Pesti Srácok

Tállai András: "a csok programja több tízezer gyermek megszületésében játszhatott szerepet"

Tállai András: "a csok programja több tízezer gyermek megszületésében játszhatott szerepet"

Év végére közel 210 ezer fölé nőhet a csok-szerződések száma. A tavalyi után az idei is rekordgyanús évnek ígérkezik – közölte a Világgazdaság kérdésére a pénzügyminiszter helyettese, Tállai András. Ez év november végéig közel 33 ezer szerződést kötöttek meg az érintettek, akiknek mintegy fele használt lakás megvásárlásához vette igénybe az állami támogatást, majdnem kilencezren új lakást szerettek volna venni, nyolcezer-ötszáznál is többen pedig a falusi csok különféle lehetőségeivel éltek.

Az előző évben pedig negyvenezer szerződésre került pecsét. Ám akárhogy is alakulnak a számok, a csok elért már egy álomhatárt: a 2015. július elseje óta élő otthonteremtési támogatás az idei szerződésekkel együtt közel 217 ezer kontraktusnál jár. Potenciálisan ennyi család jutott otthonhoz állami támogatással – fogalmazott a miniszterhelyettes.

126 ezer esetben használt lakás megvásárlásához adtak segítséget az állami milliók, emellett majdnem 57 ezer új otthon kialakításához is felhasználták a támogatást. Falun pedig 34 ezer ingatlan megszerzéséhez, felújításához járult hozzá a dotáció. 2015 júliusa óta több mint 78 ezer olyan szerződés köttetett meg, amelyben a házaspárok gyermekvállalása szerepelt, a mai napig az érintett családok csaknem fele már elérte a tervbe vett gyermekszámot.

A csok 2015-ös indulása óta még csak hét év telt el, ez idáig az egy gyermek vállalásához megadott négyéves határidő telt le – mondta el még az államtitkár a Világgazdaságnak. A 2015. július 1. és 2018. július 31. között megkötött, egy gyermek vállalásáról szóló támogatási szerződések közül új lakás építése, vásárlása kapcsán 670, használt lakás vásárlása, bővítése esetében 3850 szerződésnél nem született meg a vállalt gyermek. Egyéb feltételek nem teljesítése miatt, hatósági határozattal 1292 esetben vonták vissza a csok-támogatást. Fontos azonban, hogy még ebben az esetben is van lehetőség fizetési halasztást vagy részletfizetést kérni a jogszabályban meghatározott esetekben.

PestiSracok facebook image

Forrás: Világgazdaság Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.