Pesti Srácok

Szánthó Miklós: Bátornak kell lenni a woke-őrülettel szemben

null

A magyar recept az, hogy bátornak kell lenni a woke-őrülettel szemben - mondta Szánthó Miklós karácsonykor Amerika egyik legnagyobb rádiójának a FOX News Radionak főműsoridőben, a felvétel egy részét oldalán tette közzé csütörtökön. Az Alapjogokért Központ főigazgatója a rádiónak a magyar konzervativizmusról, hazánk migrációs politikájának sikereiről, a határvédelemről, valamint arról beszélt, hogyan küzd Brüsszel föderatív tervei ellen a magyar jobboldal, és miért veszélyes, hogy a nyugat-európai elitek szemet hunynak a migráció fölött az illegális bevándorlók szavazataiért cserébe.

A főigazgató a beszélgetésben kiemelte: Magyarországot, a magyar konzervatív forradalmat az teszi különlegessé, hogy mi még mindig ragaszkodunk a "józan észhez", az Isten, haza, család hármasegység értékeihez.

Úgy fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Ennek jegyében Magyarországon "megvédjük zsidó-keresztyén örökségünket, kiállunk a nemzeti identitás és az állami szuverenitás mellett, és természetesen próbáljuk megvédeni a gyermekeket és a családokat a gender-őrülettől".

Szánthó Miklós szerint a legfontosabb kérdés vagy küzdelem az, amit manapság a brüsszeli "deep state" ellen vívunk a szuverenitásunkért.

- vont párhuzamot a washingtoni és a brüsszeli bürokrácia között.

Rámutatott arra, hogy a brüsszeliták elszakadtak az Európai Unió alapítóinak elképzeléseitől és egy politikai uniót akarnak létrehozni, amely egyre több és több hatáskört akar elvonni a tagállamoktól, és "le akarja rombolni azok szuverenitását".

Ennek ellenére sem akarjuk elhagyni az uniót, mint a britek: "mi el akarjuk foglalni Brüsszelt" - fogalmazott.

Szánthó Miklós a műsorban azt is elmondta, hogy a határvédelem az illegális migráció és az antiszemitizmus terjedése elleni biztosíték is egyben. Kifejtette: a nyugat-európai elitek azért megengedők a migrációval, mert vegyes etnikumú államokat akarnak "a portugáloktól Litvániáig", és szavazatot remélnek az általuk beengedett bevándorlóktól.

A főigazgató a progresszívekkel szemben bevethető ellenszert abban látja, ha

hiszen az egész magyar történetnek az a tanulsága, hogy bátorság kell ahhoz, hogy fellépjünk a woke "hangos őrületével" szemben.

Bátornak kell lenni és nem szabad hallgatni, mert pontosan ezt akarja elérni a progresszív ideológia és ez a haladó totalitárius magatartás - hangsúlyozta. Majd hozzátette: a magyar jobboldal a motorja kíván lenni annak, hogy megvalósuljon a "liberálisok rémálma" és "a józan ész" visszakerüljön a politikában az őt megillető helyére - húzta alá Szánthó Miklós.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még