
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ígéretet tett Magyarország energiaellátásának garantálására, így továbbra is folyamatos lesz a földgáz, a kőolaj és a nukleáris fűtőanyagok szállítása – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy mint minden ENSZ-közgyűlés alkalmával, ezúttal is megbeszélést folytatott orosz kollégájával.
Jó lenne, ha más nyugati politikusok is ezt tennék, akkor talán nagyobb remény lenne arra, hogy Ukrajnában végre béke legyen, véget érjen az öldöklés és megmentsük az emberéleteket
– közölte.
Anno az ENSZ is azért jött létre, hogy a nehéz kérdésekről tudjanak beszélni azok az országok, amelyek konfliktusban vagy akár háborúban is állnak egymással, és úgy látom, hogy ez a hét ebből a szempontból megint elveszett, mert a nyugati vezetők és az orosz vezetők között nem jött létre olyan egyeztetés, amely annak a reményét hozná el, hogy a háború hamarosan véget érjen
– tette hozzá. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az egyik legfőbb téma az ukrajnai háború volt, és ennek kapcsán ismertette újfent a magyar álláspontot.
Elmondtam, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy a háború minél előbb véget érjen. Elmondtam, hogy mi, magyarok is veszítünk emberéleteket ebben a háborúban, ezért az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások mielőbbi megkezdését szorgalmazzuk
– hangsúlyozta.
Szergej Lavrov kolléga is arról tájékoztatott, hogy Oroszország készen áll arra, hogy tárgyaljon a békéről. Nyilvánvalóan számos részletet kell tisztázni. Én őszintén remélem, hogy egyszer létrejönnek azok a körülmények, amelyek mind Ukrajna, mind Oroszország számára világossá teszik, hogy a tárgyalóasztalnál kell keresniük minél előbb a megoldást
– folytatta.
Magyarország továbbra is határozottan kiáll tehát a béke mellett, és minden létező alkalmat felhasználunk arra, hogy ezt az álláspontunkat a háborúban álló felekkel is közöljük
– szögezte le. A miniszter ezt követően arról tájékoztatott, hogy téma volt a kétoldalú energetikai együttműködés is, és orosz hivatali partnere afelől biztosította, hogy hazája teljesíteni fogja szerződéses kötelezettségeit.
Nyugodtak lehetünk Magyarország energiaellátásának tekintetében. Mind a kőolaj-, mind a földgázszállítások tekintetében a leszerződött mennyiségeket a leszerződött időpontban folyamatosan szállítani fogják, és ugyanígy tesznek a nukleáris fűtőanyaggal is
– jelentette ki.
Tehát Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van, és ennek garantálását ígérte Szergej Lavrov
– összegzett. Kitért a paksi bővítés állására is, mondván, hogy a munkálatok előrehaladása továbbra is azt a reményt hozza magával, hogy 2030-ra működőképes állapotban lesznek az új blokkok. Tudatta, hogy idén eddig 3,3 millió tonna kőolaj érkezett Oroszországból, és összesen 4,2 milliárd köbméternyi földgáz. A tárcavezető megerősítette, hogy a felek érdekeltek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) működésének fenntartásában, az ugyanis mostanra az egyetlen platform maradt Európában a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd számára. Továbbá érintette az új orosz állami tankönyv ügyét is.
Elmondtam Szergej Lavrovnak, hogy az 1956-os forradalom a magyar történelem egyik legfelemelőbb eseményét jelenti, amikor magyar emberek hősökké váltak, kiálltak az ország szabadságáért, szuverenitásáért, kiálltak a túlerővel szemben és harcoltak, ezért számunkra ezen emberek fasisztának minősítése egészen egyszerűen elfogadhatatlan, és ez egy olyan kérdés, amelynek még a megvitatásába sem vagyunk hajlandók belemenni
– közölte.
Szergej Lavrov arról biztosított, hogy ebben az ügyben Putyin elnök legutóbbi nyilatkozata az irányadó
– tette hozzá. Tájékoztatása szerint ezenfelül a gazdasági együttműködés fenntartásáról is tárgyaltak mindazokon a területeken, amelyek nem érintettek a szankciókkal. Végül kifejtette, hogy a béketeremtéshez, az öldöklés beszüntetéséhez beszélni kell egymással, és fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat.
Ha ezt nem tesszük meg, akkor feladjuk a béke reményét is, és mi ezt nem szeretnénk
– mondta.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM
Antónia
2023-09-23 at 09:09
Ejnye, ejnye! Hogy lesz itt rendszerváltás, ha a kormányzat sikerét nem tudja az ellenzék semmilyen aláaknázással megakadályozni?
Az ország számára minden jó csak az ellenzék esélyeit csökkenti. Mert nekik a minél rosszabb, annál jobb a lényeg.
úgyamintvan
2023-09-23 at 02:03
Teljesen értelmetlen mint az oroszok,mint az amerikaiak felé 56-ot felhozni.Mindketten tudják hogy mi az igazság.Az amerikaiak tudván tudják hogy az ő kihasználó akciójuk volt.
Az oroszok pedig tudják hogy amerikai provokáció és manipuláció volt hogy Szuez helyett
Magyarországra kellett bevonulniuk.Tarthatjuk mi ezt bármekkora hőstettnek-de ettől még amerikaiak mocskosul kihasználtak bennünket is meg a szovjeteket is.Értelmetlen a’fasiszta’ jelzőn is rugózni,az oroszok elsősorban belső használatra szánják-az orosz nép hergelésére-azt jelenti:kíméletlen ellenség.
Patriot
2023-09-22 at 21:03
Azt is megígérhetné , hogy Januártól Csopnál orosz-magyar határ lesz. Akkor tényleg nyugodtan alhatnánk.
víg gyula
2023-09-22 at 21:02
Pedig azé fizessük!
víg gyula
2023-09-22 at 21:01
Hursula miért nem tett igéretet erre? Csak?
Grimmbusz
2023-09-22 at 20:46
De lesz itt sivalkodás nemsokára..
Szerintetek ki kezdi? D.Freund? Verhofstadt? A csehdonáth-tandem? Pressman? Dobrev nagyasszony?
Vagy valami úságíró/politológus? Bartus, Mérővera & Co.?
Orientál
2023-09-22 at 20:28
Lavrov Miniszter Úr elmondta hogy mindent megtesznek a hazánk biztonságos energiaellátásáért na ez a fontos mert ennek lesz köszönhető hogy a balliberálisokba zöldekbe se fagyjon télen beléjük a szar.
egon samu
2023-09-22 at 20:17
A fotón a világ két legjobb külügyese.
Tudományos libsizmus
2023-09-22 at 20:02
Nahát:
Egyetértés.
TalEle
2023-09-22 at 19:40
Lavrov ígérhet bármit, az olajcsap a sorosista fasisztoid/oligarcha Zselenszkij kezében van…!
Nahát
2023-09-22 at 19:33
Két kedvenc külügyminiszterem. Nagy kaliber mind a kettő.
t
2023-09-22 at 19:24
Ez esetleg akkor lesz biztos ha közös határunk lesz.