
A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra – jelentette ki a kormányszóvivő abban a videóban, amelyet a közösségi oldalán tett közzé a ma ünnepelt idősek világnapján.
Az időseknek, apáknak, anyáknak, nagyanyáknak, nagyapáknak és a dédszülőknek mondott köszönetet Szentkirályi Alexandra azért, hogy hazánk legnehezebb időszakaiban, a világháború után, a kommunista diktatúra alatt, a szocializmus szűk évtizedeiben és a rendszerváltás után is kitartottak, dolgoztak és gondoskodtak a családról.
A nyugdíjasokkal 2010-ben kötöttünk egy megállapodást: amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig a nyugdíjuk vásárlóértéke megmarad. Az elmúlt évek bizonyították, hogy álljuk a szavunkat, sőt, visszaadjuk a 13. havi nyugdíjat is, amit a baloldali kormány elvett tőlük. A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra! A nyugdíjkorrekciónak köszönhetően pedig novemberben átlagosan közel félhavi nyugdíjjal többet visz majd a postás
– írta a videóhoz fűzött bejegyzésében a kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandra már készült a mai napra: pénteken a XVII. kerületi nyugdíjasokkal találkozott a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.
Forrás/Fotó: Facebook
angelblind652
2023-10-01 at 18:36
Köszönünk MINDEN FORINTOT, AMIT ORBÁN VIKTOR KORMÁNYA NYÚJT. A vernyákoló komcsi-banyák meg szégyelljék magukat. Őket arról lehet megismerni, hogy folyton a másik ember pénzére fáj a foguk. Ha valakinek kevés a nyugdíja, arról legtöbbször saját maga tehet. Jó lenne mi, ha 25 évi munkaviszony után kapott, nyugdíjat is annyira emelné meg a kormány, mint aki 43- 50 évet dolgozott?? Akkor még adót sem kellett fizetni. Aki végigdolgozta az életét, még ha kevésbé volt “termelékeny” a munkája, akkor is mára elég tisztességes nyugdíjat kap. MÉG MINDIG ÉRVÉNYBEN VAN AZ ORSZÁGBAN, HOGY A NYUGDÍJ N E M S E G É L Y! Tessék ezt tudomásulvenni és nem a hosszú nyurgának meg a biliklitolvaj fiának dugdosni a nyugdíjatokat a ládikájukba. Főleg, ha az euróban, vagy angol fontban, edetleg dollárban van otthon apjuk lyukas zoknijában.
huda
2023-10-01 at 16:24
Ha a buzik lennének hatalmon nyugdij se lenne ,mondanák minek aki öreg puszuljon !
Orientál
2023-10-01 at 16:04
van baj Kérdezd meg a korrupt komcsi hazug elkxró Gyurcsány gazdádat hogy mi a szarnak lopta el a nyugdíjasok és a közalkalmazottak 13. havi pénzüket. Persze te a Gyurcsányodékkal együtt a hazánkba szarnál rengeteg élősködő gazdasági migránst.
Orientál
2023-10-01 at 15:22
Sajnos a balliberálisokat és a zöld ellenzéket ellenzéket az a hazudozó korrupt népbe lövető Gyurcsány irányitaja akiaz állami vagyont meglopta és elvette a nyugdíjasok 13. havo nyugdíjukat ráadásul miatta és az mszp-s szdsz-es bandája miatt 20 milliárd eurós hitelt szart a nép nyakába. Na ezeknek a Gyurcsányéknak a tervük hogy hazánkba beengednek rengeteg élősködő lusta gazdasági migránst.
Solaris
2023-10-01 at 13:20
Szandika,
NEKED Én fogok nyugdíjat osztani.
Előtte korrekt elszámoltatás.
van baj
2023-10-01 at 12:03
A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra. A nyugdíjuk vásárlóértéke megmarad.
Szerintem Alexandrának ezzel a stand up-pal a Dumaszínházban kéne fellépnie. A közönség dőlne a röhögéstől, alázná Bödőcst, KAP idegrohamot kapna, Hadházy meg elbujdosna szégyenében.
K
2023-10-01 at 11:04
70 felett már csak fotel-huszárkodni tudok.
Köszönöm és hálás vagyok az idősek támogatása miatt.
Isten áldja Szentkirályi Alexandrát és a FIDESZT, a kormányt is.
Részemről simán a FIDESZ-re fogok szavazni, de remélem hogy a magyarság többsége is, úgy mint eddig.
Rózsa Zoltán
2023-10-01 at 10:25
Szentkirályi Alexandrának a kötelező tisztelettel!
Mégis mit művel a férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterként? Budán Petőfi nevét lecseréli a laktanyán Mária Teréziára? Mindezt az anyák iránti lojalitás nevében? Mária Terézia a magyarokról: a birkát etetni is kell ha nyírni akarjuk. Nettó birodalmi elnyomás és szolgaság volt nekünk az uralkodása. A drágalátos férjura minisztériuma hallgat mint kutyaszar a gazban! Remélem a következő kormányinfón direktbe kapja a kérdést Alexandra, hogy vajon vacsora közben szó esett erről az “apróságról”?
https://www.youtube.com/watch?v=KL6zyuztB2Q