Szerintem József Attila inkább csak boldog lett volna

Nyilván nagyon kedvelem Józsefa Tillát – apám kisgyermekként azt hitte egy ideig, így kell helyesen mondani –, ebben nincs meglepetés. Verset azért most nem posztolok tőle. Emlékszem, milyen sajátságosan tragikus volt, mikor róla tanulva megtudtam, rájöttem, rávezettek – nem annyira túlzottan emlékszem már a mikéntre –, szóval az, hogy mindig késve érkezett meg. Ha egy-egy korszakát megnézzük, amit köteteiből levezethetően láthatunk, általában szabályszerűen az, hogy amikor adott gyűjteménye megjelenik, hozzáférhető, akkor Józsefa Tilla már nem az, akinek gondolhatták a legfrissebbnek gondolt írásai alapján.

Jó példa erre a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötet. Mire elkezdődik a hatóságokkal a cécó a könyv körül, nagyjából azzal egyidőben az illegális mozgalom is elkezdi kivetni magából, az ő kiábrándultsága is erősödik, és élete utolsó, költészetileg talán legérettebb éveiben a világon semmilyen kapcsolata sincs a komcsikkal. Attól se lenne rosszabb, ha lett volna, de nincs.

E téma miatt is érdemes elolvasni Garai László munkáját, a József Attila identitásait.

Hát nem? Önmagában az milyen meg nem értettség-élmény, hogy még mindig annak hisznek, aki már nem vagy. Sőt, kevesen lehetnek ezzel tisztában, de Józsefa Tillának volt egy rövid ideig tartó, kifejezetten jobbos időszaka is. Szántó Judit naplójából tudjuk, hogy megírt egy, „A nemzeti szocializmus” című programszöveget, ami arra reflektált, hogy egyes hazai, alapvetően komcsi korifeusok szerint a szocializmus nemzetközi dimenziója kifújt azzal, hogy a német munkások másfajta szocializmus mellett döntöttek, de Szántó elmondása szerint a költő ennek közlésétől az ő kérése miatt letett.

Fiatalos hevületében még az is érthető, hogy örökre béklyót tett Horger Antalra, az amúgy kiváló kutatóra, miközben Horger vele annak idején a saját véleményét közölte, nem professzori minőségben. Mindenki változik persze, a maga lineáris tragikumában kevesen alkotják meg úgy az életművet, mint a szenzációs Radnóti, aki első kötetének első versében beszél arról, hogy ahol hevertek, eldőlt a szár, majd az utolsó razglednicában sárral kevert vér szárad a fülén, miután mellézuhant.

Ez megint zárójeles: tizenvalahány éve vagy talán régebben kiadták a Bori noteszt, egy az egyben. A kiadványban ott volt a másolat, abban a formában, ahogy az exhumálás közben előkerült. Akkor meg is vettem, ma talán csak antikváriumokban hozzáférhető. Ha van kereskedelmi forgalomban, érdemes beszerezni.

Mi a tanulság? Jó lett volna, ha valaki életében úgy igazán, nagyon szereti Józsefa Tillát. És persze nem ártott volna, ha – ahogy azt egyre többen pedzegetik – Gyömrői Edit nem kezeli félre, ami lassan 100 év távlatából nehezen róható fel neki, de mégis.

Azt amúgy tudtátok, hogy Kozmutza Flóra nevét, aki később Illyés felesége lett, Illyés soha nem írta le a verseiben, Józsefa Tilla iránti tiszteletből? Meglehet, ez csak legenda, nincs előttem az Illyés-összes, de nagyon tetszik.

Ma néhány pirulával kezelni lehetne a betegségét. Lehet, akkor nem alkotna ilyeneket. Lehet, akkor boldog volna. Szerintem az utóbbira szavazna.

Vezető kép: Budapest, 1937 József Attila (j) költő beszélget 1937. év elején Thomas Mann-nal (b). MTI Fotó: Reprodukció