Tegyék lehetővé a munkaadók, hogy a kereskedelemben dolgozók elmehessenek szavazni
Molnár Gyula: „Nem véd meg egy újabb menekülthullámtól az álságos népszavazás!”
Hazug álságos és súlyosan egyenlőtlen az október 2-i népszavazást megelőző kampány. Az MSZP és a Liberálisok szerint a kormány átveri a polgárokat és mindezt milliárdokból finanszírozza, míg az ellenzéknek 10 millió forintból kell gazdálkodnia. Molnár Gyula és Fodor Gábor egyetért abban, hogy a kvótareferendum Európa ellenes szól, de azt már másként látják, hogyan kell mindez ellen küzdeni.Migránsözöntől és újabb terrorcselekménytől is tartanak a magyarok
Akár védelmet is biztosít a rendőrség a szombati robbantás nyomravezetőjének
Agyonlőttek egy jordániai keresztény írót egy Facebook-megosztás miatt
10 millió forintot kap az, aki segít elkapni a robbantás elkövetőjét!
A rendőrség 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a robbantás gyanúsítottjának felkutatására. Az elkövető 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfi.„A rendőreimet ki akarták végezni”
Hajsza az elkövető után - nagy erőkkel nyomoz a rendőrség
Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség, hogy elkapja annak a robbantásnak elkövetőjét, ami szombat éjjel történt a Teréz körúton. A detonációban két járőr súlyosan megsérült, állapotuk - elszenvedett sérüléseikhez képest - kielégítő, stabil. A rendőrség azt kéri, hogy aki Budapest területén belül térfigyelő kamerát üzemeltet, őrizze meg a felvételeket október 24-ig.Lázár János: „Brüsszel csak a néptől fél”
Romba dőlt Marokkó legfőbb turistalátványossága
Hiányos videót tett közzé a Charlotte-i rendőrség az afroamerikai férfi lelövéséről
Váratlan milliárdokat hoz a konyhára az újabb felminősítés
Fiatalkorúakat és nőket toboroznak a dzsihadista merényletekhez
Olaszország menti meg az EU-t az olasz uniós államtitkár szerint
Hétfőn kezdődik a levélszavazatok ellenőrzése
Hétfőtől ellenőrzi a postán beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Vasárnap reggelig 31 696 levélszavazatot juttattak vissza postán NVI-hez. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az október 2-ai referendumon, amennyiben szeptember 17-éig felvetették magukat a központi névjegyzékbe.A DK összeesküvés-elméletet gyárt: szerintük a kormány áll a Teréz körúti robbanás mögött
A Demokratikus Koalíció (DK) követeli, hogy vasárnap délután 6 óráig a kormány és a rendőrség tisztázza, mi történt a Teréz körúton, és tájékoztassák a közvéleményt.Összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke összehívta a testület ülését hétfő reggelre. Molnár Zsolt az MTI-nek elmondta, az ülésen részletes beszámolót vár a hatóságoktól a szombati, Teréz körúti robbanás kivizsgálásának eredményéről, a robbanás lehetséges okairól.Ajánljuk még

























