Szép kis család!

A család az család. Ez a mondat nem jelent semmit. Viszont cserébe bármilyen jelentést bele lehet magyarázni. Hiszen, ha a család szó jelentését megváltoztatjuk, a mondat akkor is igaz marad. A család szó ebben a használatban mindent jelenthet, bármit. És ebben az „összefüggésben” a minden a bármi részhalmaza csupán.

Érdemes végigvenni, hogy az elmúlt 70–80 évben miként változott a család szó mindennapi használata során az, amit az emberek értettek rajta. A család a paraszti világban, a mezővárosokban is, azokat az embereket jelentette, akikkel a mindennapi létében együtt él, lakik az ember. Déd- és nagyszülőket, szülőket, gyerekeket és unokákat, dédunokákat. Nagynéniket és nagybácsikat, és mindenféle fokú unokatestvéreket. Valamint ezek feleségeit és férjeit, illetve adott esetben azok rokonságát is. A távolba szakadt rokonokat számon tartották, akár generációkon át is. A XX. század ’60-as, ’70-es éveiig ezekre a kapcsolatokra – ma már nehezen elképzelhető módon – vészhelyzetben, szükséghelyzetben mindig lehetett hivatkozni. És a rokonok bizony sokszor szorultak egymásra: ma nekem, holnap neked, ahol jut tíznek, ott jut a tizenegyediknek is.

Ahogy a jelenben, úgy a múltban is a tudósok és a művészek inkább a diszfunkciókra, a tragédiákra, a drámákra “utaztak”; a falukutatók sem azt keresték, mi működik – mert ami működik, azt könnyű és kényelmes adottnak venni –, hanem arra, ami látványosan nem. A városi “szabadság” már a XX. század elején sem engedte meg, hogy észrevegyék az egymásrautaltság örömeit, hanem csak annak korlátait mutatták meg. Pedig száz évvel ezelőtt az emberek inkább normálisak voltak, mint ma, tudomásul vették a korlátokat, és túlélni, élni akartak, nem pedig belerohanni a bizonytalan szabadságba. A család volt a biztonság, mert a család nagy volt és örök, időn és téren átívelő örök jelen, amelyben élni kell és lehet. Bizony akkoriban mindenki tudta, hogy lehetne sokkal rosszabb is, és hiába tudta, hogy lehetne sokkal jobb is, azt is tudta, mennyire keveset ér az a “lehetne”. Ha volt működő családod, akkor mindened volt, ha nem volt, akkor alig volt valamid. El kellett fogadni, ki kellett bírni a többieket. A család sem igazságos, nem születhet mindenki jókor, jó helyre, de mindenki tudta, hogy lehetne rosszabb.

A hetvenes években vezeték be a nukleáris család fogalmát. A nukleáris kifejezés a család szó jelentésének brutális fosztóképzője volt, de csak reagált az európai országokban – nemcsak a kommunizmusban – lezajló modernizációra, a paraszti életforma két évtized alatt véghezvitt teljes felszámolására. A generációkat a történelemben példátlan módon szakították el egymástól. Száz nemzedékeken átívelő lokális, csak ott érvényes életmódokat szakítottak meg, és a családokat bekergették a városokba, a “modernitásba”. Nem kellett, csak két évtized, hogy a család jelentése már ne tágabb vérrokonság legyen – azok, akikkel egy lokalitásban együtt élünk –, hanem pusztán a szülőket és egy-két gyermeküket jelentse. Száz éve szinte mindenkinek több, vele felnövő testvére volt; ma sokaknak egy sincs. Így eltűnik az unokatestvérek és nagynénik, nagybácsik hada is. Szociális hálónk, amelyet a vérrokonság szőtt meg nekünk, eltűnt; sokan meg sem születtek előttünk, mellettünk, és akik igen, azoktól a modernitásban is megjárhatatlan távolság választott el. Sokkal kevesebb emberrel élünk együtt, mint száz éve, hiába van körülöttünk annyi ismeretlen ember, ez mégis a magány kora.

