Pesti Srácok

Szijjártó Péter: dübörög a paksi beruházás

Szijjártó Péter: dübörög a paksi beruházás

Dübörög a paksi beruházás, már kilencszáz ember dolgozik a helyszínen, és ez a szám folyamatosan nő, illetve a hosszú gyártási idejű eszközök előállítása is folyamatos, így minden adott ahhoz, hogy a két új blokk a következő évtized elejére megkezdhesse a termelését - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Isztambulban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Roszatom orosz atomenergetikai vállalatot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalása előtt, hogy a paksi bővítés állásáról, a következő időszak legfontosabb feladatairól fognak egyeztetni. Üdvözölte, hogy a paksi beruházás "dübörög", arra is kitérve, hogy mostanra kilencszáz ember dolgozik a helyszínen, és ez a szám folyamatosan nő. "A csúcsidőszakban valahol majd nyolc- és tízezer között lesz a helyszínen dolgozók száma" - tájékoztatott.

-emelte ki. Ezt a jelenlegi geopolitikai kontextus tükrében biztató jelenségnek minősítette, s úgy fogalmazott, hogy "egyszer talán majd a józan ész talajára vissza tud találni mindenki, ha a politikai, ideológiai vitákon és a háborús pszichózison sikerül túllendülni". Ezt követően közölte, hogy gőzerővel zajlanak az építkezés biztonsága szempontjából kulcsfontosságú talajszilárdítási munkálatok, amelynek során összesen 76 ezer cölöpöt terveznek lefúrni, s ezekből több mint húszezer már elkészült. A miniszter aláhúzta, hogy a leendő nukleáris sziget alatt a talajszilárdítás már 82 százalékos készültségi fokot ért el, ami megteremtette a lehetőséget arra, hogy megkezdjék a tesztjeit a 23 méteres mélységig történő teljes talajkiemelésnek. Mint mondta, ezek a folyamatok kulcsfontosságúak az első beton öntése szempontjából, amire néhány hónap múlva kerülhet sor.

PestiSracok facebook image

-mutatott rá. Illetve kijelentette, hogy a helyszíni munkák mellett zajlik a hosszú gyártási idejű eszközök előállítása is. Az egyik maga a reaktortartály, amelynek a kovácsolása három évet vesz igénybe, ez már hónapok óta folyik Szentpétervár mellett, a másik pedig a zónaolvadék-csapda, amely nemrég elkészült.

-tudatta.

-figyelmeztetett. Végül pedig hangsúlyozta, hogy a beruházás biztonságát garantálja, hogy a kormánynak sikerült elérnie a paksi beruházás teljes körű mentességét mindenfajta európai uniós szankció alól.

-sorolta.

-összegzett. Szijjártó Péter végül kifejtette, hogy a beruházás három szempontból kritikus fontosságú Magyarország számára. Először is, ez adja a garanciáját hazánk hosszú távú energiabiztonságának, mivel az új blokkok átadásával az ország teljes áramigényének mintegy hetven százalékát tudja majd az erőmű fedezni.

-mondta. Szavai szerint emellett a rezsicsökkentés vívmányainak megóvása szempontjából is kritikus fontosságú a projekt, mert nagy mennyiségben villamos energiát termelni megbízható módon és olcsón ma leginkább nukleáris erőművekkel lehetséges. A harmadik szempontnak pedig a környezet védelmét nevezte, rámutatva, hogy az atomenergia igenis környezetbarát, amit az is jól demonstrál, hogy a paksi bővítés nyomán évi hárommilliárd köbméterrel csökken majd a magyar földgázfelhasználás, az éves szén-dioxid-kibocsátás pedig 17 millió tonnával.

-szögezte le.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.