„Még nem láttunk ilyen labdarúgást!” – Hatvannyolc évvel ezelőtt rendezték az évszázad mérkőzését Londonban (videó!)
Hatvannyolc évvel ezelőtt, 1953. november 25-én délután Anglia–Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzést rendeztek a labdarúgás szentélyének számító londoni Wembley Stadionban. Az előzetes esélylatolgatások egyértelmű angol győzelmet vetítettek előre. Nem véletlenül. Anglia ugyanis – mint a sportág feltalálója – 90 éve (!) veretlen volt hazai pályán, a magyar válogatott pedig tíz nappal a Svédország elleni, gyenge játékkal elért 2–2-es döntetlent igyekezett feledtetni az angol fővárosban.
A magyar nemzeti csapatot nagy szeretettel fogadták Londonban. A kimagasló játéktudásuk mellett a sportszerűségükről is híres angol játékosok szívélyes vendéglátóknak bizonyultak már a mérkőzést megelőzően is. Ugyanez nem mondható el az angol sportújságírókról, akik a meccset felvezető cikkeikben nem sok tisztelettel beszéltek a mieinkről. Kiemelték, hogy a másfél héttel korábbi, Svédország elleni budapesti játékot figyelembe véve a magyar csapat nem képvisel igazán komoly játékerőt, így a Merrick, Ramsey, Wright, Mortensen és Matthews személyében világklasszisokat is felvonultató Anglia számára csak a győzelem lehet a megfelelő eredmény.
Kincstári volt az angol sportsajtó optimizmusa
Abban az értelemben igazuk is volt, hogy Svédország ellen a Népstadionban valóban nem játszott igazán tudásának megfelelően válogatottunk. A 2–2-es döntetlen reális eredmény volt. Az is igaz ugyanakkor, hogy nagy melléfogás volt kizárólag ez alapján megítélni csapatunkat. A Grosics, Bozsik, Kocsis, Hidegkuti és Puskás fémjelezte magyar válogatott ugyanis ekkor már három éve veretlen volt, és megnyerte Helsinkiben az olimpiai labdarúgó-tornát – a magyar futball első olimpiai bajnoki címét megszerezve ezzel –, valamint 1953 nyarán Rómában az Európa-bajnokság elődjének tekinthető Európa Kupát. Vagyis a háromkoronások elleni döntetlen ellenére nemzeti csapatunk a világ egyik legjobb csapatának számított már az Anglia elleni mérkőzés előtt is.
Csúcsmérkőzésnek várták már előzetesen is
Nem véletlen, hogy a november 25-én lejátszott mérkőzést már előzetesen „Az évszázad mérkőzése” elnevezéssel illette az angol sportközvélemény, hiszen az olimpiai- és Európa Kupa-címvédő volt a vendége annak a válogatottnak, amely még egyetlen alkalommal sem kapitulált hazai pályán. Mai szóval élve igazi csúcsderbinek ígérkezett tehát az Anglia–Magyarország barátságos, válogatott mérkőzés a Wembley Stadionban, amelyen mondani sem kell, hogy hazai sikerre számítottak a legtöbben. Csapatunk nem volt tekintettel az előzetes várakozásokra.
Nem volt válasz a magyar parádéra
Fergetegesen kezdtük az összecsapást, hiszen a hazai drukkerek őszinte meglepetésére már az első percben megszereztük a vezetést. Bár ezt a 14. percben Sewell révén a házigazdák még kiegyenlítették, onnantól kezdve már csak egy csapat volt a pályán: a magyar. A mára már klasszikussá vált Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor összeállításban pályára lépő magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen lefutballozta Angliát. Ahogy azt az egyoldalú mérkőzésekről szóló tudósításokban olvasni lehet: a játék minden elemében felülmúltuk nagynevű ellenfelünket. Grosics mintaszerűen őrizte a kapunkat, védelmünk, valamint a két fedezet, Bozsik és Zakariás pedig szilárdan állt a lábán, hiszen a legtöbb angol próbálkozást még a labda kapura küldése előtt hatástalanította.
Támadóink teljesítményéről pedig mindent elmond, hogy hat magyar gólt láthatott a nagyérdemű. Különösen kiemelendő a háromszor is eredményes Hidegkuti Nándor, valamint a „Száguldó Őrnagy”, Puskás Ferenc élményszámba menő teljesítménye, akinek felejthetetlen visszahúzós góljában – amellyel a korszak egyik legjobb védőjátékosát, Billy Wright-ot ültette hintába – benne volt minden, amit egyszerűen csak úgy emlegetünk, hogy virtuóz magyar futballzsenialitás.
Nemcsak az eredmény, a statisztika is megdöbbentő magyar fölényt mutatott
Az egyébként félelmetes angol válogatott az egész mérkőzésen mindössze kilenc alkalommal tudta célba venni a magyar kaput, azaz átlagban tízpercenként jutottak el a lövésig vagy a fejesig. Ezzel szemben a mieink huszonhatszor próbálkozhattak, ami azt jelenti, hogy három és fél percenként veszélyeztettük a házigazdák ketrecét. Ebből, valamint a labdabirtoklás – szintén jócskán nekünk kedvező – arányából kiindulva a 6–3-as győzelem talán nem is fejezte ki igazán a két csapat között akkor és ott meglévő mérhetetlen különbséget.
