Pesti Srácok

Gyász: Elhunyt az Újpest korábbi labdarúgója, Lázár Bence

Gyász: Elhunyt az Újpest korábbi labdarúgója, Lázár Bence

Tragikusan fiatalon, huszonhat évesen elhunyt Lázár Bence, az Újpest korábbi futballistája. A szimpatikus sportember leukémiával küzdött, s bár abban reménykedtünk, hogy megnyerte a küzdelmet, sajnos hiába.

Súlyos betegség következtében csütörtökön hajnalban, 26 éves korában elhunyt Lázár Bence, az Újpest FC korábbi labdarúgója. A lila-fehér klub, amely honlapján tette közzé a gyászhírt, felidézte, hogy Lázár Bence 2006-ban került be a másodszámú utánpótlás csapatukba, s két év elteltével már az NB I-ben szerepelt. 2014-ig 52 mérkőzésen lépett pályára, 13 gólt szerzett, 2014-ben tagja volt a Magyar Kupa-győztes csapatnak, az utánpótlás válogatottban is szerepelt.

A játékos huszonhárom évesen vonult vissza a futballtól, régóta leukémiával küzdött, de abban reménykedtünk, hogy felépült. Az utóbbi időben egyre jobb volt az állapota, műsort vezetett a Sport Tv-n, ahol igazán szimpatikus sportembert ismerhettünk meg benne. A családja kedden tett közzé felhívást, hogy Bencének vérre lenne szüksége, sajnos a segítségadást már nem élhette meg a 26 éves sportember.

Csütörtökön (ma) 19.30 órától, a Szusza Ferenc Stadion előtt gyertyagyújtással emlékeznek az elhunytra.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.