Pesti Srácok

Soproni Tamás a nem létező idegenforgalommal törődik ahelyett, hogy a kerületi vállalkozásokat segítené

Soproni Tamás a nem létező idegenforgalommal törődik ahelyett, hogy a kerületi vállalkozásokat segítené

Terézvárosban és Erzsébetvárosban a járvány kitörése előtt komoly gondot okozott a rövidtávú szálláshelyeken, azaz Airbnb-lakásokban duhajkodó hangos külföldiek serege. A pandémia ezt az üzletágat is padlóra küldte, és tekintettel világunk folyamataira és Brüsszel impotens oltóanyag beszerzési mechanizmusára, a közeljövőben sem kell attól tartani a belvárosban élőknek, hogy brit és német turisták lepnék el Budapest utcáit. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – Terézváros progresszív fenegyereke, Soproni Tamás ezt a járványokkal és veszteségekkel teli időszakot látta alkalmasnak, hogy megreformálja a haldokló iparágat.

Soproni a kerület honlapján jelentette be diadalittasan, hogy sikerült olyan tervezetet alkotni, amely szerint jut is, marad is: jöhetnek majd a turisták, de jól járnak a lakók is, a pénz meg a szállásadóknál marad. Látszólag. A gond az, hogy a tervezet nem old meg semmit. Soproni célja a javaslat alapján, hogy a szállásadóknak diszpécserszolgálatot kell működtetniük az esetleges problémák kezelésére, illetve idegen nyelvű házirendet kell kifüggeszteniük a lakóházban, és társasházi engedéllyel is kell rendelkezniük. A tervezethez progresszív módon, hosszú-hosszú egyeztetés kellett:

A kérdőívekből egyértelműen kiderült: a többség középutas megoldást szeretne, rengeteg családnak jelent jövedelemkiegészítést a szálláskiadás, amely, ha kulturáltan zajlik, a társasházak előnyére is válhat, a bejelentett szálláshelyek idegenforgalmi adót fizetnek, amely fontos bevételi forrása a kerületnek.

PestiSracok facebook image

Mi lehet a megoldás?

Diszpécserszolgálat, ahol a lakók jelezhetik problémáikat a renitens turistákkal szemben. De mi van akkor, ha a renitens turista éppen az utcán kiabál és bulizik, ahogy szokott? Hogyan szedjük ki a részeg fickóból, hol lakik? Ha a házunk folyosóján kapjuk el a kedves vendéget, és hívjuk is a diszpécsert, az meg a tulajt, mi is fog változni? A tulaj rászól a turistára, talán hívja a rendőrséget, vagy letagadja, hogy egyáltalán keresték volna a lakók? Esetleg előveheti a szomszéd kertje mindig zöldebb kártyát, azaz előjön más lakók viselkedésével a házban. Sokan, akik önkormányzati bérleményekben élnek, ugyancsak nem veszik figyelembe mások igényeit, alvási, pihenési szükségleteit. A lakóházak kapujára kifeszített házirend pedig a vicc kategóriája, a kutya nem fogja elolvasni. A regisztrációról pedig annyit, hogy a legtöbb, az Airbnb-ben érintett tulajdonos ezen már rég túlesett. Elvileg lesz szankció:

Akkor miről is van szó? Tud-e, akar-e egyáltalán büntetni az önkormányzat, vagy csak ujjal mutogat a kormányra? Soproniék szívesen elfelejtik azt az aprócska tényt, hogy az Országgyűlés törvényeket alkot, de a helyi gondokra specializálódott rendelet alkotása az önkormányzat dolga, mert az ott dolgozó képviselők ismerik – jó esetben – a helyiek problémáját, a közterek sajátosságait. Soproni tudva, hogy egy év múlva választások lesznek, nagyon jól lavírozik a különböző érdekek mentén, és húzza az időt, például a koncepciót véleményezésre elküldte a Gazdasági Versenyhivatalnak és Budapest Főváros Kormányhivatalának is, a javaslat pedig csak akkor lép életbe, ha a két szervezettől megkapja a jogi jóváhagyást. Ahogy a polgármester fogalmazott:

– olvasható Terézváros honlapján. Ez valóban sikerülni fog, egyelőre ugyanis idegenforgalom nincs, és ez még jó ideig így lesz. Ha mégis beindul a turizmus, és Budapest visszakerül a topkategóriás európai városok listájára, az angolul kifüggesztett házirend és a diszpécserszolgálat kevés lesz. Sokat segítene, ha kekeckedés helyett támogatnák a rendőrség munkáját, megerősítenék a közterület-felügyeletet, és a közterületek tisztaságára fektetnék a hangsúlyt. Talán az is elég lenne, ha valós idejű problémákra reagálnának, figyelembe vennék a vállalkozók és átlagemberek igényeit, és nem egy olyan letűnt világról álmodoznának, amelyet a koronavírus teljesen tönkretett, ugyanis szabályozni a semmit nagyon könnyű.

Lindmayer Viktor kormánypárti kerületi képviselő így nyilatkozott a készülő rendeletről:

Forrás: Terézváros.hu/PS; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.