Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarországnak a legfontosabb, hogy az ország és a magyar emberek biztonságban legyenek

Szijjártó: Magyarországnak a legfontosabb, hogy az ország és a magyar emberek biztonságban legyenek

Magyarországnak az a legfontosabb érdeke, hogy az ország és a magyar emberek biztonságban legyenek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszteri ülésének szünetében hétfőn.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a magyar kormány sosem fogja megengedni, hogy az emberekkel fizettessék meg a háború árát, legyen szó a fizikai biztonságról, az energiabiztonságról vagy a gazdaság biztonságáról. Emlékeztetett: Magyarország eddig minden szankciós csomagot megszavazott. Az Európai Bizottság Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciós csomagjában szereplő, a földgáz- és a kőolajszállításokra vonatkozó javaslatok azonban nem fogadhatók el. Noha ezt Magyarország már korábban világossá tette, az uniós bizottság mégis olyan javaslatot tett, amely ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel, ami Magyarország számára súlyos problémákat okoz – mondta.

– tette fel a kérdést. Szavai szerint a brüsszeli javaslat nem kevesebb, mint egy atombomba a magyar gazdaság működésére. Elfogadása esetén fizikailag válna lehetetlenné az ország, illetve a nemzetgazdaság működtetése – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. Kiemelte, hogy a javaslatnak továbbá súlyos gazdasági és környezetvédelmi hatásai is vannak. A fosszilis energiaforrásoktól történő megszabadulás, valamint a megújuló energiahordozók bevezetésének hangoztatása mellett Brüsszel azt várná el, hogy Magyarország sok száz millió euróért végezzen beruházást a kőolaj-infrastruktúrába.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter jogosnak nevezte azt az elvárást, hogy az unió megoldási javaslatot adjon a beruházások finanszírozására és az áremelkedés megelőzésére vagy kompenzációjára. Az Európai Bizottság számára világos, hogy mi a magyar álláspont, Magyarország várja a testület javaslatát, de ilyen javaslat eddig nem született. Ezért javasolta azt, hogy ha az Európai Unió szeretne olajembargót bevezetni, akkor adjon mentességet a csővezetékes szállításra. Ez a legegyszerűbb megoldás, amely kielégíti a brüsszeli igényeket, és nem hozza rendkívül nehéz helyzetbe azokat az országokat, melyek csővezetéken kapnak kőolajat – tette hozzá. A külgazdasági és külügyminiszter végezetül leszögezte: a tranzitvezetékek elzárásával való fenyegetőzés elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan, hogy egyesek ilyen intézkedéssel ártatlan emberek életét akarják megnehezíteni, a háborúban ártatlan országok energiaellátását akarják megszakítani. Jogos az az elvárás, hogy ilyen lépések ne történjenek - húzta alá Szijjártó Péter.

Forrás: MTI ; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.