Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország szeretné kihasználni az energetikai együttműködés lehetőségét Venezuelával

Szijjártó: Magyarország szeretné kihasználni az energetikai együttműködés lehetőségét Venezuelával

Magyarország szeretné kihasználni az energetikai együttműködés lehetőségét Venezuelával, vizsgálják a módját a cseppfolyósított földgáz vásárlásának és a hazai kőolaj-kitermelési technológiák exportjának - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Caracasban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a venezuelai kollégájával,Yván Gillel közös sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy hazánk azt szeretné, ha a jövőben minél kevesebb szankciós rezsim keserítené az emberek életét a világon, az ilyen büntetőintézkedések ugyanis általában jórészt hatástalanok, de sok kárt és szenvedést okoznak, főleg azon hétköznapi emberek számára, akik nem tehetnek semmiről.

- emelte ki.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá, aláhúzva, hogy ezen szankciók felülvizsgálati idejét sikerült egy évről félre csökkenteni. Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország már több mint fél évszázada áll diplomáciai kapcsolatban Venezuelával, és az országban él a latin-amerikai térség harmadik legnagyobb magyar közössége.

- tudatta.

- jelentette be.

Továbbá azt is közölte, hogy 2024-től évente huszonöt venezuelai hallgató tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken, a két ország pedig emellett nagyköveti szintre emeli a kapcsolattartás szintjét, a caracasi tiszteletbeli konzult is tiszteletbeli főkonzullá léptetik elő. A miniszter sérelmezte, hogy napjainkban egyre súlyosabb konfliktusok uralják a világot, a nemzetközi politika is ma főleg "egymás kioktatásáról, veszekedésről és szankciókról" szól. Aláhúzta: "Mi azt szeretnénk, ha a globális politika végre újra visszatérne a kölcsönös tisztelet talajára." Illetve kitért az ukrajnai háború kérdésére is. "Mi, Európában az ukrajnai háború szomszédjában élünk. Ezért minél előbb békét szeretnénk, mert csakis a béke hozhatja el a szenvedés végét, csak a béke tudja megmenteni az emberéleteket, tud véget vetni a rombolásnak" - figyelmeztetett.

- jelentette ki.

(MTI / Kiemelt kép: Szijjártó Péter Facebook oldala)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.