Pesti Srácok

Soros fia a Fehér Házban – Ennyit a baloldali mantrákról: működésben a Soros-terv

Soros fia a Fehér Házban – Ennyit a baloldali mantrákról: működésben a Soros-terv

Remek hangulatban találkozott egymással Soros György amerikai oligarcha fia és az Amerikai Egyesült Államok alelnöke. A közösségi oldalra feltöltött fotón jól látható, hogy Alexander Soros és Kamala Harris szorosan összeölelkezve mosolyognak a kamerába. A nemzetközi tőzsdespekuláns fia és Harris fényképe a Twitterre került fel – számolt be a Magyar Nemzet.

– ezt írta szűkszavúan a Soros-birodalom fiatal trónörököse a fotóhoz. Ebből azonban nem derült ki, hogy miről tárgyaltak és milyen közös ügyekről egyeztettek. A dolog külön érdekessége, hogy a találkozót előre nem harangozták be, az nem szerepelt Harris naptárában. Alexander Soros egyébként gyakori látogatója a Fehér Háznak. Kamala Harris azután találkozott a Nyílt Társadalom Alapítványok elnökével, hogy Philadelphiából visszarepült Washingtonba, ahol a Szolgáltató Dolgozók Nemzetközi Szakszervezetének rendezvényén vett részt.

PestiSracok facebook image

Nem ez az első eset, hogy titokban találkozik támogatóival Joe Biden alelnöke. Kamala Harris tavaly több esetben is gazdag adományozóival egyeztetett, olyanokkal, akik korábbi politikai kampányai során segítették őt – írja a New York Post konzervatív napilap. Többek között megbeszélést folytatott Laurene Powell Jobs-szal, az Apple társalapítójának, Steve Jobsnak az özvegyével és Vanessa Gettyvel, Billy Getty milliárdos olajmágnás feleségével is.

Alexander Soros a Szövetségi Választási Bizottság nyilvántartása szerint 726 900 dollárral járult hozzá a Biden Victory Fundhoz a 2020-as amerikai választások idején. Soros 2010 óta további 11 millió dollárt tett a baloldali politikai akcióbizottságok zsebébe, és többször lefotózták, amint vezető demokrata párti politikusok társaságát élvezi baráti hangulatban.

Amerikai vélemények szerint – amelyet a közvélemény-kutatások is bizonyítanak – azt mutatják, hogy a demokraták többsége ideges Biden elnök 2024-es újraindulása miatt: az AP-NORC áprilisi felmérése szerint a megkérdezettek több mint a fele (52 %) ellenzi a második ciklusra vonatkozó pályázatát. Kamala Harris egyes elképzelések szerint válthatná Joe Bident az elnöki székben. Amikor Karine Jean-Pierre-t, a Fehér Ház sajtótitkárát hétfőn arról kérdezték, hogy „a Biden elnökre adott szavazat Kamala Harris alelnökre adott szavazat-e”, nem kívánta a felvetést kommentálni.

Az elnök újabb jelöltségére vonatkozó kételyeket csak tovább erősíti, hogy folyamatosan jelennek meg videók, amelyek azt bizonyítják, hogy Joe Biden egyre nehezebben viseli a nyilvános szerepléseket, és többször előfordult már vele olyan, hogy elesett vagy valamilyen baleset érte. Az elnök a múlt héten egy színpadon bukott hasra.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.