
Százmilliók érkezhettek törvénytelenül Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjének mozgalmához. Hódmezővásárhely polgármestere arról vallott nemrég, hogy még az idei választási kampány után is kapott a mozgalma támogatást egy olyan amerikai szervezettől, amely Soros Györgyhöz köthető. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal ismét becsapta az embereket. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász pedig úgy véli: a pártfinanszírozás szempontjából tiltott külföldi pénz került a baloldali kampány gépezetébe. A PestiSrácok.hu már 2019-ben kiszúrta, hogy Márki-Zay Péter júdáspénzért ment Amerikába, akkori cikkünkben felvetettük a tiltott pártfinanszírozást is.
Több száz millió forintos támogatás érkezett még júniusban is Amerikából a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak egy alapítványtól – árulta el a Magyar Hang podcastjában Márki-Zay Péter bukott baloldali miniszterelnök-jelölt – minderről a Magyar Nemzet írt. MZP azt állította, emiatt nem tudta még nyilvánosságra hozni a teljes kampányelszámolást. Az adományok elszámolását hiányolta korábban Márki-Zay több egykori szövetségese. Gyanújuk szerint a fel nem használt pénzeket a mozgalom egyszerűen megtartotta. Erre Márki-Zay úgy reagált, hogy minden forintot Orbán Viktor leváltására vettek igénybe és fognak felhasználni.
A PestiSrácok.hu már 2019-ben cikkezett arról, hogy Márki-Zay Péter júdáspénzért ment Amerikába, akkori cikkünkben felvetettük a tiltott pártfinanszírozást is.
A bukott baloldali jelölt azt állította: a támogatás egy Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkezett, ami közvetlenül a magyar választás előtt jött létre, és feladata a szavazás eredményének befolyásolása volt. Márki-Zay nem tagadta egyértelműen, hogy Soros György támogatta, csupán annyit mondott, ezt nem hiszi. Az amerikai szervezet ügyvezető igazgatója a New Yorkban élő Korányi Dávid, aki Bajnai főtanácsadója volt 2010 előtt, jelenleg pedig Karácsony Gergely nemzetközi kapcsolatait szervezi, és urizáló életmódjával került a hírekbe tavasszal. Rajta kívül az alapítvány vezetői között több, a nemzetközi baloldalhoz köthető politikus is található.
Tiltott pártfinanszírozás?
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, ez egy újabb olyan ügy, amelyben Márki-Zay Pétert és a teljes baloldalt hazugságon kapták. Szerinte az eset jogi aggályokat is felvet, mert pártot külföldről nem lehet finanszírozni. Hozzátette, Márki-Zayék visszaéltek a joggal, amikor egy egyesület számlájára kapták külföldről a pénzt. Az már csak hab a tortán, hogy a szervezet, amelyik több száz millió forintot utalt Márki-Zayéknak, ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz – egészítette ki. Úgy vélte, tiltott kampányfinanszírozásnak minősülnek a hódmezővásárhelyi polgármester szervezetéhez juttatott anyagi források. Kiemelte: Márki-Zay átverte a magyar embereket, beleértve a saját szavazóit is, mert külföldi befolyás alatt volt, és ezért a pénzért az adományozók szoktak kérni valamit. A kommunikációs igazgató végül feltette a kérdést:
Mit kért Soros György a sok száz millió forintért?
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője lapunknak kifejtette, a magyar törvények értelmében semmilyen párt nem fogadhat el névtelen adományt, valamint külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást.
Ugyanez a mögöttes jogszabályi védelem az egyesület esetében nincs meg, ugyanakkor az ügyészség törvényességi felügyeleti hatásköre részeként vizsgálódhat gazdasági-pénzügyi vonatkozásban is – tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy 2014 januárjában az Országgyűlés jelentősen szigorította a tiltott támogatások szabályozását. A szakértő arra is kitért, hogy 2018-ban a DK és a Jobbik tiltott támogatást használt fel a kampányfinanszírozásra, és ha hasonló történt 2022-ben bármelyik baloldali pártnál, az hatósági vizsgálat tárgya lesz. Szerinte az már biztos, hogy a pártfinanszírozás szempontjából tiltott külföldi pénz került a baloldali kampány gépezetébe, ezért súlyos gazdasági és politikai következményekkel számolhat a baloldal, ha visszaélésekre derül fény.
Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Bandi
2022-08-29 at 22:59
Még ügynöknek is segghülye aki leleplezi saját megbízóit.
angelblind652
2022-08-29 at 20:47
Na most akkor egyáltalán, érvényes volt-e a baloldal részvétele a szavazáson?? Vagy tovább görgetjük azt a szarkupacot, amire a balliberális-kommunista-sorosbérencek épülnek???
Hajnali madár
2022-08-29 at 18:54
a baj az, hogy semmi következménye ennek nem lesz!!
Márki elmondta, hogy számolnak azzal, hogy a maradó pénzből büntetést kell fizetniük- ennyi.
Gondolom, ott is itt is a jogászok hada időben végigelemezte, hogy a magyar törvényeket hogyan lehet és kell megkerülni.
Maki pedig úgyis tudta, hogy az elszámolásból kiderül, hogy a pénzek honnan jöttek, így elébe ment és bedobta.
