Pesti Srácok

Nagyon népszerű az interneten 22 éves kolléganőnk hitvallása a hazaszeretetről

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 április 11.
Fröcsögés, hisztéria, a demokratikus választás eredményeinek el nem fogadása jellemzi a Facebookot április 8. óta. Nemrég egy 22 éves lány panaszkodott arról, hogy Magyarországon szerinte nem lehet megélni, több másik elégedetlenkedő pedig repülőjegy-vásárlással fenyegetőzött. Szerencsére, egy demokráciában mindenkit megillet a véleménynyilvánítás joga, így a PestiSrácok.hu munkatársa, a szintén 22 éves Ambrus Petra is megüzente a Facebookon, mit gondol erről. Ez nem tekinthető az online nyafogásokra adott válasznak – csupán arról van szó, hogy egy szintén 22 éves, a hazáját szerető, a jövőben bizakodó egyetemista a legmegdöbbentőbb őszinteséggel fejtette ki, minek kell örülnünk az életben. Az április 8-a után a közösségi médiát elárasztó fekete profilképekkel kapcsolatban kifejtette: a gyász nem itt kezdődik, az azzal járó fájdalmat pedig nem kívánja senkinek, és azt szeretné, ha ezt az érzést nagyon soká tapasztalnák meg azok, akik most azt hiszik, ez már az. Petra a Facebookon tette közzé a sok megosztást szerző gondolatait, de unszolásunkra hozzájárult, hogy azokat közzétegyük.

Választási csalás? – Hívja forró drótunkat, ha visszaélést tapasztal!

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 április 8.
Bárhogy is alakul a választás, az biztos, hogy utána az egyik legnépszerűbb téma az lesz: volt-e csalás és ha igen, ki csalt? A Kövér Lászlóval készített interjúnkban is szóba hoztuk, hogy Hódmezővásárhelyen például gyanúsan sok, eddig inaktív szavazót tudott elvinni az urnákhoz a jobbikos háttércsapat, s azóta sem derült ki pontosan, hogy hogyan csinálták. Mivel a tiszta választás a demokrácia alapja, a PestiSrácok.hu telefonos forró drótot indít holnapra, remélve, hogy annak segítségével olvasóink is képet kapnak arról, miben mesterkedni egyesek. Ha gyanús jeleket, visszaélést tapasztal, a választás napján 10 órától este nyolcig hívja a 06-20-515-2661-es telefonunkat, vagy írjon a [email protected] címre. Fontos, hogy portálunk csak tájékoztat a gyanús jelekről, tendenciákról és minden visszaélést hivatalosan is be kell jelenteni a helyi választási bizottságnál! Az alábbiakban Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója összegezi kérésünkre, hogy mire kell odafigyelni a választás napján és hogyan lehet jogorvoslatot szerezni.

Európa elpusztul, ha nem követi az Orbán-kormány politikáját – Exkluzív PS-interjú Lauren Southernnel!

Dezse Balázs Arcok 2018 április 7.
Orbán Viktorról és politikájáról kellene példát venniük a nyugati országoknak – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív telefonos interjújában Lauren Southern. A kanadai jobboldali aktivista nyomatékosította, a gyenge emberek idejét éljük, az európai civilizáció pedig a pusztulás felé halad. Szerinte akkor lesz remény, ha a nyugati országok követik azt a politikát, amelyet Orbán Viktor és a magyar kormány képvisel. Southern évek óta azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a migráció, a liberalizmus és a multikulturális társadalmak pusztító hatásaira. A 22 éves lány nemrég Dél-Afrikában forgatott egy dokumentumfilmet arról, hogy az országban hogyan gyilkolják a fehér farmereket a földjeikért. Lauren Southernt tevékenysége miatt nemrég az Egyesült Királyságból is kitiltották rasszizmus vádjával, természetesen alaptalanul.

