Szeretne Magyarországon agyonlőtt ex-miniszterelnököt látni?

A bolgár rendszerváltást, vagy inkább modellváltást levezénylő moszkovita miniszterelnököt simán lelőtték, akár egy kutyát. A gyilkosság megrendelésével Lukanov “utódját”, a szintén a KGB-s MGIMO-n végzett Vidanovot és az állambiztonsági hátterű keresztapát, Pavlovot gyanúsították. A tettes máig nincs meg, Pavlovot ugyanúgy megölték. Túl sokat tudtak. Bulgáriát csődhelyzetbe juttatta az az állambiztonsági, külkereskedő kör és a hozzájuk kapcsolódó moszkoviták, pénzügyesek, oligarchák és állambiztonságiak, akik Magyarországon is átvették a hatalmat. Ez a vörös polip azóta is körbefonja Brüsszelt, de tulajdonképpen az egész világot. Dobrev Klára néhai apja bolgár impexes volt, anyja, Apró Piroska külkeres káderből lett az egyik legnagyobb hatalmú királycsináló. Dobrev Klára a család harmadik generációs terméke. Nem kérünk belőle. Vezércikk.

Előljáróban: a linkek többsége korábbi hálózatos cikkeimet nyitja meg, amelyekben részletesen megírtam az ügyeket.

Még 1996 őszén történt, hogy Bulgária ex-miniszterelnökét agyonlőtték, mint egy kutyát. Kár finomkodni a megfogalmazással. Lukanovot fényes nappal, a villája előtt vadászták le. Kapott egy-egy golyót a fejébe és a mellébe.

Nem hinném, hogy sokan sajnálták a hírhedt moszkovitát, aki valóban hazaáruló volt. Nálunk elkoptatták ezt a kifejezést, boldog-boldogtalanra ráaggatták, ráaggatják, így lassan elveszíti az erejét. Kár: ezt a kilencbetűs szót éppen az olyan alakokra találták ki, amilyen Lukanov.

A KGB-s MGIMO-n végzett politikus szintén ott diplomázott elvtársával, Mladenovval együtt nem csak a bolgár átmenetet vezényelte le, de kulcsszereplője volt az ország kirablásának. Lukanov külkereskedelmi-, Mladenov külügyminiszter volt a kommunizmus utolsó éveiben, és Moszkva őket jelölte ki a modellváltásra. Puccsot szerveztek az öreg, a múltból ottragadt Zsivkov ellen és átvették a hatalmat a diktátortól: 1990 februárján Mladenov elnök, Lukanov miniszterelnök lett. A sztálinistaként reagáló Mladenov még abban az évben megbukott, miután a hadsereget akarta ráküldeni az ellenük tüntetőkre, Lukanovot csak az 1991-es választáskor váltották le. Későn. Addigra az általuk vezetett moszkovita-állambiztonsági társaság már lerabolta az országot. Bulgária csődhelyzetben volt.

Jellemző az általános emberi ostobaságra, a markukban lévő sajtó hatalmára és a kelet-európai országok traumás, Stockholm-szindrómás lelkiállapotára, hogy a posztkommunisták a következő választáson visszakerültek a hatalomba (ahogyan a „mi”, pufajkás-ügynökünk, a néhai Horn Gyula). Az új miniszterelnök, a szocialista Vidanov Lukanovékhoz hasonlóan szintén a moszkvai MGIMO-n végzett, így nyilván az oroszok helyeslő biccentésével alakíthatott kormányt.

Maga Lukanov ekkor már többször kritizálta az új gárdát, a rablást túl nyilvánvalóan, nem olyan láthatatlanul művelő ifjakat, és azzal fenyegetőzött, hogy mindent kitálal. Nem sokáig: ekkor lőtték agyon. A gyilkosság megrendelésével Vidanovot és a birkózóbajnokból lett maffiózót, Pavlovot gyanúsították. Utóbbi szintén állambiztonsági segítséggel lett Keresztapa – a legjobb módszert választotta, amikor elvette az egykori szolgálat egyik vezetőjének, Chergilanov tábornoknak lányát.

A történet azzal lett kerek, hogy később Pavlovot is kinyírták, egy nappal azután, hogy tanúskodott a Lukanov-gyilkosság ügyében. Nahát.

Amikor a magyar-bolgár Apró-Dobrev klán dolgait kutatom és olvasom, gyakran eszembe jut Lukanov, Pavlov és maga Bulgária, hogy milyen szerencsések vagyunk, mi magyarok. Itt csak Fenyő Jánost lőtték agyon, nem Horn Gyulát vagy Medgyessy Pétert.

Ezt az országot azért sohasem kezelhette tagköztársaságként Oroszország, sem Horn, sem az egykori szigorúan titkos tiszt, Medgyessy kormányzásakor, de még akkor sem, amikor Gyurcsány Ferenc és hű csatlósa, Szilvásy György idején oroszokat küldtek a magyar nemzetbiztonságra. Akkor, amikor a posztkommunista oligarcha Gyurcsány a szerencsétlen sorsú magyar zsidóktól „örökölt” Apró-villába hívta az ex-KGB-s Putyint. Mint egy szürreális álomban. S főleg nem most, bármit is próbáljanak elhitetni a sajtóban.

