Pesti Srácok

Újabb ízelítő a tiszta kezek politikájából: uniós pénzekkel trükközött a költségvetési bizottság szocialista elnöke

Újabb ízelítő a tiszta kezek politikájából: uniós pénzekkel trükközött a költségvetési bizottság szocialista elnöke
A kerületi képviselő-testületben is rendre a provokcióival és a fenyegetőzéseivel tűnik ki. (fotó: Magyar Nemzet)

Uniós pályázaton igényelt cége számára hárommillió forintot Vajda Zoltán szocialista politikus, akit nemrég a költségvetési bizottság élére neveztek ki, annak érdekében, hogy az alkalmozottai angolt tanulhassanak, de közben saját magát is a listára tette, mint tanulni vágyó "diák", holott évekig élt Amerikában és Angliában, sőt, tanított is angolt. A pofátlanság netovábbja, hogy amíg Vajda a kormányt szidja, előszeretettel veszi fel az állami támogatásokat is: felvette a csokot, és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményével is élt.

Vajda Zoltán 2010-ben alapította meg cégét, a Fest Hetek Kft.-t, amelyet vidámparki, szórakoztatóparki tevékenységre jegyeztek be. A TÁMOP programra, amely munkahelyi képzések támogatását finanszírozta, 2012-ben pályázott a vállalkozás. A 10 hónapos projektre majdnem 3,4 millió forintot kaptak. Az Origo birtokába került jelenléti íveken nemcsak a cég dolgozói, hanem maga Vajda Zoltán is szerepel, aki akkor már felsőfokon beszélt angolul, ráadásul angol nyelven oktatott egy egyetemen. Hivatalos önéletrajza szerint fiatalon évekig élt az Egyesült Államokban szüleivel, érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanult, majd a University of Humberside-on és a CEU-n szerzett diplomát, ráadásul részt vett Angliában az University of Essex képzésein is. Dolgozott az Egyesült Államokban a Világbankban és a párizsi székhelyű OECD-nél is, majd 2018-tól az International Business Schoolban tanít. Ezek után nehezen hihető, hogy Vajda Zoltánnak szüksége volt bármilyen angol tanfolyamra, Karácsony Gergellyel ellentétben.

Szidja a kormányt, de él az állam adta lehetőségekkel

Vajda Zoltán – csakúgy, mint más ellenzéki politikusok is, mint például Tóth Bertalan vagy épp Jakab Péter – úton-útfélen kritikával illeti a kormányzati intézkedéseket, de fű alatt ő maga is él vele. Vagyonnyilatkozata szerint családi házuk építéséhez igényelte a 10 millió forintos csokot, és állami segítséggel vásárolt nagycsaládos autót is, amelyhez 2 és fél millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.