Juhász Pétert nem érdekli az ország jövője, csak bukjon má' végre Orbán (PS-videó!)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 április 7.
Nem számít az ország sorsa, csakis Orbán Viktor leváltásában képes gondolkodni az Együtt nevű nanopárt. Mindez Juhász Péter pártelnök cinikus válaszából derült ki, amelyet portálunk kérdésére adott szombat reggel Csepelen, ahol ő és helyi jelöltjük, Szabó Szabolcs tartott sajtótájékoztatót. Az Együttnek egyébként a választás előtt egy nappal sincs ötlete arról, hogyan nézne ki egy ellenzéki kormány egy esetleges győzelem esetén. Juhásznak ezúttal is sikerült diktátorokhoz hasonlítania Orbán Viktort, miközben továbbra is a szokásos mantrákat ismételgette a félelemkeltésről és más olyan dolgokról, amiket egy scifi-írók is megirigyelnének.

A "maffiózó" Tóth Csaba nem hazudtolta meg gúnynevét, ócska trükkel szedte rá a legszegényebb zuglóiakat

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 április 6.
A legaljasabb módon zajlik a kampány a döntésükben még nem biztos szavazók megszerzéséért. Péntek délután Karácsony Gergely Zuglójában csinálták meg a „tutit” az MSZP aktivistái, akik egy lakóknak szóló közgyűlésnek álcázott politikai akciót hajtottak végre. Portálunk figyelmét egy felháborodott lakó hívta fel a történtekre, aki azt gondolta, hogy a rettenetes állapotban lévő lakóházak rendbetételéről lesz szó, majd az MSZP-Párbeszéd amúgy is durva múltú jelöltje, Tóth Csaba melletti agitáción találta magát. Az aktivisták az eseményt megszervező gondokkal karöltve fűt-fát megígértek a kiszolgáltatott lakóknak, némi szavazatért cserébe, miközben a környék egyébként romokban hever.

Burkába öltözött férifak zavarták meg Karácsony Gergely rendezvényét (videóval!)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 április 4.
Burkába öltözött férfiak zavarták meg Karácsony Gergely és az MSZP tegnapi rendezvényét. Az álruhások, akik Karácsony Gergely beszéde alatt sétáltak be a terembe, hangosbeszélőn arról beszéltek, hogy Karácsony mecsetet építtetett Zuglóban, ahol a shariáról tartottak előadást. Karácsony Gergely áltüntetőknek nevezte a berohanókat, akiket végül a szervezők kikísérték a rendezvényről. Kiderült, az Identitás Generáció tagjai voltak a burkába öltözött tüntetők. A PestiSrácok.hu felkereste a szervezetet, amelynek szóvivője, Bódi Ábel elmondta, az akcióval arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy nincs rendben, hogy egy budapesti mecsetben shariát promótálnak.

Ha Európa nem akar elpusztulni, tegye magát nemkívánatossá! – Douglas Murray Európa furcsa halála című könyvéről

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 április 3.
A bevándorlással és Európa saját önbecsülési problémáival foglalkozik Douglas Murray hiánypótló könyve, az Európa furcsa halála. A kötet a politikai korrektségre fittyet hányva beszél arról, hogy az öreg kontinensre érkező bevándorlóáradat Európa pusztulását fogja előidézni, miközben a politikusok azt sem hajlandók beismerni, hogy az integráció egyáltalán nem működik. A szerző részletesen ír a migrációval kapcsolatos hazugságokról is, miközben kifejti, mindez azért történik, mert Európa elvesztette a hagyományait és létjogosultságába vetett bizalmát. Murray nem zárja ki azt sem, hogy a történet Európa pusztulásával is végződhet.

A zsidókat listázó Gyöngyösi ma már a populizmus és migránsüldözés miatt aggódik

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 április 2.
Egészen meghökkentő interjút adott az European Security Journalnak a néhány éve még az országgyűlés zsidó származású képviselőit listázni akaró Gyöngyösi Márton jobbikos politikus. A "Segíteni kell a menekülteket, harcolni kell a populizmus ellen és együtt kell működni az EU-val" címet viselő nyilatkozatra Lovas István hívta fel a figyelmet, a szöveg kiemelt téma lesz az Echo TV ma esti Sajtóklubjában is.

