Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Kisvárdán lesz az Ukrajna–Észak-Macedónia női kézilabda világbajnoki selejtező visszavágója

Szijjártó Péter: Kisvárdán lesz az Ukrajna–Észak-Macedónia női kézilabda világbajnoki selejtező visszavágója

Az ukrajnai biztonsági körülményekre tekintettel április 11-én Kisvárdán rendezik meg az Ukrajna–Észak-Macedónia női kézilabda világbajnoki selejtező mérkőzés visszavágóját – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebook-oldalán.

A miniszter közölte: néhány héttel ezelőtt levelet kapott az Ukrán Kézilabda Szövetség elnökétől, amelyben segítséget kért, hogy az ukrajnai biztonsági körülményekre Kisvárdán rendezhessék meg a mérkőzést. A két csapat első mérkőzése április 8-án, Szkopjéban lesz. Szijjártó Péter azt írta:

Miután a nemzetközi szövetség és az észak-macedón szövetség is belegyezett a világbajnoki selejtező Kisvárdán történő megrendezésébe, véglegessé vált, hogy a mérkőzés helyszíne a női NB I-ben jelenleg 11. helyen álló Kisvárda Master Good SE csarnoka lesz – olvasható a bejegyzésben. Szijjártó Péter közölte: döntés született arról is, hogy a mérkőzés szervezésével, a csapatok elszállásolásával és ellátásával járó költségeket a magyar kormány vállalja.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?