Ettől függetlenül van mitől tartanunk. Magyarország kiszipolyozását a háttérben ugyanaz az impexes, külkereskedelmi társaság vezényelte le, amely Bulgáriában és a többi csatlósországban is zavartalanul garázdálkodhatott. A pontos végösszeget sosem tudjuk meg, de a kifosztás mértékéről és részleteiről is egyre több minden napvilágra került.

A rendszerváltások/rendszerváltoztatások/modellváltások során hol jobban, hol kevésbé sikerült a külügyes, külkeres brancs átmentése. Ezek az ex-elvtársak rendszerszerűen az uniós közeledés, majd csatlakozás legnagyobb hívei, fontos sakkbábui lettek.

Tucatjával lehetne sorolni a példákat. Ahogyan azokat az MGIMO-s, vagy Moszkvában felcseperedő külpolos, gazdaságis (tehát a külügyesnek, külkeresnek megfeleltethető) újságírókat, akik most már a menekültek és a demokrácia legnagyobb védelmezői (Dési András, Simon Ernő, Martin József Péter és társaik). Vagy azokat az egykori háttérembereket, akiket – akárcsak a katonai szolgálatnak dolgozó impexesből uniós biztossá „fejlődő” Balázs Pétert – egyszer csak elő lehet húzni a kalapból, hogy aztán leleplezve kénytelenek legyenek visszaállni a második sorba. Sakkbábuként lehetőleg morgás nélkül. 

Ha Petar Dobrev nem hal meg fiatalon, lehet, hogy olyan izgalmasan csengő helyekre kerül, ahová volt isotimpexes társai. Mint például Tacsev (European Foundation Center, Brüsszel, majd Bulgarian American Business Center) vagy Csorbadijev (New Europe Corporate Advisory). Estig lehetne mondogatni a bolgár, magyar, szlovák etc. neveket, de most inkább visszatérnek ehhez a bizonyos kalaphoz, ahonnan most Petarék lánya, Dobrev Klára bújt elő.

Az ember, aki ott se volt. A kommunista törzsfejlődés harmadik generációs terméke. A háttérben a sztálinista nagyapó, a külkeres-külügyes káderből óriási hatalmú háttéremberré átmentett anyuka, a titokzatos, impexes apuka, az állambiztonsági nagybácsi és maga az Altus, a rendszerváltás idején létrehozott milliárdossá dagadó vállalat, amelyet egykor maga Apró Piroska, most meg Dobrev Klára vezet. [Ugyanez a sorrend sokaknál megfigyelhető: Demszky Gábor nagyapja kominternes, apja impexes, anyja pénzügyes, ő meg… hagyjuk.]

Ha arra gondolok, hogy egy ilyen hátterű, ilyen körülmények között „felemelkedő” nő még ma, 2019-ben is elindulhat egy (bármilyen) választáson, és demokráciáról, szabadságról beszél, akkor szabályosan hányinger kerülget.

Hogy nekünk, újságíróknak kell kutatnunk az Altus vagy éppen a Videoton rendszerváltás előtti, utáni története után. Hogy egy Apró Piroska zavartalanul ülhetett és talán ülhet (ha rá nem unt) a sakktáblája mögött: „Gyere kislányom, a pojácának vége, most te következel.”

Brüsszelt és tulajdonképpen az egész világot olyan ügyesen, tervszerűen megszállta és körbefonta ez a kegyetlen és a kutatókra életveszélyes vörös polip, hogy annak még ma is, mindenhol láthatjuk a jeleit. Néhol szimbolikusak, mint amikor Horn Gyuláról termet neveznek el. Máskor elképesztőek, mint amikor az Altust újra és újra pénzzel tömik. Vagy amikor egy bolgár MGIMO-st akarnak jelölni ENSZ-főtitkárnak.

Ez a valóság? Viccnek durva lenne.

Visszatérve Bulgáriára. Amikor pár éve a bolgár-szovjet/orosz rendszerváltozásról és Robert Maxwell kulcsszerepéről (a Kárpátalján született, zsidó származású – ez csak azért fontos,  mert később a Moszad embere lett – brit sajtómágnást Bulgária királyának nevezte a Guardian, és Magyarországon is több érdekes befektetése volt, például megvette a Magyar Hírlapot. Titokzatos felemelkedését ebben a cikkben mutattam be) írtam, kaptam két nem is egészen finom figyelmeztetést. A részletekről nem írok. Akkor jöttem rá, hogy ez a történet valóban félelmetes és határokon, rendszereken átívelő. Hogy ez egészen más, mint amikor az egyszerű, sokszor bezsarolt ügynökök aljas-szomorkás történeiről írok.

Ahogyan Villon (Faludy), nem fogom be a pofámat. Nem szeretnék Magyarországon lelőtt ex-miniszterelnököt látni. Nem szeretném ideképzelni Bulgáriát. Messze nem vagyok elégedett hazánk mostani helyzetével, de belenéztem abba a sötét kútba, ahonnan minden világosnak látszik.

Tudom, hogy sohasem fogom Apró Piroskát bilincsben látni. De rohadtul elegem van belőle, meg a magyar-bolgár klánjukból.