
Az ukrajnai biztonsági körülményekre tekintettel április 11-én Kisvárdán rendezik meg az Ukrajna–Észak-Macedónia női kézilabda világbajnoki selejtező mérkőzés visszavágóját – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebook-oldalán.
A miniszter közölte: néhány héttel ezelőtt levelet kapott az Ukrán Kézilabda Szövetség elnökétől, amelyben segítséget kért, hogy az ukrajnai biztonsági körülményekre Kisvárdán rendezhessék meg a mérkőzést. A két csapat első mérkőzése április 8-án, Szkopjéban lesz. Szijjártó Péter azt írta:
Gyorsan egyeztettünk Kocsis Mátéval, a hazai szövetség vezetőjével, Seszták Miklós képviselőtársunk pedig intézett mindent Kisvárdán, így természetesen azonnal igent mondtunk a kérésre.
Miután a nemzetközi szövetség és az észak-macedón szövetség is belegyezett a világbajnoki selejtező Kisvárdán történő megrendezésébe, véglegessé vált, hogy a mérkőzés helyszíne a női NB I-ben jelenleg 11. helyen álló Kisvárda Master Good SE csarnoka lesz – olvasható a bejegyzésben. Szijjártó Péter közölte: döntés született arról is, hogy a mérkőzés szervezésével, a csapatok elszállásolásával és ellátásával járó költségeket a magyar kormány vállalja.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
polizza
2023-03-04 at 14:32
Hiába költünk rájuk ilyen olyan módokon – elvéve azokat a pénzeket a sajátjainktól – akkor is mi leszünk a rosszak, mert nem ….zongorista kezéhez kézbesített kp, vagy fegyver/lőszer, amikből kp képezhető valamilyen, általuk ismert módon.
Ezért nem kellett M.o. tárgybani, írásban vállalt segítsége, mert az az usakos barát ukr. pénzszivattyúnak nem üzlet. Csak úgy, ha a helyreállított óvodákon/iskolákon/kórházakon/stb. is ők tudnak szakítani.
Végül is itteni ugyanazon oldalnak is csak az elfogadható módi.
Cuki
2023-02-28 at 12:45
bolgár rokonaim vannak
nem szurkolok egyiknek sem…két soha-nem-volt ország, aki nem tudja kezelni a hirtelen jött túlzott támogatást
moliere
2023-02-26 at 20:28
Hajrá Macedónia!!!
TS
2023-02-26 at 20:14
Tesznek rá az ukránok.
Uncle Ment
2023-02-26 at 16:22
Köszönjétek meg szépen Magyarországnak
Attila
2023-02-26 at 16:01
De mi a facér Mo. finanszírozza?
ibolya
2023-02-26 at 15:02
Hajrá Macedónia!
Torockó
2023-02-26 at 11:23
Szurkoljon minden magyar a makedónoknak!