Symmachus él – Tíz éve halt meg Molnár Tamás konzervatív filozófus
Más ideológiákkal szemben a liberalizmus azzal az előnnyel rendelkezik, hogy nem ideológiának, hanem a normális létezésnek tünteti fel magát – mutat rá az elmúlt évszázad nagy politikai blöffjére a magyar származású Molnár Tamás, a Liberális hegemónia című írásában. Thomas Steven Molnar – ahogy a világon ismerik és olvassák tucatnyi nyelven esszéit – a magyar akadémiai gondolkodás ellenséges érzülete miatt idehaza kevésbé közismert. „Ókonzervatív karanténba” zárták, avíttnak bélyegezték óriási életművét. Mert itthon csak liberális lehet a filozófus. Mintha a liberalizmus nem csupán egy lenne a versenyző eszmék közül, melynek megvalósulása ráadásul a jelenlegi globális váláság egyik eredője.
Molnár Tamás több évtizeddel ezelőtti jóslatai a fogyasztói társadalomról és az ember változó szerepéről a világban beteljesedni látszanak. Az individuum végtelenné váló szabadságának pusztító erejére irányította figyelmünket. Pesszimista jövőt láttatott, de a harcot – annak hitében, hogy a világban ellentétes folyamatok hatnak egymásra – nem adta fel. Bár kitűnő vívó volt, ő a gondolat erejével küzdött az embertelenség ellen.
Egy világ dőlt romba Symmachus körül, s én is bizonyos vagyok abban, hogy egy világ omlik össze körülöttem
– írta önéletrajzi ihletésű könyvében, párhuzamot vonva a kései Róma antikvitásának szereplői és jelen világunk értéktelenedése között. Egy évtizede, hogy már nincs közöttünk, a közösségek pedig csak bomlanak tovább körülöttünk. Hiányzik mint ember, mint értéket adó bölcs. De szellemisége tovább él. „Symmachus” ma is tanít minket.
Közvetlen, barátságos ember volt. Lassan két évtizeddel ezelőtt – egy előadása után – mi, zöldfülű egyetemisták, beszélgethettünk vele egy étteremben. Idős éveinek legnagyobb örömének tartotta, hogy megadatott neki magyar fiatalokat tanítani az óhazában. Így figyelmesen végighallgatott engem is. Elpanaszoltam neki, hogy az ELTE-s tanárok nagy része szentségtörésnek tartja az általam kutatott témát: a demokrácia kritikákat. Meg is kaptam a stigmát: demokráciaellenes vagyok. Mondták ezt volt marxista-lukácsista filozófiatörténészek, akik a rendszerváltás után liberálissá „fejlődtek”. A professzor úr nyugtatott: tegyem, amit a szívem és az eszem diktál. Nem mellékesen az Egyesült Államokban számos tanszék foglalkozik demokrácia kutatással, ahol a kritikán keresztül vezet az út a jobbá tételhez. Ő mutatott rá, hogy valójában nem is a demokrácia problémáiról írok, csupán a liberális változatának válságáról. Csak ez nálunk összemosódott.
Az egyik legtalálóbb mondata a liberális hegemóniáról így hangzik:
Más ideológiákkal szemben a liberalizmus azzal az előnnyel rendelkezik, hogy nem ideológiának, hanem a normális létezésnek tünteti fel magát.
A magyar származású konzervatív filozófus szerint a liberalizmus:
három elemre – megkockáztatjuk ezt az egyszerűsítést – épül: filozófiai szempontból a nominalizmusra; gazdasági szempontból a piacra, mint minden tevékenység modelljére; és a vallás területén a deszakralizációra.
A nominalizmus szerint csakis az egyes dolgok léteznek, minden általános fogalom pusztán szó. Csak a tapasztalt egyediség létezik, a többi csupán nyelvi asszociáció. A liberalizmus több érvelésében is felbukkan ez a fajta szemlélet. Nincs semmiféle objektív, általános (metafizikailag megalapozott) erkölcsi norma, csak az individuumhoz köthető egyedi. Nincs közösségi szinten értelmezett szabadság, csak az egyén szabadsága; nincs társadalmi igazság, csak az egyén megtapasztalt „saját igazsága”. Az első kijelölt fogalom, így az egyén empirikusan tapasztalható autonómiája lesz. Ami az egyediségben megnyilvánuló független szabadság. A liberálisok ezt szeretnék végteleníteni – a cselekvések körei és mértéke szerint..
Harminc évvel ezelőtt - oly aktuális ez ma! - írja:
A család lerombolásának állomásait ki lehet olvasni a bomlasztó hatású törvények sorozatából, melyek pártolják a feminizmust, az abortuszt, a béranya alkalmazását, a homoszexuálisok közti házasságot, az ilyen új „párok” gyerek-örökbefogadását, az eutanáziát.
Szerinte a végtelenített szabadságon nyugvó jogok megjelenése a liberális törvénykezésben, a gyakorlatban a közösségek erodálását okozzák. Persze nem véletlen, hanem az egyénhez köthető fogyasztási vágyak felszabadítása, korlátlanná tétele miatt. Hisz a végső cél az anyagi érdekeken alapuló haszon növelése.
A 19. századi Tocqueville óta tudjuk, hogy a liberalizmus és a demokrácia más tőről fakad. Kétségtelen, hogy a maiak lépésről-lépésre bizonyos liberális elvekkel töltődtek fel. De ez önkényes politika cselekvések történelmi végterméke. A mai demokráciának más, konzervatív, keresztény vagy patrióta eszmék is adhatnak tartalmat. Csak el kell végre felejteni a liberalizmus kizárólagosságát. A demokrácia jelentése a „kell” és a „van” fogalmak közé szorult. A liberalizmus egyik nagy hazugsága, hogy a „kell” ideáját magának követeli. Ezt tanultam Molnár Symmachus Tamástól. Aztán hazarepült és többet nem tudott jönni betegsége miatt. Egy dedikált könyv – az Én, Symmachus – maradt csak nekem a tárgyi világból. Most kezdem csak érteni miért ezt kaptam tőle ajándékba. Köszönöm!
(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)
