Pesti Srácok

Szaúd-Arábiában betiltották a szivárványszínű gyerekruhák, játékok értékesítését

Szaúd-Arábiában betiltották a szivárványszínű gyerekruhák, játékok értékesítését

Szaúd-Arábiában betiltották a szivárványszínű gyerekruhák és játékok forgalmazását, a hatóságok pedig elkobozzák az ilyen termékeket. A kereskedelmi minisztérium hivatalos álláspontja szerint azért rendelték el ezt a lépést, mert az ilyen gyerekek számára készült termékek "a homoszexualitásra utalnak és ellentétesek a muszlim tanításokkal".

– jelentette ki a szaúdi kereskedelmi minisztérium egyik illetékese az el-Ahbaríja kormányzati televízió riportjában. A televízió tudósítása szerint az elkobzott termékek között szerepelnek egyebek mellett sokszínű szoknyák, kalapok és táskák.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a szaúdi tudósító, aki szerint "ezek a színek mérgezett üzeneteket" küldenek a fiataloknak.

A szivárványszínű zászló az LGBT (leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transznemű) közösségek jelképe. A homoszexualitás halálbüntetéssel járó bűncselekménynek minősül a vahhábita királyságban, amely az iszlám törvénykezés, a saría szigorú alkalmazásáról ismert.

Áprilisban Szaúd-Arábia kérte az amerikai Disney vállalatot, hogy a "Doctor Strange az őrület multiverzumában" című filmjéből vágják ki az LGBT-re vonatkozó utalásokat. Ezt a filmstúdió elutasította, így a filmet végül nem vetítették az arab országban. A Lightyear című, 2022-es amerikai számítógépes animációs kaland-akciófilmet, amelyben két nő csókolózik, szintén betiltották Szaúd-Arábiában és bő tucatnyi más országban – közölte egy, a Disneyhez közel álló, nevének elhallgatását kérő illetékes. A szaúdi hatóságok nyilvánosan nem foglaltak állást a kérdésben. Decemberben Katarban foglaltak le szivárványszínű játékokat. Június elején Kuvaitban a külügyminisztériumba kérették az amerikai ügyvivőt, hogy tiltakozzanak a nagykövetségnek az LGBT-közösséget támogató Twitter-üzenetei ellen.

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó/Mandiner

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.