Pesti Srácok

Szijjártó: az új szaúdi gazdasági stratégia komoly lehetőségeket kínál a magyar vállalatok számára

Szijjártó: az új szaúdi gazdasági stratégia komoly lehetőségeket kínál a magyar vállalatok számára

Rijádban egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar külkereskedelmi kapcsolatok megerősítéséről Szaúd-Arábia új gazdasági stratégiája kapcsán, amely rendkívül komoly lehetőségeket kínál a magyar vállalatok számára, ugyanis a miniszter elmondása szerint pont olyan területeken várhatók hatalmas beruházások az országban, amelyek a magyar iparágak erősségei közé tartoznak.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint az első eredmények már most látszódnak, a kormány azonban azon lesz, hogy még több magyar cég számára teremtsen részvételi lehetőséget a királyság piacán. Rámutatott: a világgazdasági változások és az alternatív, megújuló energiaforrások térnyerése miatt a kőolajban gazdag Szaúd-Arábia olyan, grandiózus gazdasági stratégiába kezd, amelynek nyomán az olajtól függetlenül is fenn tudja tartani gazdasági teljesítményét. Példaként említette a magyar vízügyi technológiák behozatalát, és elmondta: az ezen a téren végrehajtandó beruházások listáját hamarosan véglegesíthetik. A miniszter közölte, hogy megegyeztek a beruházásvédelmi megállapodás szövegéről, az Eximbank pedig hétszázmillió dolláros hitelkeretet nyit a magyar cégek számára.

Kijelentette, hogy a két ország hasonlóképpen gondolkodik a határvédelem szükségességéről, a migrációt kiváltó okok megszüntetéséről, az embercsempészet elleni küzdelemről, illetve a vallási szélsőségekkel és a radikalizmussal szembeni fellépés fontosságáról. Hozzátette: Magyarország és Szaúd-Arábia a nemzetközi szervezetekben továbbra is támogatni fogja egymást az illegális bevándorlással szembeni küzdelemben. Szijjártó Péter a nap folyamán egyeztet többek között szaúdi kollégájával, Feiszal bin Farhán Ál Szaúddal, valamint a kereskedelmi, a közlekedési, a befektetési, a környezetvédelmi, illetve a vízügyi és mezőgazdasági miniszterrel is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.