A demokraták a klímaaggódás helyett ingyenreklámot csináltak számos magánrepüléssel foglalkozó cégnek. Ez a húzás még a demokrata elitnél is botrányt keltett. Az a bravúr is sikerült Kamala Harriséknek, hogy néhány nap alatt 1 milliárd forintnyi összeget tapsoljanak el, és ezzel mínusz 7,7 milliárd forintnyi szaldóval zárjanak.
Nem fukarkodtak a klímaaggódó demokraták a választási kampány utolsó heteiben, annyi vonatjegyet fizettek áfás számlára az elnökjelöltjüknek. Vagy mégsem. A Fox News által megszerzett dokumentumok szerint ugyanis
mindössze néhány nap alatt 2,6 millió dollárt, azaz több mint 1 milliárd forintot költött magánrepülésekre Kamala Harris és csapata.
A szövetségi választási bizottság (FEC) jelentése akkor született meg, amikor kiderült, a demokraták szabályellenesen használták fel a kampánypénzeket, és 20 millió dollár adósságot halmoztak fel. Olyannyira nem spóroltak, hogy
a kampányukra összesen 1 milliárd dollárt, azaz 387 milliárd forintot költöttek. A költségek tételenként 3500 és 940 000 dollár, azaz 1,3 és 364 millió forint között mozogtak, ebből 2,2 millió dollár (852 millió forint) a Private Jet Services Group nevű cégnek, 430 000 dollár (166,5 millió forint) pedig az Advanced Aviation Team nevű charterjáratokat közvetítő cégnek jutott.
Szeptemberben a kampánystáb 3,1 millió dollárt, azaz 1,2 milliárd forintot költött magánrepülésekre.
Ráadásul a fent említett kiadások csupán okot adtak arra, hogy a FEC körülszaglásszon a Demokrata Párt háza táján, és intenzív vizsgálatot folytasson le. Merthogy az is kiderült,
Harris csapata 1 millió dollárt (387 millió forintot) fizetett Oprah Winfrey produkciós cégének, miután a tévésztár felszólalt egy október 15-i gyűlésen.
Harris munkatársai 4 millió dollárt (1,5 milliárd forintot) adtak a Village Marketing Agency nevű cégnek is, amely az ügyfeleket a közösségi média influenszereivel hozza össze. Emellett az FEC nyilvántartása szerint a kampány legalább 15 millió dollárt, vagyis 5,8 milliárd forintot költött „rendezvények lebonyolítására”.
A magánrepülőgépek használata még a demokratapárti elitnél is kiverte a biztosítékot azok pénzügyi és környezetvédelmi okai miatt.
A magánrepülőgépek ugyanis utasonként több üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mint a kereskedelmi járatok, Harris pedig korábban azt mondta, hogy az éghajlatváltozás „egzisztenciális fenyegetés”.
Nem kérdés, hogy gyakorlatiasnak kell lennünk. De a gyakorlatiasság azt is elismeri, hogy az éghajlatváltozás egzisztenciális fenyegetést jelent számunkra, emberi lények számára. A gyakorlatiasság felismeri, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása veszélyezteti a levegőnket és a bolygót, és hogy emberi lényekként bőven módunkban áll úgy változtatni a viselkedésünkön, hogy csökkenteni tudjuk a hatásait
– mondta Harris a CNN-nek még 2019-ben.
Hát igen, úgy nehéz elnöknek lenni (illetve nem nehéz), ha te magad se hiszed el, amit mondasz.
Borító: Kamala Harris (AP/Susan Walsh)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS