Pesti Srácok

A Lausanne-i sportbíróság dönti el, ki nyerte a román focibajnokságot

A Lausanne-i sportbíróság dönti el, ki nyerte a román focibajnokságot

Valószínűleg Gheorghe Hagi egykori román focilegenda csapata, a konstancai FC Viitorul nyerte a román labdarúgó-bajnokságot, mely páratlanul izgalmasan végződött szombat este. A bizonytalanságnak az az oka, hogy azonban a második helyezett FCSB megtámadta az eredményt a sportbíróságon. És az is figyelmet érdemel, hogy mi ez a teljesen ismeretlen nevű, bajnoki címért küzdő FCSB.

A hatcsapatos rájátszás szombat este egy időben játszott utolsó három mérkőzése előtt a FC Viitorul, a bukaresti FCSB és a bukaresti Dinamo is esélyes volt a cím elnyerésére, ezért a Liga 1 vezetősége három serleget és három sorozat bajnoki érmet készíttetett elő, hogy bármilyen eredmények is szülessenek, a mérkőzések lefújása után azonnal elkezdődhessen a bajnok megünneplése. A bajnokságban azonos pontszámmal végzett a Viitorul és az FCSB, a serleget pedig a konstancai csapat vehette át, mert a rájátszásban a FCSB elleni mérkőzései egyikén győzött, a másikon pedig döntetlent ért el.

Az FCSB vezetése azonban bejelentette, a Lausanne-i sportbíróságon támadja meg a bajnoki cím odaítélését. A bukaresti csapat álláspontja szerint ugyanis nemcsak a rájátszás egymás ellen vívott mérkőzéseinek az eredményét kellett volna figyelembe venni a bajnoki cím megállapításakor, hanem az alapszakaszban vívott mérkőzésekét is. Ha ezeknek az eredményét is figyelembe vették volna, az FCSB-t kellett volna bajnokká nyilvánítani. Az alighanem legfeljebb a bíróságon fog kiderülni – ha valóban tárgyalni fogják az ügyet –, hogy az előzetesen lefektetett szabályokat fogalmazták meg hanyagul az illetékesek, vagy az FCSB nem hajlandó alávetni magát a szabályoknak.

PestiSracok facebook image

A konstancai Viitorul csapatát egyébként Gheorghe Hagi, a román futball legnagyobb legendája alapította 2009-ben, és többnyire saját nevelésű, fiatal labdarúgókból álló kerettel verekedte fel magát a harmadosztálytól egészen a bajnoki címig.

Gigi Becali, az FCSB (Steaua) klubelnöke (fotó: blogsport.gsp.ro)

De mi is ez az FCSB? A román védelmi minisztérium még 2011-ben indított pert a Steaua Bukarest ellen, mondván a klubot a hadsereg alapította 1947-ben, ezért most jogtalanul használja a nevet és a klubszíneket. Az ügy hátterében csupán az áll, hogy a hadsereg, illetve a minisztérium több pénzt akart volna legombolni a klubtól a név és a színek használati jogáért. A bíróság 2014-ben döntött a védelmi minisztérium javára, és akkor a megegyezésre sem volt esély, hiszen mind Gigi Becali klubelnök, mind Mihai Stoica klubmenedzser éppen börtönben ült hatalommal való visszaélés miatt. A klub nevét 2017. március 30-án hivatalosan is FCSB-re változtatták.

MTI, espnfc.com

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.