Pesti Srácok

Már az első nap után biztos, hogy a magyar csapat felülmúlta az előző téli olimpiát

Már az első nap után biztos, hogy a magyar csapat felülmúlta az előző téli olimpiát

Innentől már csak nyerhet a magyar csapat: már a téli olimpia első magyar napján túlteljesítették a Szocsiban elért eredményt. Beszámoltunk róla, hogy Liu Shaolin Sándor rövidpályás gyorskorcsolyázónk ötödik lett 1500 méteren, a csapatmenedzser szerint ezzel mindenkit megnyugtatott. Jönnek még olyan számok, amelyekben nagyot dobhatnak a magyarok.

Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó válogatottnál kicsit mindenki megkönnyebbült azzal, hogy az első napon, szombaton ötödik helyével pontszerző lett 1500 méteren Liu Shaolin Sándor a phjongcshangi téli olimpián. Bánhidi az idősebb Liu fivér döntőjét elemezve kifejtette, neki sem a leghosszabb egyéni verseny az erőssége, ennek ellenére kiválóan szerepelt a fináléban, de miután ütközött a címvédő kanadai Charles Hamelinnel és visszaesett a nyolcadik helyre, már nem volt esélye az éremszerzésre.

Az ő szombati ötödik helyével folytatódott a magyarok pontszerző sorozata a téli játékokon, ugyanis ebben a sportágban 2006 óta minden olimpián volt legalább egy legjobb hat közötti eredmény. A szocsi szereplésénél máris eredményesebb a magyar csapat, amely négy éve egy hatodik helyet ért el a női váltó révén.

Önmagához képest Liu Shaolin Sándor öccse, a 19 éves Liu Shaoang szerepelt gyengébben szombaton, akit az elődöntőben kizártak. A sportvezető róla megjegyezte: fiatal kora ellenére rendkívül jól ismeri magát, tisztában van azzal, hogy mereven versenyzett. Hozzátette, továbbra is nagy a potenciál az MTK minden távon junior világbajnok tehetségében és a legjobb számai, az 500 és az 1000 méter még csak ezután következnek. Ez egyébként bátyjára nézve is igaz.

PestiSracok facebook image

Bánhidi az 500 méter selejtezőjéből továbbjutott Keszler Andreával és Jászapáti Petrával nagyon elégedett volt, mert - mint emlékeztetett rá - mindketten nehéz szituációt oldottak meg jól. Kiemelte, mindkettő

„saját magának kaparta ki a gesztenyét”

. Előbbi egy elrontott rajtot követően az újraindított futamban már kiváló versenyzéssel lett negyeddöntős, utóbbi pedig gyorsan reagált, miután hárman egyszerre elestek az egyik kanyarban.

„Lina jobban örült a továbbjutásomnak, mint én” - utalt a harmadik olimpiáján szereplő Keszler arra, hogy a mindig szigorú kínai edző milyen nagyra értékelte továbbjutását, azt, hogy olyan futamból sikerült negyeddöntőbe kerülnie, amelyben Vancouver bronz- és Szocsi ezüstérmese, az olasz Arianna Fontana, továbbá a szintén nagyon erős holland Suzanne Schulting is szerepelt.

A rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei kedden folytatódnak a férfi 5000 méteres váltó elődöntőjével, a férfi 1000 méter selejtezőjével és a női 500 méter végcsatározásaival. A magyar staféta mellett a Liu testvérpár, illetve Jászapáti és Keszler lesz érdekelt.

Fotó és forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.