Szijjártó: a legtöbb ország kivár, hátha lesz kedvezőbb hadihelyzet a béketárgyalásokra, az emberek szenvedésének azonban most már véget kell vetni
Magyarország és Franciaország is békét szeretne Ukrajnában, abban azonban különbözik a két ország megközelítése, hogy ezt hogyan, milyen taktikai lépéseken keresztül lehetne elérni - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.Lenullázott hitelesség – A PDSZ csupán fontolgatta, hogy beperli a 15 éves fiúval viszonyt folytató tanárt, mégis inkább hallgattak, és nem csináltak semmit
Az idei év eddigi legkínosabb és legzavarosabb interjúját adta az Indexnek, a PDSZ-t mentegető cikkében megszólaló ügyvivő, Nagy Erzsébet. Mint ugyanis bevallja, miután megtudták, milyen tartalmú videókat oszt meg a velük korábban is kapcsolatban álló Bite Zsolt, a 15 éves fiúval szexuális kapcsolatot folytató tanár, inkább úgy döntöttek, nem tesznek feljelentést, mert a férfi mentálisan zavart.Nagy Márton: kivételesen teljesített a magyar gazdaság 2022-ben
A háború, a káros brüsszeli szankciók és a történelmi aszálykár ellenére is kivételesen teljesített 2022-ben a magyar gazdaság, a GDP 4,6 százalékkal nőtt - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Facebook-oldalán közzétett videójában kedden. Hozzátette: ezzel a legjobban teljesítő harmadba tartozik az ország az EU-ban, a volt szocialista országok között pedig a lengyelek és szlovénok után a legjobb teljesítményt érte el.Fidesz: lelepleződött a statisztikai trükközés, hazudott a dollármédia, Magyarország az európai rezsivédelmi verseny élmezőnyében van
A brüsszeli székhelyű Bruegel Intézet tegnap frissítette az európai országok energiaválságra adott válaszait összesítő adatsorát – idézte a Fidesz keddi közleményében, hozzátéve, a magyar rezsicsökkentést azonban az intézet, módszertani okokra hivatkozva, nem számította be. „A magyar dollármédia legfrissebb tudósításaiban tehát megint hazudott rezsiügyben” - Magyarország Európában az egyik legtöbbet fordította a polgárok rezsiköltségének alacsonyan tartására - hangsúlyozzák.Agyonhallgatja a dollármédia a 15 éves fiúval szexelő tanár botrányát
Az LMBTQ-propaganda magyarországi képviselői teljesen agyonhallgatják a portálunk által megírt történetet Bite Zsoltról, a 15 éves fiúval szexuális kapcsolatot fenntartó tanáráról, aki egyúttal lelkes LMBTQ-aktivista. A 444.hu, az Átlátszó, a guruló dollárokkal kitömött kamuportál, az EzALényeg.hu, a Hírklikk, a Magyar Hang (hang.hu), a Mérce, a Nyugati fény, de még a Válasz Online sem érezte kellően felháborítónak az ügyet ahhoz, hogy foglalkozzon vele.Először avatnak boldoggá meg nem született gyermeket – A családot zsidók bújtatása miatt mészárolták le a nácik
Boldoggá avatják szeptember 10-én a délkelet-lengyelországi Markowában a hétgyermekes Ulma családot, amelyet a németek 1944-ben zsidók bújtatása miatt meggyilkoltak - ismertette kedden Ferenc pápa döntését a przemysli székhelyű főegyházmegye.Európa legnagyobb böllérversenyén jártunk és helytálltunk, némi segítséggel (Videó és galéria!)
