Pesti Srácok

Otthon kapott ki a Debrecen az Európa Liga selejtezőjében

Otthon kapott ki a Debrecen az Európa Liga selejtezőjében

A Debreceni VSC-TEVA hazai pályán 2:1-re kikapott a fehérorosz Torpedo Zsodzinától a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén.

Jobban nem is kezdhette volna a mérkőzést a DVSC, hiszen Tisza góljával már a második percben megszerezte a vezetést. Az első játékrész folytatásában két hatalmas helyzete is volt a hazai csapatnak, gólt mégis a vendégek rúgtak a félidő közepén. A fehérorosz kupagyőztes találata visszavetette a debrecenieket, akik újabb komoly helyzetet már nem tudtak kialakítani a szünetig.

A második félidő aztán jóval kiegyenlítettebb játékot hozott, sőt az igazi veszélyt a vendégek néhány kontratámadása jelentette. A Loki teljesítménye csak ritkán hozta tűzbe a szurkolókat, és ahogy telt az idő, a drukkerek egyre gyakrabban füttyszóval adtak hangot nemtetszésüknek. A csattanó a végére maradt: a fehéroroszok szabadrúgásból két perccel a rendes játékidő vége előtt betaláltak, s ezzel megnyerték a meccset.

PestiSracok facebook image

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés: Debreceni VSC-TEVA – FK Torpedo Zsodzina (fehérorosz) 1:2 (1:1) Debrecen, 6000 néző, vezette: Trattou (ciprusi) gólszerzők: Tisza (2.), illetve Zaginajlov (23.), Klopockij (88.) sárga lap: Brkovic (50.), Mészáros K. (52.), Varga J. (88.), illetve Pankovec (25.), Sapoval (31.), Scserbo (68.)

Debreceni VSC: Radošević – Jovanović, Brković, Mészáros R., Korhut – Mészáros K. (Đelmić 63.), Varga J., Holman (Ferenczi 82.), Szakály P. – Castillion (Takács 57.), Tisza Torpedo Zsodzina: Fomicsev – Scserbo, Klopockij, Cseljagyinszkij, Pankovec – Afanaszjev, Hacsaturjan (Pavjukavavec 80.), Sapoval, Gyemidovics – Lucevics, Zaginajlov (Trapaska 69).

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.