Autóval viszi szavazni a külhoni magyarokat a Momentum

Dezse Balázs Forró drót 2018 április 1.
Továbbra is "Y-generációs" ötletekkel szeretné felhívni magára a figyelmet a haladó, csillogó szemű Momentum, ezúttal is pont úgy, mint amikor egy csoportképre úgy akar felkerülni az amúgy a fotózáskor hátra került kis növésű, hogy folyamatosan ugrál, hátha akkor készül a kép, amikor éppen látszik belőle valami. Ezúttal "a délben kelő" Fekete-Győrék azt találták ki, hogy autókkal elviszik, eljuttatják a külhoni magyarokat a szavazókörhöz. Ehhez pedig egy alkalmazást készítettek, amelynek segítségével megszervezik a "voksturizmust", a szavazók furikázását. Persze az a kérdés is felmerül, hogy mennyi mikroadomány kell egy ilyen akcióhoz?

Iszlám térhódítás: két évtized múlva megpecsételődhet Nagy-Britannia sorsa

Dezse Balázs Világugar 2018 március 29.
A holnap ugyanolyan lesz, mint a ma, a ma pedig ugyanolyan, mint a tegnap, de ha az évtizedeket nézzük, akkor semmi nem lesz már ugyanolyan, és Európa egyáltalán nem biztos, hogy mindig itt lesz ebben a formában. Erről Paul Weston beszélt egy konferencián még januárban, az erről készült videó pedig méltatlanul elhanyagolva kering az interneten. A jobboldali parlamenti képviselő Nagy-Britannia viszonylatában vallja mindezt. Tény, hogy ritkán hallani Nyugat-Európában ilyen szókimondást a kontinenst érintő kártékony társadalmi folyamatról, amit az iszlám egyre agresszívebb térhódítása, az irányítás alól kicsúszott bevándorlás és a magát megvédeni nem képes liberális eszmék együttesen hoztak létre.

Meghurcolná a migránsokat megsértő internetezőket a svéd kormány

Dezse Balázs Világugar 2018 március 28.
Régóta tudjuk, hogy Svédország megtébolyodott, de arra senki sem számított, hogy a legutolsó órákban sem lesznek képesek kifejleszteni a túléléshez szükséges ösztönöket, amik garantálnák, hogy a svéd kultúra - már ami maradt belőle - életben tudjon maradni. Ékes példája az aberráció e különles formájának a svéd kormány legújabb "bomba ötlete", mely szerint megtiltanák az interneten a név nélküli véleménynyilvánítást. Egy percig se gondoljuk, hogy ezt azért teszik, hogy kiszűrjék a radikális iszlám követőit, vagy a lehetséges bűnözőket, a javaslatot azért dobták fel, mert azt szeretnék, hogy a még gondolkodni képes svédek ennyire se mondhassák el, amit őszintén gondolnak a társadalmi hanyatlásról. A következő lépés talán az agyba ültetett chip, amely blokkolja a bevándorlóellenes gondolatokat.

Nem menő a tolerancia, ha a saját lányunknak kell egy transznemű férfival zuhanyoznia

Dezse Balázs Világugar 2018 március 27.
Mégsem olyan progresszív és gyönyörű dolog a tolerancia, ha a saját lányunk mellett kell egy transznemű ex-férfit elviselnünk a haladás jegyében. Az Egyesült Királyság legbefolyásosabb nőegylete, a Girlguiding nemrég még a legnagyobb szószólója volt a transzneműek iránti együttérzésnek, és még azért is kampányoltak, hogy mindenki azt a mosdót használhassa, amelyik az általa vélt neme szerint a legkényelmesebb, most azonban fordulat állt be, az ott dolgozók egy része és az aggódó szülők rájöttek, talán nem is olyan jó ez így. A vezetőség egyelőre még tartja magát az őrülethez.

