A rendőrök 72 határsértő ellen intézkedtek a hétvégén
Hetvenkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig – közölte hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányság.Ismét Magyarországra látogat Recep Tayyip Erdoğan
Hamarosan ismét hazánkba látogat Recep Tayyip Erdoğan török elnök. Orbán Viktor és a török vezető tárgyalásai során a gazdasági kérdések kerülnek előtérbe, továbbá Erdoğant Novák Katalin köztársasági elnök is fogadja. A török államfő idén már nem először jön Budapestre; legutóbb augusztusban járt hazánkban. Az idei év különösen jelentős a török–magyar kapcsolatokban, ugyanis száz évvel ezelőtt, 1923-ban írtuk alá a barátsági és együttműködési szerződést, amellyel hivatalosan is diplomáciai kapcsolat jött létre a két ország között.Sikerrel zárult a közmédia jótékonysági kampánya
Több mint 260 millió forint gyűlt össze a közmédia idén tizenkét éves Jónak lenni jó! karitatív akciójában. A gyűjtés kedvezményezettje ezúttal a koraszülött és a veleszületett rendellenességgel élő gyermekek fejlesztését segítő Semmelweis Egyetem Alapítvány volt – közölte vasárnap késő este, az egész napos műsorfolyam zárása után az MTVA Sajtó- és Marketing Irodája.Hajtóvadászatot hirdettek az újbudai késelő ellen
Vasárnap délután súlyosan megsérült egy férfi, akit egy XI. kerületi lakásban megkéseltek. A rendőrség hajtóvadászatot hirdetett a 41 éves feltételezett elkövető ellen.Verőlegényeket küldhetett haragosára az Amnesty-vezér testvére
Pótmagánvád benyújtásával harcol igazáért az a férfi, akit a korábbi gyanú szerint a több százmilliós számlagyár működtetése miatt letartóztatott Vig Mór verethetett meg. Az Amnesty-vezér testvére és társai ellen a hatóság a súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárást bizonyítékok hiányában pár éve megszüntette, az áldozat ezért fordult közvetlenül a bírósághoz.Pásztor Bálint: megvalósítottuk a céljainkat – Parlamentbe jutott a VMSZ
Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.Aleksandar Vučić: a Szerb Haladó Pártnak abszolút többsége lesz a parlamentben
Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök, a párt tagja vasárnap késő este.Hazaviszik a háborút – A frontról hazatérő ukrán katonák gyakrabban bántalmazzák a partnereiket
2023 első nyolc hónapjában megduplázódtak a katona vagy katonai személy által elkövetett, családon belüli erőszakos esetek 2022 azonos időszakához képest.Izrael beenged segélyszállítmányokat a Gázai övezetbe Kerem Salomnál
A háború kezdete óta első alkalommal nyílt meg vasárnap az Izrael és a Gázai övezet közötti áruforgalmi átkelőhely Kerem Salomnál az ENSZ segélyszállítmányai előtt – jelentette be közleményben az izraeli hadseregnek a palesztin megszállt területeken a civil közigazgatást szolgáló egysége (COGAT).Azonnali hatállyal megszüntették az elektromos autók vásárlási támogatását Németországban
Idő előtt, azonnali hatállyal megszüntették az elektromos autók vásárlási támogatását Európa legnagyobb autópiacán – írta a legutóbbi cikkében Várkonyi Gábor.Kritikusait helyretette és Orbán Viktort idézte kampányrendezvényén Trump (Videó)
New Hampshire-ben tartotta legutóbbi kampányrendezvényét Donald Trump. A volt amerikai elnök beszédében keményen bírálta azokat a republikánus politikusokat, akik szerinte csak a nevében képviselik a pártot, majd Orbán Viktort idézte beszéde végén, de kitért arra is: érdemes odafigyelni arra, hogy milyen hibákra világított rá Putyin az amerikai politikai rendszerben.Karácsonyi vásáron tervezett terrortámadást egy iraki férfi Németországban
Egy 20 éves iraki férfi terrortámadást tervezett egy karácsonyi vásáron az alsó-szászországi Helmstedtben. A férfit kitoloncolták, és azonnal határozatlan idejű beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el ellene – közölte a szász-anhalti belügyminisztérium.Giorgia Meloni szerint a baloldal nem oktathatja ki európaiságból a jobboldalt
A kommunisták és a szocialisták annak idején az európai közösség ellen szavaztak a szocialista internacionáléhoz való csatlakozást választva, így utódaik nem adhatnak leckét Európáról a jobboldalnak – jelentette ki Giorgia Meloni miniszterelnök, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke a jobboldal politikai, közéleti találkozóján mondott záróbeszédben vasárnap.A Hamász csak a harcok leállítása után hajlandó tárgyalni a túszokról
A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet csak az ellene folytatott izraeli háború teljes leállítása után tárgyal az Izraelből a Gázai övezetbe hurcolt túszokról – jelentette be a szervezet vasárnap. A Hamász vasárnapi közleményében megismételte, hogy csak akkor folytat tárgyalásokat fogolycseréről, ha teljesen leállítják a Gázai övezetben ellene folytatott háborút és teljesítik minden feltételét.Schmidt Mária: Nyugaton keletinek számítunk, Keleten nyugatinak
Mi, magyarok történelmünk okán is egyszerre tartozunk a Kelethez és Nyugathoz, utóbbi azonban még mindig "Isten ostorát", a hódítókat látja bennünk, és legjobb esetben is óvatos bizalmatlansággal tekint hazánkra. Schmidt Mária a Látószög blogon megjelent írásában elemezte a két világ határán eltöltött több mint ezer évünket.Novák Katalin már fogadja a telefonhívásokat a Jónak lenni jó! adományvonalán
Novák Katalin köztársasági elnök dél óta fogadja a telefonhívásokat a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő jótékonysági akciójának telefonos központjában.Idén másodszor áll 90 százalékon a hazai gáztárolók töltöttsége
Idén másodszor áll 90 százalékon a hazai gáztárolók töltöttsége – közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap, a Facebook-oldalán.Ajánljuk még

