Gyerekek köszöntik édesanyjukat reggel anyák napja alkalmából a Pápai család nyíregyházi otthonában 2019. május 5-én. MTI/Balázs Attila

A legmozaikabb “család”, amellyel valaha találkoztam szakemberként, a következő személyekből állt (némileg egyszerűsítettem a viszonyokon, mert az igazat úgyse hinné el senki). Anya két korábbi tartós élettársi kapcsolattal, amelyből hozott egy, illetve kettő gyermeket. A legidősebb lánya (17) éppen terhes (6 hónap). Apa egy korábbi házassággal, és egy hosszabb élettársi kapcsolattal érkezett. A házasságából származó lánya hozzá menekült épp az anyjától (14). Az élettársi kapcsolatából származó 3 éves gyermeke az anyjánál maradt, viszont a volt élettárs 18 éves lánya a fiújával, a nevelőapjával (?) jött, mert megszerette a korábbi évek alatt. Itt éppen csak felmerült, hogy a lány esetleg terhes. Nem állítom, hogy a két felnőtt nem gondoskodott a kompániáról, sőt, de a család fogalmában lévő stabilitás nem volt jellemzője ennek az életvitelnek. Érezzük, hogy egy ilyen helyzet nem normális folyamatok, cselekvések következménye.

Vagyis ez talán sokkal inkább a mozaikcsaládok kora volt. Emberek találkoznak az idegenség tengerében és ideiglenes családokat hoznak létre, amíg tart a vonzalom, hogy aztán valahol máshol, mással újrakezdjék újra és újra. Mozaikcsalád, az örök helyett valami átmeneti. A család szó azonban már valami teljesen mást jelent ebben az összefüggésben. Ebbe a családba már nem beleszülettünk, hanem mi csináljuk. Uraljuk, birtokoljuk, csináljuk, nélkülünk nem is létezik. Pedig az eredeti családnak úgy voltunk részei, hogy nem a mi döntésünk volt, a sorsunk része volt, adottság, a világ része, nem a mi konstrukciónk. Nem is emberi csinálmány, hanem valami több. Persze szeretetből, felelősségből, elköteleződésből, betartott ígéretekből lehet a semmiből is új családot teremteni. Az ember erősebb lehet a vérnél, hiszen minden család alapja két idegen első találkozása. De nem minden szövetség család, a kivételek itt is erősítik a szabályt. Nő és férfi nélkül nincsen ember és nincs gyerek. A szüleink szeretete tesz minket emberré, a hibáikkal is csak adnak nekünk, csak a jól működő családok unalmasak ebben az izgalomkereső világban. A család szó jelentésének védelmezésével már rég nem a családot védjük. Hanem a családnak, a közösségalkotó tényezőnek az emlékét. Mindannak az emlékét, amit mi, szerencsések a működő családunktól kaptunk. Sokan úgy is pontosan tudják, mi a család, akik olyanban éltek, amely nem működött jól – még ők is szerencsésebbek azoknál, mint akik egyáltalán nem értik, mit is jelent ez a szó.

De lassan a mozaikcsaládoknak is bealkonyul, poligámia, poliamoria jön helyette, hogy aztán már csak a közös wifi és wc használat legyen a közös többszörös és végül a nő és a férfi, az anya és az apa is lecserélhető legyen bárkire vagy bármire. Itt tartunk most.  Azok, akik “a család az család” kampány hívei, a szó legszorosabb értelmében család nélküliek. Olyanok, akiknek az hiányzik, ami a többségnek még természet adta módon megvan. Azt akarják családnak hívni, ami nekik jutott. Nem engedhetjük ezt meg nekik. A család egy természetes képződmény; nem mi emberek hozzuk létre, mi csak a részesei vagyunk. Nem mi teremtjük, de lerombolhatjuk. És egyesek micsoda energiákat mozgósítanak ehhez a romboláshoz!

Vezető kép: Facebook