Soros György ezúttal a Handelsblattban, az egyik legjelentősebb német gazdasági folyóiratban győzködi a német és az EU-s döntéshozókat az örökkötvény-javaslatával – írja a Tűzfalcsoport blog. A jelek szerint nem tett le tervéről az amerikai spekuláns, továbbra is eladósítaná az Európai Uniót és tagországait. Elmondása szerint az örökkötvények olyanok, amelyeket soha nem kell visszafizetni, csak az éves kamatot.
Soros György azt írta, hogy a koronavírus-járvány miatt nem normális időket élünk. Szerinte a járvány vészhelyzetet hozott létre, mert a hatóságok nem tudták elég gyorsan ellenőrzésük alá vonni a kialakult problémákat, és így nem tudták megakadályozni a globális gazdasági sokkot. Hozzátette, hogy az epidemiológia és az orvostudomány figyelemre méltó erejének köszönhetően a járvány hamarosan kontroll alá kerül, hiszen egy éven belül széles körben elérhetőek lesznek a különféle oltások. A több ország gazdaságát is bedöntő üzletember úgy látja, a vírus súlyosabb károkat okozott a 2008 utáni pénzügyi válságnál, ami szilárd gazdasági stratégiát követel meg.
Sajnos az európai politika által hozott intézkedések alig hoztak hasznot. Ennek a kudarcnak az okai az EU és tagállamai bonyolult kapcsolatára vezethetők vissza
– fűzte hozzá. Régóta az örökkötvények híve vagyok – tért a lényegre Soros, majd hozzátette, ezek olyan kötvények, amelyeket soha nem kell visszafizetni, csak az éves kamatot. Ez egyesek számára radikális ötletnek tűnhet, de az örökkötvényeket évszázadok óta használják. Az örökkötvényt most kell bevezetni – nyomatékosította a spekuláns, aki egy konkrét tervet is vázolt. Ez azt jelentené, hogy ez az előny állandó jellegű lenne. Fokozatosan kell bevezetni, hogy a pénzügyi piacok megismerhessék az új eszközt. Ez nem jelent problémát, mivel a dátum nélküli kötvény könnyen, részletekben értékesíthető – írta. Soros kiemelte, a közelmúltig támogatta, hogy az Európai Unió bocsásson ki örökös kötvényeket. Megértem, hogy ez a jelenlegi körülmények között nem kivitelezhető. Számos jelentős politikai áttörés ellenére az EU-nak nincs elegendő adóbevétele ahhoz, hogy olyan fiskális ösztönzést biztosítson, amelyre a pandémia kezeléséhez szükség lenne – érvelt a spekuláns a további eladósodás mellett. Szerinte ahhoz, hogy a pénzügyi politika hatékonyan tudjon reagálni a világjárványra, az európai kormányoknak bővíteniük kell saját mozgásterüket. Ezért az egyes országoknak örökös kötvényeket kell kibocsátaniuk a járvány elleni harc költségeinek finanszírozására. Arról is írt, hogy bár a lakosság nem vette észre, az Európai Központi Bank (EKB) már bevezetett örökös kötvényeket. Az EKB hatalmas mennyiségű államkötvényt vásárolt. A szakértők tudják, hogy az EKB-nak nincs más választása, mint hogy ezt az adósságot örökre megtartsa – fenyegetőzött.
Soros úgy látja, a felhalmozott kötvények eladása túlzott piaci zavarokat okozhat. A kormányok visszavásárlásra kényszerítése soha nem lenne megvalósítható, mivel elképzelhetetlenül szűk pénzügyi keresztmetszeteket hozna létre. Ehelyett az EKB tulajdonában lévő kötvényeket lejáratukkor egyszerűen újonnan kibocsátott államkötvényekkel helyettesítik. Ez az átcsoportosítás örökké folytatható. Ily módon a mennyiségi lazítás hatására a határozott idejű kötvények örökös adóssággá válnak. Szerinte nagy a különbség a kormányok által közvetlenül kibocsátott örök kötvények és a közvetett módon érkező örökös adósságok között. Ha egy európai kormány örökkötvényeket bocsát ki, akkor az alacsony kamatlábakat örökre rögzíti. Ezzel ellentétben, ha a kormány új hagyományos kötvényeket bocsát ki a lejáró EKB-kötvények állományának feltöltésére, akkor magasabb kamatlábakat kell fizetnie. Írása végén Soros kiemelte, hogy az európai kormányok által közvetlenül kibocsátott örökkötvények demokratikusabb folyamatot eredményeznek – írja az Origo.
Az állampolgárok kötelessége, hogy minden szükséges eszközzel fellépjenek a vészhelyzet ellen. Ide tartozik az örökkötvények kibocsátása a bennük rejlő előnyök miatt
– folytatta gondolatmenetét Soros, ami lényegében azt jelenti, hogy javaslatának elfogadása állampolgári kötelesség.
Forrás: origo; Fotó: MTI/AP/Francois Mori
Facebook
Twitter
YouTube
RSS