Vastapsot kaptak Hidegkutiék a Wembleyben
A mérkőzést követően az angol publikum, valamint a házigazda játékosok vastapsa kísérte az öltözőbe a magyar válogatottat. A meccs előtt kissé lesajnáló, sőt, lekezelő angol szaksajtó megítélése is száznyolcvan fokot fordult velünk kapcsolatban. Az általános álmélkodás és a mieinket szuperlatívuszokban emlegető méltatások sorában a legkifejezőbb talán az volt, amelyet az egyik angol újság, a Daily Mirror a meccsről szóló tudósításának összegzéseként leírt:
„Az Istenek alkonya volt a Wembleyben. Még nem láttunk ilyen labdarúgást!”
S hogy mi tette lehetővé a magyar válogatott káprázatos, minden képzeletet felülmúló győzelmét? Elsősorban természetesen az Aranycsapat összetétele, amely több poszton a világ akkori legjobb játékosát tudhatta a soraiban, s az együttes többi tagja is klasszis futballista volt.
Emellett azt is ki kell emelni, hogy az akkoriban bevett 3-2-5-ös felállás mellett mi, magyarok a 4-2-4-es felállásra is képesek voltunk, sőt, az is működött, hogy meccsen belül váltogassuk a taktikai hadrendünket. Ilyenkor Zakariás József a fedezetsorból hátrébb lépett és a középpályán felszabaduló helyre Hidegkuti Nándor húzódott vissza. Ezzel mindig alaposan megkavartuk az aktuális ellenfél védelmét, így Londonban az angolokét is.
Ekkortól tekintették az Aranycsapatot a világ legjobbjának
A magyar labdarúgó-válogatott számos emlékezetes győzelmet aratott. Az Évszázad mérkőzése azonban győzelem a győzelmek között, minden idők legemlékezetesebb diadala. Erre az lehet a magyarázat, hogy Anglia verhetetlennek számított hazai pályán, és 90 év páratlan sikersorozatára tettünk pontot a londoni győzelemmel. Utólag pedig azért emelkedik talán ki a többi siker közül Anglia legyőzése, mert ez a 6–3 a világ tetejére repítette a magyar labdarúgást. Európa és Dél-Amerika számos országából is érkeztek szakemberek, hogy megnézzék az angol–magyart. Döntő többségük az angol válogatott miatt érkezett a Wembleybe, de úgy távoztak onnan, hogy a magyar válogatott játéka nyűgözte le őket. A magyar futball megítélése teljesen átértékelődött, és egycsapásra a világ legjobbjai közé sorolták csapatunkat.
Nyomot hagytak a világ futballtörténelmében
A világra szóló győzelem 40. évfordulóján, 1993-ban az MLSZ A magyar labdarúgás napjának nyilvánította november 25-én, ezzel is jelezve azt, hogy milyen nagy jelentősége volt a sportág hazai történelmében ennek a diadalnak. Manapság, a lényegesen szerényebb eredmények okán gyakorta elhangzik az a tézis, miszerint minek erről ennyit beszélni, miért kell még mindig az Aranycsapat bűvöletében élni? Erre egy sportszakmai és egy társadalmi magyarázat is van.
Egyrészt nagyon kevés ország rendelkezik olyan nemzeti válogatottal, amely ilyen mély nyomot volt képes hagyni az egyetemes labdarúgás történelmében. A mi Aranycsapatunk, amelynek világszerte voltak rajongói, és külföldön nemes egyszerűséggel csak „Mágikus Magyarok” néven emlegettek, ilyen volt. Mindez már önmagában is jogossá tenné az emlékezést.
Örömet, boldogságot adtak a legsötétebb években
Az Aranycsapat esetében azonban mindehhez hozzájön a történelmi korszak is, amelyben éltünk.
Nem feledhető, hogy Puskásék éppen akkor aratták csodálatos győzelmeiket, amikor egyébként a nemzetünk legsötétebb időszakát élte, a Rákosi-korszak fékevesztett terrorját. Győzelmeikkel, szereplésükkel akkor tudtak némi örömet és nemzeti büszkeséget csepegtetni a magyarság számára, amikor a félelem és a rettegés hatotta át az emberek mindennapjait.
Ráadásul a londoni csodálatos győzelmet éppen aznap (1953. november 25-én) aratták, amikor a legnagyobb számú magyar hadifogoly-kontingens hazaérkezett a GULAG-ról. Szinte félelmetes az a tény, hogy éppen egy napra esett a két esemény. Talán nem véletlenül volt így, talán ez is jelzi ennek a csapatnak a különlegességét és azt, hogy az Aranycsapat létezésének nemcsak sportszakmai, de történelmi jelentősége is van.
Ilyen csapat létrejöttéhez nagyon sok dolog szerencsés együttállása szükséges. Éppen ezért több, mint kérdéses, hogy lesz-e valaha még egy olyan magyar válogatott, amely ekkora hatást gyakorol a világ futballjára? Természetesen valamennyien abban reménykedünk, hogy lesz. Ám akár lesz, akár nem lesz, az Aranycsapat fényét soha, semmi nem homályosítja majd el. Nekünk, sport- és futballszerető magyaroknak mindig is a szívünk közepén lesz a helye!
Vezető kép: Az Aranycsapat. Forrás: Fortepan/Erky-Nagy Tibor
