Kémkedéssel, vagyis államellenes bűncselekménnyel is gyanúsítják a Szcieontológiai Egyházat – erről először a Pesti Srácok.hu számolt be. A szcientológusok igazgatója az ATV-től értesült erről, majd közölte: el akarják lehetetleníteni őket, következőnek már biztosan ők lesznek az 56-os forradalom leverői is.
A PesitSrácok.hu számolt be arról elsőként, hogy a szcientológusokat kémkedéssel is gyanúsítják. Az atv telefonon beszélt a szcientológiai egyház egyik igazgatójával, aki tőlük tudta meg, hogy kémkedéssel is gyanúsítják őket. Az atv szerint az igazgató először el sem akarta ezt hinni:
„Egészen biztos, hogy kémkedésnek nálunk semmilyen nyoma nincs”
– közölte Miklovicz Attila, a társadalmi kapcsolatok igazgatója az Atv-vel. Hozzátette: szerinte el akarják lehetetleníteni őket, ráadásul utalt arra is, hogy személyes motiváció állhat a háttérben.
„Én nevetségesnek tartom ezeket a vádakat, ez csak egy újabb zaklatás, az egyház lejáratása valaki részéről. Nem tudom, mi lesz a következő, háborús bűnök, vagy esetleges az 56-os megtorlást is a mi nyakunkba akarják varrni”
– tette hozzá az atv-nek adott telefonos válaszában Miklovicz. A Szcientológiai Egyház ügyét egyébként – a szabályozás szerint – pont a kémkedés gyanúja miatt vette át a Nemzeti Nyomozó Iroda, ha ugyanis „csak” a személyes adattal való visszaélés vétsége lenne a gyanú, akkor az Atv szerint feltételezhetően maradt volna a BRFK-nál. A nyomozás egyébként jelenleg is tart, mint ahogy a szcientológusok székházába ma is folyamatosan érkeztek az emberek.
PS/Atv , fotó: ripost
carl badog
2017-10-25 at 17:47
Az egész csak a pénzszerzésről, és a hatalomhoz való hozzáférhetőségről szól. Bármi áron, akár családok, emberek tönkretételésének árán is.
Anna
2017-10-25 at 09:21
Pontosabban személyes ügyekkel való visszaélés, ráadásul a harmadik fél tudta és belegyezése nélkül. Ej, kis miklovitz nehéz lesz kibújnod az igaz vádak alól.
Hurka Gyurka axSzcientológus Állat
2017-10-25 at 08:34
http://objektivszcn.blog.hu
-ról copy paste
“Csak annyit tennék hozzá egyelőre, hogy volt már ilyesmi a szcientológia múltjában – a “Hófehérke-hadművelet”, az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb belföldi kormányzati beszivárgási kísérlete.
Ez a “hadművelet” (angol elnevezése Operation Snow White) a hetvenes években zajlott és L. Ron Hubbard felesége, Mary Sue Hubbard vezette. A “hadművelet” keretében a szcientológusok állami hivatalokba beépülve/betörve próbálták eltüntetni a róluk szóló kompromittáló adatokat. Az akció 136 kormányügynökséget (többet között az amerikai szövetségi adóhivatalt), konzulátust és nagykövetséget érintett a világ több mint 30 országában, és 5000 (!) szcientológus fedett ügynök vett részt ezekben. Az FBI egy idő után felgöngyölítette az ügyet és látványos akcióban, több mint száz ügynökkel szállta meg a szcientológusok akkori központját, Mary Sue Hubbard pedig tíz vezető társával együtt börtönben végezte. Hubbardot végül nem ítélték el, de mivel ezen kívül 1978. februárjában Franciaországban távollétében négy év börtönre és 7000 USD pénzbírságra ítélték csalásért, ezért élete végéig bujkálni kényszerült.”
Jurka
2017-10-25 at 04:46
Na,most már azt is tudjuk,h.az orkok ennek a gittegyletnek a vezetői.(Kép alapján ork a pali).
Zoltánsch
2017-10-24 at 22:28
Ennek még a foga sem áll jól.
KARY
2017-10-24 at 22:00
Nem meglepő ,mert a tagjaitól havi bérük nagy %-át veszik el ,olyan adatokat is kényszerítenek ki tagjaiktól amelyek érzékeny adatok lehetnek Magyarország számára ,még egészségügyi adatokat is.USA központból irányítják ezt az álegyházat.
Feri Tekeri
2017-10-24 at 22:20
biz’a…már megírtam a minap – az egyik unokaöcsém ‘hadnagya’ ennek a söpredék bandának- nem kisebb helyen mint “N.Y.Cityben” onnan aztán volt mesélni valója, persze nevek nélkül, de elmondta: minden delikvenst pucérra vetkőztetnek, testileg de főleg lelkileg és anyagilag …szex-szokás, cégtitok semmi nem tabu… az ipari kémkedés központja, ezáltal a politikai befolyásolásé is
ki kell vágni őket mint a fosos macskát !
Brut
2017-10-24 at 21:42
Jó küsejű, jó megjelenésű, bizalomgerjesztő pofa!
Az se normális aki megbízik egy ilyen rabló bandiba!
Péter Pál
2017-10-25 at 09:15
Egyáltalán miért engedték ezeket be az országba ?????