Immár másodszor vendégeskedhetett a PestiSrácok.hu szerkesztősége Európa legnagyobb böllérversenyén Győrváron, a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon, ahol némi hátszéllel, azaz Varga Ferenc böllér és csapata hathatós segítségével a hajnalban, frissen leölt disznóból a negyedik legjobb menüt készítettük el - ehhez persze az előírt mennyiségű pálinkát is el kellett fogyasztani. A nagyszabású rendezvényen reggel harminc disznót öltek le a versenyzők, akik a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek, Oklándtól Pusztináig, Óbecsétől Muravidékig. Videónkban Nagy István agrárminiszter arról beszélt: számos hagyományunk és kulturális örökségünk kapcsolódik a disznóöléshez, ezért is provokáció, amikor kukacokat és rovarokat próbálnak a tányérunkra erőltetni. A szervezők közül Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta: a grandiózus találkozó különlegessége, hogy nem kötelezik a csapatokat különféle szabályokra, mindenki a saját technikája és tradíciója szerint vágja le a disznót és a saját receptje szerint dolgozza fel.A mentőcsapatok tagjait fogadta Novák Katalin a Sándor-palotában
Novák Katalin köztársasági elnök a Törökországot és a Szíriát ért földrengést követő segítségnyújtásban részt vevő magyar kutató- és mentőcsapatok tagjait fogadta a Sándor-palotában.Török nagykövet Novák Katalinnak: Magyarország ismét megmutatta, hogy lehet rá számítani a nehéz időkben
A Törökországot és a Szíriát ért földrengést követő segítségnyújtásban részt vevő magyar kutató- és mentőcsapatok tagjait köszöntette ünnepélyes keretek között Novák Katalin köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában.A Mi Hazánk szerint magas rangú állami kitüntetést érdemelnek a török-szír földrengés mentési munkálataiban résztvevő magyarok
A Mi Hazánk Életmentő emlékérem állami kitüntetést adományozna a törökországi földrengés mentési munkálataiban közreműködő magyar egységek tagjainak.Az ausztrál politikusoknak kellemetlen lett, hogy kínai gyártmányú biztonsági kamerák figyelik őket
Biztonsági kockázatok miatt több tucatnyi kínai gyártmányú biztonsági térfigyelő kamerát távolítanak el az ausztrál politikai élet szereplőinek irodáiból - közölték az ausztrál kormány illetékesei, miután alig egy hete a védelmi minisztérium a saját irodáival kapcsolatban már hasonló lépést jelentette be.Szijjártó: a német kormány továbbra is blokkolja a paksi bővítés folytatását
A berlini kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a német vállalat konzorciumi partnere, a francia Framatome esetében már megtörtént a jóváhagyás - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.Gulyás: a kormány számít a versenyhivatalra, hogy ellenőrizni kezdik az elszabaduló árakat
A kormány azt a célt tűzte ki, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció, és ebben partnerként számít a gazdasági élet szereplőire, azokra a hivatalokra és hatóságokra - köztük a Gazdasági Versenyhivatalra (GVH) -, amelyek ellenőrizni tudják az árak emelkedéséhez vezető szabálytalanságokat - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden sajtótájékoztatón, miután találkozott a GVH elnökével.Az EP megszavazta: 2035 után vége a dízelautó-értékesítésnek
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról, ennek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie.Moldova lezárta légterét
Moldova ideiglenesen lezárta légterét - közölte a kelet-európai ország nemzeti légitársasága (Air Moldova) kedden.Kigyulladt egy luxusjacht az Óbudai-szigeten - Így oltották el (FOTÓGALÉRIA)
Egy kigyulladt hajót oltanak a tűzoltók az Óbudai-sziget déli csücskénél. Négy tűzoltóautó mellett a Szent Flórián tűzoltóhajó is oltja a 15-20 méter hosszú kigyulladt jachtot.A negyven év alattiaknál az ellenzéki pártok közül a viccpárt a legnépszerűbb
Az ellenzéki pártok feltehetően azt már megszokták, hogy a népszerűségi versenyt évek óta a Fidesz-KDNP nyeri, de azt azért nehéz lehet lenyelniük, hogy a negyven év alattiak többsége a Kétfarkú Kutya Párttal szimpatizál a leginkább, legalábbis ha az ellenzéki pártok között kell mazsolázniuk.Ajánljuk még

























