Pesti Srácok

Szegény pici Magyar Pétert üldözi a balszerencse, megint női kelléket villantott

null

Magyar Péter szeret nagynak és erősnek mutatkozni, a NER lebontójaként, asszonyok, gyerekek és magatehetetlen ellenzékiek gyámolítójaként szerepelni a nyilvánosságban, erre jön ez a folyamatos balszerencse. Múltkor a napszemüvege miatt, most meg egy alig kétmilliós, elektromos meghajtású bicikli miatt veszik elő, pusztán azért, mert azt női kerékpárként tartja számon az egész világ.

Szerepelni márpedig kell, ismerte fel a hajózásra vonatkozó antik görög bölcsességet Magyar Péter, ezért rögtön meghirdette az I BIKE BUDAPEST felvonuláson való részvételét. Persze azért megjegyezte, hogy az eseményre nem a szervezők hívták meg, azon magánszemélyként vesz részt.

– ahogy a Tűzfalcsoport fogalmazott viccesen. A képek alapján a portál My Esel E-cross típusként azonosította be, aminek a listaára holmi 4.450 euró, ami forintra átszámolva – árfolyamtól függően – egymillió nyolcszázezer körül van. A terméket sportos nőknek és pici embereknek ajánlja a gyártó, a két célcsoport közül pedig a szerény fiatalemberként megismert Magyar Péter az egyikben magára ismert.

PestiSracok facebook image

(Forrás: Tűzfalcsoport)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.