Pesti Srácok

Törőcsik kórtermében halt meg a Honvéd egykori klasszis labdarúgója

Törőcsik kórtermében halt meg a Honvéd egykori klasszis labdarúgója

Kedd délután Lukács Sándor meglátogatta a szanatóriumban kezelt korábbi focista barátait, Törőcsik Andrást és a kétszeres lábamputáción átesett Schumann Pétert, majd a látogatás közben tragikus hirtelenséggel elhunyt.

A Törőcsik nővérével, Évával érkezett Lukács Sándor éppen Törő ágyán ülve pucolt egy narancsot neki, majd a hogyléte felől érdeklődött:

Ezután pillanatok alatt összeesett, fejét beütötte az ágy lábába és már nem mozdult többé. Életét a gyors, szakszerű beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni. Lukács Sándor Kispesten nevelkedett, 1968-tól tizenöt éven át viselte a Honvéd piros-fehér mezét. Egyszeres bajnok (1980), háromszoros ezüstérmes (1972, 1975, 1978), egyszeres bronzérmes (1983), KK-döntős (1975, 1978), MNK-döntős (1973), a Honvédban 261 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 6 gólt szerzett – írja a honvedfc.hu. A válogatott címeres mezét 10 alkalommal öltötte magára (1975 és 1978 között).

nemzetisport.hu, blikk.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.