ferenc győzte le Márki-Zay Pétert.
A miniszterelnök-választásról szólt a vasárnapi voksolás
Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese a többi elemzővel egyetértve közölte, hogy a miniszterelnök-választásról szólt a vasárnapi voksolás.
A közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a Fidesznek volt a legnagyobb esélye a választás megnyerésére, és jól látszódott az is, hogy a baloldal az előválasztás után fokozatosan erodálódott. Ez igaz volt Márki-Zay Péter népszerűségére is
– fejtette ki. Barthel-Rúzsa Zsolt azt mondta: a Jobbik néppártosodása kudarcba fulladt és az ellenzéki közös lista gyakorlatilag “megsemmisült”.
A Jobbik nagyon sokat vesztett, míg a Mi Hazánk Mozgalom feljött: “a szélsőjobboldal igazából hazatalált”, lett egy párt, amely bejutott a parlamentbe
– jelentette ki, megjegyezve: régen volt ilyen radikális párt az Országgyűlésben.
Ellenzékváltás történt
– jelentette ki.
Forrás: MTI; Fotó: ATV/Képernyőfotó
Orientál
2022-04-05 at 17:14
Amikor Gyurcsány le-kapitányozta Márki-Zayt akkor már sejteni lehetett hogy Gyurcsányék tisztában volta a bukásukkal és ezzel Márki-Zayit tette már akkorra a felelőssé, csak akkor még ekkora mértékű bukásukat senki nem tudhatta előre.
Orientál
2022-04-05 at 17:11
Ameddig dk-s Gyurcsány a Dobrev feleségével együtt manipulálnak a háttérből addig ez a Márki-Zay szintű állapot fog fennállni a balliberális zöld ellenzéknél.
aladin
2022-04-05 at 07:10
Márkiszar jellemzése, vádol, hazudik, mindenkit sérteget függetlenül ki milyen és kicsoda, majd tagad, visszavádol, hogy ezt nem én ö mondta tehát egy féreg. Tiszta porszivó ügynök viselkedés. Már a saját politikus társai is otthagyták. Jó hogy megszabadultunk egy ilyen farcs embertöl.
Esvány
2022-04-04 at 23:07
Régi társasjáték az Amerikából jöttem. MZP: Amerikából jöttem, mesterségem címere egy bazi nagy BUKTA.
Csakúgymondom
2022-04-04 at 22:44
Tulajdonképpen nagyon nagy hálával tartozunk MZP-nek.
Amíg ő gyilkos tempóval igyekezett a “legek könyvébe”, mint a magyar történelem leginkább antipatikus miniszterelnök-jelöltje, össze is gründolta a historikus alkot5mányozó többséget – nekünk.
Tette ezt a háború árnyékában, az új világgazdasági válság küszöbén, a kertjeink alatt lopakodó, világméretű ínség, éhezés és nyomor előestéjén.
Lehet, hogy ő egy hazafi, csak ezt is hülyén kommunikálta? És nem maradt ideje kijavítani magát…
Én
2022-04-04 at 21:36
Emlékezzünk vissza, hogy Makiszar és kamugeli micsoda dobrevezésbe és gyurcsányozásba kezdett az előválasztás második fordulója előtt. Gyurcsány és Dobrev nem az a fajta, amelyik ezen túllépne, szándékosan vonultak háttérbe, hogy bukjon és vigye el a balhét a márki. Ha viszont nyert volna márki akkor az újhullámos hazaárulók mind márki mögé álltak volna be, az öreg fletónak meg csak valahol a hátsó sorban vöröslene a feje.
tarcsa
2022-04-04 at 21:28
Az őrülteket a primitív törzsek szokták tisztelni. Na, a magyarok nem azok. Egy darabig elnézően mosolygunk, majd szánakozunk rajtuk. De amikor nem lehet levakarni őket, akkor jön előbb a dorgálás, majd egy hatalmas pofon. Na Makiszar, a pofont is kéred?
grimmbusz
2022-04-04 at 20:17
Rózsa Zoltán
2022-04-04 at 19:11
“Szerintetek nagyon elverte tegnap a családot mikor hazaértek? Fogadok, hogy az asszony fejét cipóra verte és a gyerekek is kaptak rendesen a pszichopata állattól.”
Mondjuk mikor a beszédében azt mondta hogy “hazamegy és megcsóklássza a gyerekeit”, valami ilyesmire asszociáltam, de aztán megállapítottam, hogy gonosz vagyok és előítéletes.
