Pesti Srácok

Szijjártó Péter: A nukleáris energia területe legyen a normális nemzetközi együttműködés terepe!

Szijjártó Péter: A nukleáris energia területe legyen a normális nemzetközi együttműködés terepe!

Fontos, hogy a nukleáris energia területe legyen a normális nemzetközi együttműködés terepe továbbra is, ahogy az látható a paksi bővítés esetében is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az oroszországi Szocsiban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Atomexpo plenáris panelén súlyos problémának nevezte, hogy az energetika kérdését továbbra is ideológiai viták jellemezik, miközben e területen különösképp fontos lenne a fizikai valóság figyelembevétele.

– húzta alá.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Kitért az atomenergiával szembeni, ideológiai alapú negatív diszkriminációra is, amelyet azonban mára Európa maga mögött hagyott, és elismerést nyert, hogy ez fenntartható energiatermelési módnak számít, de szavai szerint ez jórészt annak köszönhető, hogy a pártoló országok csoportját Franciaország vezeti. Kiemelte, hogy a villamos energia iránti kereslet a kontinensen már 2030-ra legalább ötven százalékkal fog bővülni, ami felveti a kérdést, hogy miként lehetséges nagy mennyiségű energiát előállítani olcsón, biztonságosan és a környezetvédelmi szempontok tiszteletben tartása mellett.

– mondta. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az Európa és Oroszország közötti nukleáris együttműködés elvágása újabb csapást jelentene a kontinens versenyképességére, illetve veszélybe kerülne a zöld célok elérése is ezáltal. Felszólalásában erősen sérelmezte az ügyben tapasztalható álszentséget, emlékeztetve, hogy a paksi bővítés fővállalkozója ugyan az orosz Roszatom, viszont amerikai, német, francia, svájci, osztrák és svéd alvállalkozók is részesei a projektnek.

– jelentette ki.

– fűzte hozzá. A miniszter megerősítette azt, hogy a kormány nem fog hozzájárulni olyan európai uniós szankciókhoz, amelyek sértenék hazánk nemzeti érdekeit, márpedig az orosz nukleáris ipart célzó korlátozások éppen ilyenek lennének. Közölte, hogy a büntetőintézkedések más országok érdekeit is sértenék, csak ezek kormányainak képviselői nem eléggé bátrak ennek kimondásához, ezért egyes kollégái inkább tőle kérik, hogy lépjen fel az ügyben. Szavai szerint ez nem jelent nagy problémát, ugyanis Magyarországon politikai stabilitás van, a kormány így továbbra is kész betölteni ezt a szerepet. Megjegyezte, hogy fura is lenne a nukleáris energetikai együttműködés betiltása, minthogy az Egyesült Államoknak tavaly Oroszország volt az első számú uránszállítója, ahonnan mintegy egymilliárd dollárnyi értékben vásárolt.

– mondta.

– sorolta.

Kiemelte, hogy Magyarország ellenzi a világ ismételt blokkosodását, a konnektivitás pártján áll, utóbbihoz pedig az atomenergia kiváló platformot jelent. Végül kifejtette, hogy a nemzetközi politikának minél előbb vissza kellene térnie a kölcsönös tisztelet talajára, amelyet egymás kioktatása és bírálata váltott fel, így ellehetetlenült a tiszteletteljes párbeszéd a gyakorlati kérdésekről.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.