Pesti Srácok

csok

A DK-s Vadai Ágnes élő adásban alázta meg a megszeppent kisfiúként bólogató és vigyorgó Márki-Zay Pétert (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 22.
Ezen a héten sem maradunk szánalmas és időnként vicces ellenzéki performanszok nélkül, a Karantén pedig nem volt rest ezeket csokorba gyűjteni. Márki-Zay Péter, a hárommillió fideszes meghódítója láthatóan túl nagy kabátot vett fel, de a DK egyből kifordítja abból is, hiszen az önmagát imádó hódmezővásárhelyi guru nehezen tudott szembeszállni Gyurcsány imádójával, aki nem bánt vele kesztyűs kézzel, és egyből éreztette, hogy ki a főnök. A miniszterelnöki ambíciókat dédelgető Zajos Peti csak ostobán vigyorgott és helyeselt a nagyasszony nagy poénjaira, Vadai pedig kétszer is elsütötte, hogy bizony Márki-Zay nemsokára már feladja elveit és baloldalivá válik. Az ízléstelen poén nem áll messze a törtető Vadaitól, a Karantén azonban inkább úgy gondolja, hogy nem is volt ez vicc, mi ugyanis tudjuk, hogy Márki-Zay egyáltalán nem jobboldali, úgyhogy nincs honnan átállnia, mert már régen az erkölcstelen baloldal szekerét tolja. A Jézust baloldalinak tituláló Zajos Peti ultrakeresztényként vajon hogy is maradhatott baloldali, de ha mégis jobboldali, hogyan érthet egyet Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével, azt igazságbeszédnek titulálva? A baloldal méltó miniszterelnök-jelöltet hozott össze, ez tény, de vannak egyéb tartalékai is, mint Tordai Bence, a mindenkit is irányítani akaró 0,8 százalékos Párbeszéd minisztálinja, aki ha esik, ha fúj, épp újabb felforgatáson járatja lenini agysejtjeit. Most az Országgyűlésben adott elő egy bolsevik hőbörgést – szerencsére Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tételesen és egyszerűen utasította rendre a szélsőbaloldali politikust. A Karantén slusszpoénját a CSOK-király, azaz Jakab Péter szolgáltatta, aki a "melósok" nagy védelmezője, a rezsim és a kiváltságosok még nagyobb támadója, aki a kizsákmányolás ellen harcol, és szerinte a kormány semmi jót nem tesz az emberekkel. A lánglelkű parizerkirály azért 2017-ben sunyin felvette a csokot, és vélhetően 14 millió forintos kedvezményes hitelt is igényelt. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem szidná folyamatosan a kormány intézkedéseit, köztük a családtámogatási rendszert, és nem fenyegetne minden nap börtönnel. Miután Gyurcsány partvonalon kívül helyzete Jakabot a vörös sakktáblán, a luxusautón közlekedő krumplibogárnak egyre keserűbb lesz a Piros Arany a szájában, de kárt még eleget okozhat. Nézzétek ma is a Karantént, ismét kitettünk magunkért!
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.