Pesti Srácok

Európa legnagyobb böllérversenyén jártunk és helytálltunk, némi segítséggel (Videó és galéria!)

Immár másodszor vendégeskedhetett a PestiSrácok.hu szerkesztősége Európa legnagyobb böllérversenyén Győrváron, a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon, ahol némi hátszéllel, azaz Varga Ferenc böllér és csapata hathatós segítségével a hajnalban, frissen leölt disznóból a negyedik legjobb menüt készítettük el - ehhez persze az előírt mennyiségű pálinkát is el kellett fogyasztani. A nagyszabású rendezvényen reggel harminc disznót öltek le a versenyzők, akik a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek, Oklándtól Pusztináig, Óbecsétől Muravidékig. Videónkban Nagy István agrárminiszter arról beszélt: számos hagyományunk és kulturális örökségünk kapcsolódik a disznóöléshez, ezért is provokáció, amikor kukacokat és rovarokat próbálnak a tányérunkra erőltetni. A szervezők közül Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta: a grandiózus találkozó különlegessége, hogy nem kötelezik a csapatokat különféle szabályokra, mindenki a saját technikája és tradíciója szerint vágja le a disznót és a saját receptje szerint dolgozza fel.

Nagy István agrárminiszter kérdésünkre így nyilatkozott a brüsszeli reformtáplálékok és a tradíció viszonyáról:

A minden érdeklődő számára ingyenes és nagy tömeget vonzó rendezvényen V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője ezúttal is megmutatta egyéni arcát, amikor a Kármentő együttes bőgőseként fellépett a színpadon, majd bemutatta, sőt versenybe küldte saját termelésű pálinkáit is.

PestiSracok facebook image

Kaczor Zsolt, a vendéglátó Győrvár polgármestere pedig arról beszélt a PS-nek:

Videónkban a legújabb induló, a Tiszteletbeli Székely találkozók okán a PestiSrácok.hu-ról jól ismert Oklánd küldöttsége is bemutatkozik. A Győrvártól 900 kilométerre található székely község unitárius tiszteletese, Tőkés Lóránt kérdésünkre elmondta:

A háború szomorú következménye, hogy a 10. Vas vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen Kárpátalja ezúttal nem tudta képviseltetni magát. A videóban ugyanakkor megszólalnak Vajdahunyad és Jánosháza versenyzői is.

Hatlaczki Balázs fotógalériája (az alsó pontok segítségével tovább léptethető):

20230210_201921_HBC_8281
20230210_202050_HBC_8296
20230210_202335_HBC_8322
20230210_203059_HBC_8354
20230211_063902_HBC_8379
20230211_063937_HBC_8381
20230211_064121_HBC_8406-2
20230211_064601_HBC_8450
20230211_065501_HBC_8500
20230211_065517_HBC_8514
20230211_070105_HBC_8547
20230211_070250_HBC_8564-2
20230211_070634_HBC_8588
20230211_072156_HBC_8683-2
20230211_072546_HBC_8703
20230211_072923_HBC_8717
20230211_073834_HBC_8742-2
20230211_075206_HBC_8792
20230211_075425_HBC_8799
20230211_075821_HBC_8821
20230211_080921_HBC_8851
20230211_081358_HBC_8864
20230211_081429_HBC_8872
20230211_081834_HBC_8880
20230211_084109_HBC_8891
20230211_084225_HBC_8898
20230211_084546_HBC_8905
20230211_084959_HBC_8911
20230211_085651_HBC_8941
20230211_085936_HBC_8951
20230211_090406_HBC_8975
20230211_090612_HBC_8983
20230211_090834_HBC_8990
20230211_091111_HBC_8993
20230211_092148_HBC_9005
20230211_092726_HBC_9026
20230211_093303_HBC_9049
20230211_093527_HBC_9054
20230211_094023_HBC_9103
20230211_094817_HBC_9127
20230211_095509_HBC_9146
20230211_095542_HBC_9154
20230211_100234_HBC_9165
20230211_100918_HBC_9192
20230211_102127_HBC_9205
20230211_103909_HBC_9217
20230211_104229_HBC_9240
20230211_110645_HBC_9303
20230211_110728_HBC_9314
20230211_110847_HBC_9319
20230211_111824_HBC_9337
20230211_112007_HBC_9343
20230211_114052_HBC_9365
20230211_114406_HBC_9391
20230211_115058_HBC_9400
20230211_120852_HBC_9425
20230211_122854_HBC_9543
20230211_123720_HBC_9589
20230211_124143_HBC_9605
20230211_130953_HBC_9622
20230211_131531_HBC_9624
20230211_132907_HBC_9656
20230211_133646_HBC_9665
20230211_134043_HBC_9668
20230211_140614_HBC_9670
20230211_140621_HBC_9684
20230211_140651_HBC_9697

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.