Orbán Viktor sok szerencsét kívánt a kiválasztott magyar űrhajósoknak
Ismeretes: a hét elején született meg a döntés a következő magyar űrhajósokról. A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz: ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten. Nemzeti Kör: ez az eddigi legfontosabb, legaktuálisabb Békemenet lesz (VIDEÓ)
Ez lesz a legfontosabb, egyben eddig legaktuálisabb és várhatóan legnagyobb Békemenet, amelynek fő üzenete már-már életmentő, tekintettel a rendkívül kiélezett háborús helyzetre – minderről a Nemzeti Kör adásában Huth Gergely és vendégei, ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője és Stefka István, a Békemenet főszervezője beszélgetett, akik felidézték fel a kezdeteket is, és beszélgettek arról, mi hívta életre az első ilyen eseményt 2012 januárjában. Menczer Tamás: június 9-én a béke mellett álljunk ki!
Csak akkor tudunk kimaradni a háborúból, ha június 9-én a magyar emberek világos igent mondanak a békére – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a pilisjászfalui egészségház és bölcsőde átadásáról szóló pénteki sajtótájékoztatón. Menczer Tamás azt mondta: erősek a háborúpárti törekvések Európában.
A Kreml megerősítette: már próbáltak amerikai fegyverrel orosz területre csapást mérni
A Kremlnek tudomása van arról, hogy amerikai fegyverrel már megkíséreltek csapást mérni orosz területre az ukrajnai háború során – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak. Akadozik a Google, számos szolgáltatás elérhetetlen
Felhasználók milliói jelezték, hogy nem tudják elérni a Google hírgyűjtő oldalát, a Google Newst, emellett számos más szolgáltatás is elérhetetlen. Keresi a rendőrség azt az apát, aki ismeretlen helyre vitte a 3 éves kislányát
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. Kerületi Rendőrkapitányság 01170-157/147/2024. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Fonseca Lily ügyében. Megöltek egy 87 éves nőt Hajdúszoboszlón
Megöltek egy 87 éves nőt Hajdúszoboszlón – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken, a rendőrség honlapján.
Washington megengedte Ukrajnának, hogy a tőle kapott fegyverekkel csapásokat mérjen Oroszország területére
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtótitkára, Szerhij Nyikiforov megerősítette pénteken: az Egyesült Államok megengedte Ukrajnának, hogy a tőle kapott fegyverekkel – bizonyos korlátozás mellett – csapásokat mérjen Oroszország területére. Az engedély abban korlátozza az ukrán felet, hogy csupán a harkivi régóval határos orosz területet támadhatja – emlékeztetett a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál. A NATO-főtitkár arra kéri a tagállamokat, hogy vállaljanak több éves kötelezettséget Ukrajna támogatására
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) főtitkára azt szeretné, ha a szövetség tagállamai közös többéves kötelezettséget vállalnának, hogy a jövőben évente úgy, mint eddig, legalább 40 milliárd euróval fogják támogatni Ukrajnát, és ezt a terhet egyenlő mértékben osztanák el egymás között. Menczer Tamás: mutassuk meg erőnket június 1-jén a Békemeneten, június 9-én a választáson!
Mutassuk meg az erőnket először szombaton, Európa legnagyobb Békemenetén, aztán június 9-én, a választáson – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban. Menczer Tamás közölte: a következő napokban több millió e-mailt fognak kiküldeni azoknak, akik erre korábban felhatalmazták őket. Brutális késes támadás Németországban, a támadót lelőtték
Megkéseltek több embert pénteken délelőtt a németországi Mannheimben egy téren, a támadót lövésekkel állították meg – közölte a német rendőrség. Szijjártó Péter: a kormány nem engedi, hogy Magyarországot is beszippantsa a NATO háborús őrülete
A NATO ülésén a háború gyorsvonata kifutott az utolsó előtti állomásról, és újabb, a józan ítélőképesség teljes hiányára mutató megszólalások hangzottak el, Magyarország azonban nem fogja engedni, hogy ez az őrület beszippantsa a háborúba – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Prágában. Kiengedték a kórházból Robert Ficót
A besztercebányai kórházból pozsonyi otthonába szállították csütörtök este a hónap közepén merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák kormányfőt, ott lábadozik tovább – jelentette pénteken a helyi média Miriam Lapuníkovára, a besztercebányai Roosevelt kórház vezetőjére hivatkozva. Szentkirályi: Karácsony Gergely a magyarokat gyalázza és erre büszke is
Karácsony Gergely szerint a magyarok nem többek, mint asszonyverő alkoholisták – írja Szentkirályi Alexandra legutóbbi Facebook-bejegyzésében. Vitályos Eszter: az elmúlt egy évben csaknem ötezer új bölcsődei férőhely jött létre az országban
Az elmúlt egy évben csaknem ötezer új bölcsődei férőhely jött létre az országban – jelentette ki a kormányszóvivő pénteken, Jászkiséren. Vitályos Eszter, a megújult városi bölcsőde ünnepélyes átadóján elmondta: a bölcsődei ellátást biztosító férőhelyek száma 2010-hez képest megduplázódott, már több mint hatvanötezer férőhely áll rendelkezésre az országban. A szlovák elnök házára próbált lőni egy símaszkos gyerek
Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján egy videofelvételt mutatott be, amelyen azt látni, hogy egy nappal korábban, csütörtökön egy mozgásban lévő autó hátsó ülésén utazó símaszkos gyerek a lehúzott ablakból fegyverrel céloz Peter Pellegrini szlovák államfő házára – írta meg a 444.hu az ujszo.com-ra hivatkozva. Tűzfalcsoport: Juhász Péternek jut pénze videókra és hirdetésekre, miközben az adót nem sikerül időben befizetnie
Rejtély, hogy miből fizeti a YouTube-ra és a Facebookra készített drága videókat és azok hirdetéseit az ellenzék színeiben az V. kerületben a polgármesteri posztért induló ellenzéki jelölt, Juhász Péter – hívta fel a figyelmet cikkében a Tűzfalcsoport. A világ legjobb épületének választották a városligeti új Néprajzi Múzeumot az egyik legrangosabb ingatlanfejlesztői megmérettetésen, Szingapúrban
Az egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanfejlesztői díj, a FIABCI World Prix d'Excellence átadó gáláján aranyéremmel jutalmazták a Ferencz Marcel által tervezett múzeumot, ezzel a szintén a Liget Budapest Projektben felépült Magyar Zene Háza mellett hazánk legtöbb nemzetközi díjjal rendelkező épületévé vált – tudatta a Liget Budapest Projekt. Mint megjegyezték, mivel a japán sztárépítész, Fudzsimoto Szú által megálmodott zenei beavatóintézmény, a Magyar Zene Háza is díjat nyert korábban a FIABCI nemzetközi díjátadóján, így immár a Városligetben található a világ két legjobb középülete.