Nagyon népszerű az interneten 22 éves kolléganőnk hitvallása a hazaszeretetről
Fröcsögés, hisztéria, a demokratikus választás eredményeinek el nem fogadása jellemzi a Facebookot április 8. óta. Nemrég egy 22 éves lány panaszkodott arról, hogy Magyarországon szerinte nem lehet megélni, több másik elégedetlenkedő pedig repülőjegy-vásárlással fenyegetőzött. Szerencsére, egy demokráciában mindenkit megillet a véleménynyilvánítás joga, így a PestiSrácok.hu munkatársa, a szintén 22 éves Ambrus Petra is megüzente a Facebookon, mit gondol erről. Ez nem tekinthető az online nyafogásokra adott válasznak – csupán arról van szó, hogy egy szintén 22 éves, a hazáját szerető, a jövőben bizakodó egyetemista a legmegdöbbentőbb őszinteséggel fejtette ki, minek kell örülnünk az életben. Az április 8-a után a közösségi médiát elárasztó fekete profilképekkel kapcsolatban kifejtette: a gyász nem itt kezdődik, az azzal járó fájdalmat pedig nem kívánja senkinek, és azt szeretné, ha ezt az érzést nagyon soká tapasztalnák meg azok, akik most azt hiszik, ez már az. Petra a Facebookon tette közzé a sok megosztást szerző gondolatait, de unszolásunkra hozzájárult, hogy azokat közzétegyük.
22 éves vagyok. Emlékszem még, bár nagyon fiatal voltam, az MSZP kormányok alatt egy hónapig nem volt más a hűtőnkben, mint egy üveg uborka. Örültünk, ha kölcsön kaptunk szüleim barátaitól ötezer forintot, hogy kenyér és zöldség legyen otthon
– írta Facebook-bejegyzésében kollégánk, Ambrus Petra, aki őszintén beszél legszemélyesebb élményeiről, miközben optimizmust, reményt és a jövőbe vetett bizakodást hirdet.
22 éves vagyok. Apukám elment 18 éves koromban, ketten maradtunk anyukámmal. Mindig is apukám volt a családfenntartó, anyukám amikor megszülettem otthagyta az állását. Ketten kellett akkor talpra állnunk úgy, hogy abban az évben kezdtem el egyetemre járni. (…) A gimnáziumot elvégezve rögtön elkezdtem dolgozni, hostessként, irodai asszisztensként, bolti eladóként. Éreztem a terhét annak, hogy bár még nem tehetem meg, hogy külön költözzek, anyukámnak legalább ennyivel tartozom.
Nem lenne baj, ha ez az üzenet a lehető legtöbb fiatalhoz eljutna, hiszen Ambrus Petra története intő példa arra, hogy ne a politikában keressük veszteségeink és személyes tragédiáink okát, hiszen munkával, szorgalommal igenis képesek vagyunk boldogulni. Ugyanakkor egy percre sem szabad megfeledkezni a jövőbe vetett hitről, a hazaszeretetről és a közösségünkért való felelősségvállalásról.
22 éves vagyok. Szeretnék majd gyereket, és MAGYAR hazámban fogom megszülni. Számomra megnyugtató, hogy a CSOK-nak is köszönhetően ilyen mértékű támogatást kapok majd a családalapításra a magyar államtól. Megnyugtat, hogy egy békés, európai, keresztény országban fogom őket felnevelni, amit az otthonomnak hívhatok.
Ambrus Petra egy másik fontos üzenete az, hogy vállaljuk fel önmagunkat, ne maradjunk csöndben, még akkor sem, ha másoknak nem feltétlenül tetszik, amit gondolunk. Az igazság ugyanis mindig győz, még akkor is, ha az ember csendes többségbe kényszerül, ha nem akar nap mint nap kiszolgáltatva lenni a fröcsögő, demagóg, erőszakos nyomásgyakorlásnak.
22 éves vagyok. Sokáig nem mertem felvállalni a politikai nézeteimet. Ennek több oka is volt, az egyik az, hogy a korosztályomban sajnos ma menő ellenzékinek és lázadónak lenni. A másik pedig, tapasztalataim alapján akárhogy, akármilyen formában fejeztem ki a véleményem, mindig megkaptam a gyűlölködő, ostobázó, kiröhögő üzeneteket. 22 éves vagyok és már máshogy látom. Vasárnap az emberek véleményt mondtak. Az én korosztályom is. Titokban, nem kikürtölve ország világ elé a véleményét, egymagában a szavazófülkében. Elmondhatatlanul büszke vagyok rátok, hogy nem engedtetek a nyomásnak. Megértem, ha nem akartok fröcsögő, demagóg, erőszakos nyomásgyakorlást. De ne szégyelljétek. Ne szégyelljétek ha máshogy gondolkodtok, mert vasárnap TI voltatok a csendes többség.
Kolléganőnk amellett, hogy lelkesít, biztat – tükröt is tart a generációja elé. Bejegyzésében kifejti, mélységesen sajnálja azokat a tízen-huszonéveseket, akik az ország elhagyását látják opciónak ahelyett, hogy itthon maradva, kemény munkával jövőt teremtennéek egyszer maguknak. Úgy gondolja, nem igaz, hogy nem lehet ilyet tenni.
Mert NEM IGAZ, hogy nem lehet. Tudom, hogy minden sors más és más, mindenkinek megvan a saját története. De kérlek titeket, próbáljátok meg. Végül pedig iszonyúan rossz látnom a fekete profilképeket, mert ezek szerint ti nem tudjátok milyen az igazi gyász. A gyászolás nem itt kezdődik, az azzal járó fájdalmat pedig kívánom nektek, hogy nagyon soká tapasztaljátok csak meg.
A teljes írás
olvasható.
