A szurkolók fergeteges támogatása és a megalkuvást nem ismerő elszántság legyőzheti a nagyobb tudást! (PS-interjú!)
Egyre jobban magával ragad mindenkit az Eb-láz, hiszen 2016 után szerencsére ismét érdekeltek leszünk a kontinenstornán saját válogatottunk révén is. Portálunk az 1972-es Európa-bajnokságon 4. helyet szerző csapat kiváló csatárát, Kű Lajost kérte fel egy kis emlékidézésre és csapatunk esélyeinek előzetes elemzésére.
Saját emlékei is lehetnek arról, hogy milyen a hangulata egy Európa-bajnokságnak, hiszen 1972-ben maga is pályára lépett egy Eb-n. Milyen emlékeket őriz erről a tornáról?
Onnan kell kezdenem, hogy már a négyes döntőbe jutásért vívott selejtező is örökre emlékezetes marad számomra. 1972 májusában Európa-bajnoki negyeddöntőt játszottunk Bukarestben Románia ellen. Ez nemcsak azért felejthetetlen az életemben, mert itt debütáltam a felnőtt válogatottban, hanem azért is, mert a szállodában – ahol a Securitate bennünket, magyar labdarúgókat legjobban a székelyektől igyekezett távol tartani –, a taktikai értekezlet kellős közepén egyszer csak megjelent egy hölgy és vele két úr. Furcsa módon nem a férfiak, hanem a hölgy szólalt meg, és Illovszky Rudolf szövetségi kapitánytól lehetőséget kért a szólásra. Rudi bácsi – részben talán meglepettségében is – természetesen igent mondott. A hölgy gyönyörű öltözetében, ízes, tiszta székely tájszólással a következőket mondta:
„A mérkőzés ideje alatt két és fél millió romániai magyar fog szívből önökért szorítani. A magyar himnusz felcsendülésekor minden magyar otthonban a maximumra csavarják majd a rádiók és a tévék hangerejét, hogy minél messzebbre szálljon a magyar nemzeti imádság hangja. A Jóistenre kérem Önöket: tegyenek meg mindent a sikerért, mert különben másnap ízekre szednek bennünket a románok a saját szülőföldünkön.”
Azt hiszem, nem szükséges különösebb kommentár ahhoz, hogy miért volt emlékezetes ennek a hölgynek a monológja. A dolognak nem is lehetett más a vége, mint továbbjutás, jóllehet ehhez egy harmadik, Belgrádban lejátszott selejtezőre is szükség volt az első két meccs döntetlenje után.
Az egyetlen magyar gólt Kű Lajos rúgta
A négyes döntőre Belgiumban került sor. Nincs önben hiányérzet, hogy nem sikerült végül dobogóra állniuk?
De igen, természetesen van. Főleg annak fényében, hogy nagyon jó kis csapatunk volt, és úgy a szovjetek elleni elődöntőben, mint a belgák elleni bronzmeccsen végig pariban voltunk ellenfelünkkel, és az egygólos vereség mindkét esetben lehetett volna akár egygólos győzelem is. Ha döntőbe jutottunk volna, akkor a magyar futball legnagyobb Eb-sikerének birtokosai volnánk, így nagyon is van hiányérzet bennem. A közvetlen személyes emlékem azonban abból a szempontból jó, hogy a négyes döntő egyetlen magyar gólját én szereztem a bronzmeccsen, Belgium ellen.
Hinni kell magukban a játékosoknak!
Térjünk rá az utódokra! Egyetért azokkal a vélekedésekkel, miszerint halálcsoportba került a magyar válogatott?
Maximálisan. Azt hiszem, minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az Eb legnehezebb csoportját sikerült megnyernünk... Ám éppen ez kell, hogy erőt adjon a csapat számára! Még a legelvakultabb szurkolók sem várják azt a csapattól, hogy sziporkázó játékkal fektesse két vállra mindhárom ellenfelét, hiszen az erőviszonyokkal és az ebből fakadó realitásokkal mindenki tisztában van. Éppen ezért csapatunknak nincs félnivalója.