Mi meg rágódjunk megint a gumicsonton Márky és sleppje meg röhög a markába.
TalEle
2022-08-29 at 15:08
Kényelmes 2/3 birtokában sürgősen jogszabályt kell módosítani, hogy egysületi szervezeti forma mögé bújva – amire pl. a f@szopó Jakab is készül – ne lehessen kijátszani a választási és a pártfinanszírozási törvényt! (Ezt már korábban is meg kellett volna lépni, de még nem késő…)
Namond
2022-08-29 at 12:38
Már megint a -hat,-het.
Cikk írás előtt nem kellene tájékozódni?
Lótolvaj
2022-08-29 at 11:48
Egy helyen kapták a kiképzést a farokzongoristával, ápr 3-án velünk voltak az égiek!
Idegológus
2022-08-29 at 11:46
Ez faszi kezd olyan lenni mint a szomszéd! Lehet, hogy már cserében, titokban országunk felét el is adta?!
Cser Borbála
2022-08-29 at 11:37
Aki egy kicsit is figyelte a megnyílvánulásait, az tudta, hogy maki és a felesége, illetve a klán Kanadában, és az USA ban kiképzett és hazadobott emberek. Ahogy azt anno a Szovjetek csinálták.
Ami pedig a pénzeiket illeti:
Vajon mi célból kaptak még a választás után is százmilliókat?
Ebből finanszírozzák a FOOD Panada és a többiek, a traktoros tüntetések, és a még ezután következő felforgató akciókat?
Az is nyílvánvaló volt, hogy “nem állt le” /nem áll le mert erre szól a megbízása, és ezt vállata- a pénzt pedig utalaták.
Ami döbbenetes: képes ilyen mértékű jogszabály kerülés után kitűzni a Márkiné féle kék szalagot; és a kisemberektől összetarhált pénzt egy “átlátható plasztik/üveg dobozban gyűjteni és naponta hangoztatni az átláthatóságot.
Azt már bevallotta, hogy az amerikai tanácsadóik azt tanácsolták, mindig szervezzen rá a Jakab féle utcai demonstrációkra.
Várjuk a vallomást: mit tanácsoltak neki Orbán és a Fidesz lejáratásra.( naggyából rájöttünk, de jó lenne a saját szájából hallani.)
Márky úgy elkötelezett katolikus, ahogy én Krisna hívő- ennyit a vallásosságáról.
Első perctől egy sötét ló volt, és még mindig az. isten őrizzen bennünket tőle, a háttér hatalomtól, aki futtatja, és az egész családi klántól.
Pista43
2022-08-29 at 11:15
De ugye senki sem olyan naiv, hogy azt higgye ennek lesz valami következménye?
Torockó
2022-08-29 at 10:50
Karácsonyfa szerű ügynöki szervezettel intézték a magyar választás elcsalását az USA-ból. A hungarofób progresszió. Ügynökök próbálnak diktálni Magyarországon?
G
2022-08-29 at 10:43
Mégiscsak egy külföldi ügynök?
Választási csalás
2022-08-29 at 10:21
Külföldi finanszírozást a magyar választási szabályok választási csalásnak minősítik. – Még ők beszélnek választási csalásról!
Matu
2022-08-29 at 10:05
Ügynök ez, de nem porszívó ügynök!
Ungarn über alles !
2022-08-29 at 09:59
Maca néném ! maga tudta ezt ? …mer’ én nem is sejtettem !
A törvény embere
2022-08-29 at 09:40
Amerikában nagy hagyománya van a piaci verseny jogszabályokkal történő korlátozásának. Könyvtárnyi törvény létezik, amit valahol valaki ellen hoztak, hogy akadályozzák a tevékenységét. Kár, hogy ezt tanulták tölük a törvényhozóink.
Most akkor tessék megnézni mi itt a probléma a pártfinanszírozással. Mit számít, hogy ki milyen kacskaringós úton, vagy milyen fondorlatos módon jutott valamiféle finanszírozáshoz, amikor a vak is látja, hogy az illető milyen érdekeket képvisel?! Csak egy komplett idióta szavaz a saját érdekei ellen. Persze van ilyen bőven, de őket semmilyen törvény sem védi meg saját maguktól.
kisdobos
2022-08-29 at 09:39
Nyílt titok, hogy MZP a külföldiek embere.
A külföldi finanszírozás közvetlen beavatkozás Magyarország belügyeibe.
Dezső
2022-08-29 at 09:18
Adja a JóIsten, hogy a szarosgyurkának minden “befektetése” (bekavarása) ennyire legyen sikeres!!!
klárifári
2022-08-29 at 09:08
A nagy klásszikust,a horngyufát idézve:igen!naés?..
Királytigris
2022-08-29 at 08:59
Mindig mondtam, hogy Makiszar egy sorosi samesz, akit az USA-ban idomítottak be, és Szaros Gyurka dobta át sameszát Magyarországra, hogy a választást megnyerje. Kamugerinek Szaros Gyurka utasítására kellett visszalépnie Makiszar javára, pedig már 500 milliót nyomtak bele a kampányába, vagyis dobtak ki az ablakon.
Ha Makiszar nyert volna, akkor Szaros Gyurka irányítaná most Magyarországot Makiszaron keresztül.
Szerencsére a vidék észnél volt, és szavazataival megmentette Magyarországot.