Pesti Srácok

Tűzfalcsoport: Juhász Péternek jut pénze videókra és hirdetésekre, miközben az adót nem sikerül időben befizetnie

Tűzfalcsoport: Juhász Péternek jut pénze videókra és hirdetésekre, miközben az adót nem sikerül időben befizetnie
Juhász Péter Együtt elnöke 2018.02.12. Fotó: Horváth Péter Gyula

Rejtély, hogy miből fizeti a YouTube-ra és a Facebookra készített drága videókat és azok hirdetéseit az ellenzék színeiben az V. kerületben a polgármesteri posztért induló ellenzéki jelölt, Juhász Péter – hívta fel a figyelmet cikkében a Tűzfalcsoport.

A portál kutatása szerint Juhász cégeinél folyamatban van a vagyoni részesedés lefoglalása, és tavalyig hatalmas tőketartozása is volt a KözösÜgyünk Kft.-nek. A néhány nappal ezelőtt közzétett 2023-as beszámolóból az is kiderült, hogy a politikus valamiből kifizette a 132 milliós tőketartozást, viszont a rejtélyes adományozó már jóval szűkmarkúbb volt, mint 2022-ben. A cégben 2022 óta 11 darab végrehajtást foganatosítottak, vélhetően szintén adótartozásai miatt. A legutolsó vagyoni részesedés lefoglalására 2024. május 24-én került sor.

A Tűzfalcsoport cikke szerint a cég pénzügyei általánosan sincsenek rendben, mert bár a 2021-es, 105 millió forintos eredményt sikerült 2022-re 41 millióra javítania, de a KözösÜgyünk brutális tőketartozást hordozott, így a cégfigyelő szerint 601 százalékos az eladósodottsága. Ezt Juhász cége úgy érte el, hogy közben egyéb bevételként 262 millió forintot kapott rejtélyes adományozóktól. Vagyis a politikus csak 2023-ban közel 300 millió forintot szórt el a gyűlölködő videóira – és másra.

Juhász másik működő cégében, a Macskafogó Kft.-ben sem jobb a helyzet, hiszen, ahogy a Magyar Nemzet a napokban megírta, a vagyoni részesedés lefoglalásán kívül korábban végelszámolás is volt folyamatban a céggel szemben. Az egyéb személyi szolgáltatás főtevékenységgel foglalkozó cégnek a jelek szerint továbbra sincsen érdemi árbevétele, csak egy minimális tartozást sikerült összeszednie az évek alatt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.