A papírforma ugyanis mindenütt ellenünk szól, nem kell különösebb lelki terheket cipelnie a játékosainknak. Ám mindvégig ott kell motoszkálnia a fejükben, hogy a papírformát milyen sokszor felborította már az előzetesen gyengébbnek hitt csapat, milyen sokszor legyőzte az akarat a talentumot.
Mi kell ahhoz, hogy egy csapat képes legyen meglepetés-győzelmet aratni?
Mindenekelőtt hit, elszántság, maximális önbizalom és megalkuvást nem ismerő küzdőszellem. Ezeket joggal várhatjuk el a csapattól, de nem is hiszem, hogy bármelyiknek is híja lesz a három csoportmérkőzésen. Ha mindehhez társul némi szerencse is, Fortuna istenasszony a kegyeibe fogad bennünket, akkor bármelyik meccsen okozhatunk meglepetést. Én egyik meccsen sem tartom lehetetlennek a pontszerzést, előzetesen azonban a portugálok ellen látom erre a legtöbb esélyt.
A közönség támogatása elképesztő erőket szabadíthat fel
Bár hazai rendezésű világversenyen nem adatott meg pályára lépnie, azért a Ferencváros csatáraként jó néhány fergeteges hangulatú kettős rangadón szerepet kapott. Mit gondol: mit jelenthet a csapatnak az, hogy a telt házas Puskás Arénában vívhatja meg két csoportmeccsét is?
Szavakkal ki sem fejezhető lehetőséget jelent ez a csapatunk számára, különösen azért, mert az első két mérkőzést játsszuk majd itthon, amikor még minden nyitott lesz a csoport végeredménye szempontjából. Közhelynek hangzik, ám a rendkívüli erőket mozgósítani képes magyar szurkolók szempontjából mégis igaz: a szurkolótábor egy csapat 12. játékosa, amely döntő szerepet játszhat egy-egy meccs végeredményében. Nem kérdés, hogy szurkolóink űzni-hajtani fogják csapatunkat, amelyben ez hihetetlen plusz energiákat szabadíthat majd fel. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy öt évvel ezelőtt Franciaországban is milyen sokat számított a szurkolói támogatás. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a 2016-os Eb után több külföldi újság is foglalkozott a magyar szurkolók különlegességével.
Olvastam olyan belga újságot, amelyben ámuldoztak arról, hogy egy 4–0-s vereség után milyen ünneplésben részesítette a magyar tábor a válogatottat, és láttam annak a francia újságnak a címlapját is, amelyen a Marseille főutcáján végighömpölygő magyar szurkolói áradat volt látható, alatta a felirattal: „Isten hozott Magyarországon!” Kérem szépen, mutassanak még egy ilyen szurkolótábort! Ez a tábor a világon is egyedi, ezért nagy segítséget jelent majd a válogatottnak az Eb-n!
Nyilvánvaló, hogy a sérültek hiányozni fognak, de...
Azért sajnos kedvezőtlen előjelek is vannak: Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt személyében két kulcsemberünk esett ki a középpályáról...
Ez kétségtelenül így van, és az is nyilvánvaló, hogy mindkét játékos hiányozni fog.
Ám a válogatott egy speciális csapat mindig, a nemzeti együttes jellegénél fogva soha nem lehet tartalékos. A címeres mezben mindig az a legerősebb csapat, amelyik pályára tud lépni.
Lehet és kell is tudni helyettesíteni azokat a játékosokat, akik kényszerűségből nem léphetnek pályára. Ezt egyébként Marco Rossi szövetségi kapitány rendszerint kitűnően meg is szokta oldani. Hiszek abban, hogy ezúttal is megtalálja a megfelelő megoldást a hiányzók pótlására.
Vezető kép: MTI/EPA/Fehim Demir
