Pesti Srácok

Száj- és körömfájás: büntetőfeljelentés is lehet az eredménye a járványügyi nyomozásnak

Száj- és körömfájás: büntetőfeljelentés is lehet az eredménye a járványügyi nyomozásnak

Akár büntetőfeljelentés is lehet a járványügyi nyomozásnak, ami az ötödik, száj- és körömfájással fertőzött állattartó telep feltáráskor indult a napokban. Amennyiben a járványügyi nyomozás megállapítja, hogy emberi közreműködéssel került a járványgócponttól 50 kilométerre található szarvasmarha telepre, megalapozott lehet a veszélyeztetés bűntette, de a járványügyi szabályszegés vétsége mindenképpen; utóbbi bizonyítottság esetében elzárással büntetendő.

Járványügyi nyomozás kezdődött, közölte az ötödik száj- és körömfájással fertőzött állattartó telep feltáráskor a mezőgazdasági miniszter, Nagy István.

A Nébih hatósági szakemberei mindenekelőtt a fertőzött telepekkel kapcsolatban álló kontaktgazdaságok felkutatására koncentrálnak, de a fertőzés lehetséges forrását is vizsgálják. Ez utóbbi azért is fontos, mert az eddigi információk alapján a vírus megjelenése nem vezethető vissza a korábbi kitörésekre.

PestiSracok facebook image
A járvánnyal fertőzött területek és a védőkörzetük (Forrás: NÉBIH)

Amennyiben meg tudják állapítani, hogy kinek, kiknek köszönhető a vírus utaztatásra 50 kilométer távolságba, a most blokád alá vett szarvasmarha telepre, büntetőfeljelentés következhet. Felmerülhet veszélyeztetés bűntette, de

Elzárással büntetendő a vírust utaztató

A BTK. 361. §-a szerint Aki a) a zárlati kötelezettség alá tartozó fertőző betegség behurcolásának vagy terjedésének megakadályozása végett elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályait megszegi, b) járvány idején az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályait megszegi, c) a fertőző állatbetegségek vagy növényi zárlati károsítók be- és kihurcolásának, valamint terjedésének megakadályozása vagy előfordulásának felszámolása végett elrendelt növény-egészségügyi vagy állatjárványügyi intézkedés szabályait megszegi, vétség miatt elzárással büntetendő. Kiemelt kép:

Rábapordány, a vírus gócpontjától 50 kilométerre található község szarvasmarhatelepén bukkant fel a vírus (Fotó: PS)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.