Április 1-től Szabics Imre lesz a labdarúgó OTP Bank Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Mol Fehérvár FC vezetőedzője. A klub pénteki közleménye szerint a játékosként 36-szoros válogatott csatár március végéig még az osztrák válogatott másodedzőjeként látja el feladatait, ezt követően csatlakozik az együtteshez. A 39 éves szakember szerződése 2024. június 30-ig szól.
Szabics Imre játékos-pályafutását követően 2017 végéig a Sturm játékos-megfigyelőjeként dolgozott, közben 2014 és 2015 októbere között 11 mérkőzés erejéig tagja volt Dárdai Pál és Bernd Storck stábjának, így nagy szerepe volt neki is abban, hogy a magyar válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Később korábbi játékostársa és edzője, Franco Foda munkáját segítette asszisztensként, először másfél évig a Sturm Graznál, majd az elmúlt bő két évben az osztrák válogatottnál. Az edzői stábhoz csatlakozik majd a fehérváriakkal kétszeres bajnok, 95-szörös válogatott Juhász Roland, valamint egy másik korábbi közönségkedvenc, a 42-szeres válogatott Torghelle Sándor.
Tudom, hogy ez nem volt egyszerű feladat, mert azt szerették volna, hogy maradjak, de végül úgy gondolom, hogy sikerült egy olyan megoldást találni, amely minden fél számára optimális lehet
– idézte a klub honlapja Szabics Imrét, aki hozzátette: nem volt könnyű feladnia egy Európa-bajnoki részvételt és egy valószínűsíthető világbajnoki szereplést az osztrák válogatottal, de úgy érezte, tudatosan épített karrierjében eljött az idő, hogy vezetőedzőként dolgozzon.
Szabics Imre, Juhász Roland és Torghelle Sándor érkezéséig a február 17-én menesztett Márton Gábor helyére ideiglenesen kinevezett Szalai Tamás marad a Mol Fehérvár FC megbízott edzője.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS