Pesti Srácok

Fábiánné a saját, egyetlen válogatót sem nyerő védenceit nevezte volna az olimpiára

Fábiánné a saját, egyetlen válogatót sem nyerő védenceit nevezte volna az olimpiára

Otthagyta Fábiánné Rozsnyói Katalint a férfi kajaknégyese, amely az olimpiai ciklusban több világversenyről is ezüst vagy bronzéremmel jött haza, Rióba viszont nem tudott kijutni. Az edzőnőnek egyetlen tanítványa marad a továbbiakban.

A Londonban ezüstérmes Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman négyes kétszer is kikapott a Rió előtti válogatókon, így nem lehetett ott az idei olimpián. Kammerer győri versenyző maradhat, a többiek pedig a Vasasból valószínűleg az Újpestbe igazolnak.

– nyilatkozta Fábiánné, aki szólt az olimpia előtti felfordulásról a férfi kajakcsapatban. Úgy véli, jobb lett volna, ha az ő, mindkét válogatón vereséget szenvedő négyesét nevezik az olimpiára, mert ők legalább döntőbe jutottak volna. A másik négyesből az utolsó pillanatban, furcsa doppingügy miatt kiszórt Dombvári Bencéről azt mondta, sajnálja őt, de „valahogy mindig vonzotta a bajt”.

PestiSracok facebook image

– zárta le a témát az edzőnő. Ábrahám Attila ezzel szemben nemrég, a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában sommás véleményt fogalmazott meg a közelmúlt különös doppingügyeivel kapcsolatban, és úgy vélekedett, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin rontotta el tanítványai felkészítését.

Fábiánné Rozsnyói Katalin 73 évesen sem marad viszont munka nélkül. Az idén két Európa-bajnoki ezüstéremmel a felnőtt kajakosok élmezőnyébe berobbanó Takács Tamara már tavaly is vele készült, s – minden ellenkező híresztelés dacára – folytatják a közös munkát.

– beszélt a sportág egyik ifjú tehetségéről Kati néni. Ugyancsak a Vasashoz igazolt a riói olimpiáról szintén lemaradt Vad Ninetta is, aki azt mondta, még egy olimpiai ciklusra ad magának esélyt, és szeretne kijutni Tokióba, de ő sem Fábiánnéval folytatja a felkészülését.

origo.hu, magyaridok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.