Címlapján démonizálja és szélsőjobboldalizza Orbán Viktort a Newsweek

Dezse Balázs Forró drót 2018 március 24.
Orbán Viktor szerepel a Newsweek március 30-i nemzetközi kiadásának címlapján. Az amerikai hetilap címlaphoz tartozó írása egy portrécikk próbál lenni, ami arra keresi a választ, vajon miért virágzik a „nacionalizmus” Európában. A címlapon természetesen megpróbálták minél félelmetesebbnek beállítani a magyar miniszterelnököt némi utómunka segítségével, ami nem meglepő egy olyan laptól, amely imád a magyar bevándorláspolitikával foglalkozni. Még azzal is rátettek egy lapáttal az összhatásra, hogy „Mr. (Szélső)jobbnak” nevezték a miniszterelnököt.

Horror: a fekete-afrikaiak kétharmada jönne Európába és az Egyesült Államokba

Dezse Balázs Világugar 2018 március 24.
Csak azért, mert tudja magáról az ember, hogy paranoiás, még nem biztos, nem követik tényleg. Így tartja legalábbis a görög bölcselet, ezt pedig most alátámasztja a Pew Research Centre egyik felmérése is, amely szerint Fekete-Afrika közel 800 milliós lakosságának a kétharmada tervezi, hogy az elkövetkezendő öt évben valamikor Európába, vagy az Egyesült Államokba vándorol egy új élet reményében.

Kormánybuktató szervezkedés az Aurórában - A liberálisok Milosevic sorsát szánják Orbán Viktornak

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 március 22.
Egy diktátor megbuktatása - mit számít egy választás? címmel rendeztek összejövetelt a keményvonalas liberálisok az Aurórában. A haladók által csak kulturális központnak nevezett szellemi no-go zónában Orbán Viktort Slobodan Milosevic-hez, a jelenlegi magyarországi állapotokat pedig a Soros-gyanús Otpor! nevű szervezet felemelkedésének táptalajt adó vészterhes szerb időkhöz sikerült hasonlítani. Az összhatás kedvéért a kormánybuktató hiszti előtt egy dokumentumfilmet is levetítettek a Balkán hóhérának is kikiáltott diktátor megbuktatásáról, hogy a gyengébbek is megértsék, a két történet pont ugyanaz. Az eseményre a PestiSrácok.hu is ellátogatott inkognitóban, ami azért is hasznos volt, mert természetes élőhelyükön figyelhettük meg az aurórás progresszív aktivistákat, akikről többek között olyan meglepő dolgok is kiderültek, hogy félnek, és nem vállalták el a hódmezővásárhelyi választási kampány koordinálást, amikor Márki-Zay csapta megkereste őket.

Afrikai migránsok csoportosan, órákig erőszakolták a fiatal holland lányokat

Dezse Balázs Világugar 2018 március 21.
Afrikai migránsok erőszakoltak meg csoportosan két fiatal holland lányt Belgiumban. Ez az eset most a szokásosnál is brutálisabb, a helyi források azt állítják, többen 3-4 órán keresztül erőszakolták a két holland lányt, akiket valószínűleg egy szórakozóhelyen drogoztak be, ami úgy tűnik, az „ártatlan”, „rászoruló” „menekültek” egyik kedvenc udvarlási formája. Vajon hány ilyen eset kell még, hogy Európa észhez térjen?

Migránsok és szélsőbaloldali aktivisták támadtak egy francia bazilikára

Dezse Balázs Világugar 2018 március 20.
Szélsőbaloldali aktivisták egy illegális migránsokból álló baráti csapattal közösen megtámadták Saint-Denis Bazilikát vasárnap. Érdekes módon az eset a mainstream hírekbe nem került bele, a Le Parisien viszont beszámolt a történtekről. A támadás apropója az új francia bevándorlási törvény elleni tiltakozás volt, ami miatt az istentiszteletet félbe is kellett hagyni.