Királytigris
2022-04-04 at 20:16
Mindenki előtt triviális volt az a tétel, hogy Gyurcsánnyal nem lehet győzni. Azok a pártok akik beálltak Gyurcsány mőgé, elvesztették azt a hatalmas esélyt a választok többsége előtt, hogy bebizonyítsák, hogy Gyurcsány nélkül is győzhetnek.
A Moslékos szartortára még ráadásul Szaros Gyurka New Yorkból ráültette habként, Makiszart.
Ez lett az eredmény.
Kovács Zsuzsa
2022-04-04 at 20:15
Mi az h “ régen volt ilyen radikális párt az Országgyűlésben.”?? Ilyen butaságot rég nem olvastam. Úgy hangzik, mintha csak a magát radikálisnak deklaráló párt lehetne radikális. (Rosszabb esetben, mintha csak a jobboldali radikalizmus lenne radikalizmus.) Valójában a kormánypártokat leszámítva minden eddigi parlamenti párt radikális. Amely pártnak ui. akár csak egy képviselője, akár csak egyszer is megengedhet olyan szóbeli, írásbeli megnyilvánulásokat, cselekményeket, következmények nélkül, amit ezeknek a tagjai, prominensei, (vagy “értelmiségi hàtországuk”) “üzletszerűen” űznek évek óta, amely még a legintellektuálisabb formájában is a “jogállam átmeneti félretételét” ès alkotmányos puccsot tervezett, kevésbé intellektuálisan pedig lampavasazsst, ifa-platózást, vagyonelkobzást, számlabefagyasztást: azok milyen pártok?? Amelyek az obstrukciót odáig vitték, mint ezek? Ezek is radikálisak, szélbal- és széljobbosak mind, kivétel nélkül. ( Most megkaptuk a momentumot is ráadásnak.)
moliere
2022-04-04 at 20:03
Abban nem voltam biztos, hogy nem nyernek, de abban biztos voltam, hogy egyetlen napig sem lett volna miniszterelnök ez a nyúlszájú csíra.
Attól fogva tudom, amikor láttam azt a videót, amikor leállt ugatni a piaci kofa sráccal. (Akinek elismerésem!)
A másik, amikor erősen gyanítottam, hogy itt nem lesz kormányváltás sem, amikor az öreg vidéki dékás nyanya nyavajgott a kúrcsótánynak, hogy csináljanak valamit ezzel a miniszterelnökjelölttel, mert vidéken pokol miatta az élet, nem lehet már felvállalni, hogy rá szavaznának. És akkor kúrcsótány dobreváné azt mondta, hogy “igen, a szavak súlyos fegyverek” és bólogatva egykedvűen továbbment. Akkor – mondom – ezek buknak, mint a rottenbiller.
moliere
2022-04-04 at 20:00
Bezzeg a pszichopata köcsög az szaporodik. Annyian voltak a színpadon, mint a gombatelep.
Cser Borbála
2022-04-04 at 19:54
Igen, Márki hozzászokott, hogy a családban nem mondanak neki ellent, illetve ellentmondást nem tűr- és azt hitte ezt a politikába is átviheti.Hát nem.
Kata
2022-04-04 at 19:47
Kedves Rózsa Zoltán!
Az, hogy a maki pszichopata, teljesen egyértelmű. Összeállt a moslékkal, a vereség közös volt, ha nem álltak mögé, ezt is el kell viselnie. Erre mindenesetre számítania kellett, hogy vele próbálják meg felmosni a padlót, ő lesz mindenért a felelős. Az, hogy szinte pellengérre állította a családját, pláne a gyerekeit, nem vall normális emberre. Szegények ott álltak mögötte, kifejezéstelen arccal, látszott, hogy sok monológot kellett már ettől a kergétől végighallgatniuk. Hozzá vannak szoktatva. Hogy apjuk nem tud uralkodni az indulatain, azt láttuk az elmúlt hónapokban, hogy nem tűr ellentmondást, azt is kiderült. Remélem nem bántotta a családját, de azt nem zárnám ki, hogy pár pohár, tányér a falnak repült. Azt, hogy közben milyen eddig még nem hallott jelzőkkel illethette a vidéki szavazókat el lehet képzelni.
Orientál
2022-04-04 at 19:12
Márki-Zay talpára a szavazók útilaput kötöttek ,tehát menjen vissza Kanadába. Hódmezővásárhelyen is nagyot bukott.
Nahát
2022-04-04 at 19:10
Dobrev Klára, Gyurcsány, Jakab, Szabó Tímea, Karácsony és Fekete-Győr miért nem állt Márki-Zay háta mögött a sajtótájékoztatón? Én azt hittem, az ő közös miniszterelnök-jelöltjük volt. Van még bőr a pofájukon?