Pesti Srácok

Szijjártó Péter bejelentette: elkészült a Debrecen környéki nagy vasútfejlesztések első üteme

Szijjártó Péter bejelentette: elkészült a Debrecen környéki nagy vasútfejlesztések első üteme

Elkészült a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések első üteme, így megindulhat a projekt második szakasza, amelynek nyomán létrejön Kelet-Európa egyik legnagyobb ipari intermodális terminálja – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a helyszínen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az átadás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy Magyarország mára kétségtelenül a töretlenül előrehaladó autóipari átalakulás egyik éllovasává, a hajdúsági város az ágazat fontos globális központjává vált, ahol jelenleg is mintegy 1000 milliárd forintnyi beruházás zajlik, miután a BMW ide helyezi jövőbeli elektromobilitási stratégiája fókuszát, miközben itt épül fel Európa legnagyobb elektromosakkumulátor-gyára is.

– hangsúlyozta. Rámutatott, ezen gyárépítések óriási közlekedési infrastruktúra-fejlesztéseket indukálnak, jelentős út- és vasútépítésekkel járnak. Aláhúzta: a kormány így Debrecen környékén is nagy vasúti fejlesztésekről döntött, két szakaszban, 130 milliárd forintból újul meg a Debrecen–Füzesabony vasútvonal, korszerűsítik az állomásokat, újakat is építenek, illetve villamosítják a pályát.

PestiSracok facebook image

– mondta. Szijjártó Péter bejelentette, hogy az első, 65 milliárd forint értékű fázissal végeztek, így megindulhat a második szakasz.

– szögezte le. Kiemelte, hogy ez a logisztikai központ lehetővé teszi a BMW gyárának teljes körű kiszolgálását mind a vasútról, mind az autópályáról.

– fogalmazott.

– hangoztatta.

– tette hozzá. A miniszter kijelentette, hogy a nehéz európai gazdasági környezetben minden eddiginél élesebb harc zajlik a beruházásokért, hiszen azok jelentik a garanciát a növekedésre.

– vélekedett. Emlékeztetett, hogy 2014 óta a koronavírus-járvány miatti megtorpanást kivéve minden évben sikerült megdönteni a beruházási rekordot.

– közölte. Megerősítette, hogy a jövőben is folytatják az infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Magyarország továbbra is vonzó legyen a beruházók szemében.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.