A légi közlekedés felfüggesztése előtti utolsó órákban, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter segítségével jutott ki Dubajból Lothar Matthäus. A magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya erről a Bild című német lapnak beszélt.
Az 59 éves ex-futballista orosz feleségével együtt nyaralt az Egyesült Arab Emírségekben, ahol a koronavírus-világjárvány miatt az utóbbi napokban egyre több korlátozást vezettek be. A 150-szeres német válogatott, világ- és Európa-bajnok labdarúgó elmondta, hogy már 16 éve Budapesten lakik, mégis sokáig bizonytalan volt, hogy visszatérhet-e, mert a Magyarországon élő külföldiek esetében nem voltak egyértelműek a járvány miatt elrendelt beutazási korlátozások. A dubaji német nagykövetségtől is próbált tanácsot kérni, de nem ért el senkit.
Kaptam egy sms-t Szijjártó Pétertől, aki egy interjúból értesült a gondjaimról. Biztosított arról, hogy beutazhatok
– mondta Lothar Matthäus, aki hangsúlyozta, hogy nem részesült külön elbánásban; azért utazhatott be Magyarországra, mert rendelkezik magyar lakcímkártyával. A Dubajba közlekedő magyar- és németországi járatokat már leállították, de szerencsére egy régi barátja éppen a városban volt, és indulni készült magángépével. Matthäusékat is magukkal vitték. Szerda este 20.30-kor indultak. Ez volt az utolsó előtti magángép, amely felszállhatott, mielőtt felfüggesztették az utasszállítást az Egyesült Arab Emírségek két nagy nemzetközi repülőterén, Dubajban és Abu-Dzabiban.
Négy órával később már nem jutottam volna ki az emírségekből
– mondta Lothar Matthäus a Bildnek. Az utolsó dubaji napokban szinte egymást érték a korlátozások. Szerda délután egy vendéglőben voltak, és a pincér 15 órakor megkérdezte, kíván-e rendelni még egy sört, ugyanis a kormány döntése értelmében 15.30-tól az egész országban nem lehet szeszesitalt felszolgálni. Matthäus elmondta: szinte óránként hozták a döntéseket és vezették be az új tilalmakat.
Magyarok hazajutásában segített a volt szövetségi kapitány
Az esetről a Nemzetisport.hu is beszámolt. A lap arról ír, hogy végül úgy alakult, hogy Lothar Matthäus hazatérése nemcsak, hogy nem került pénzébe a magyar államnak, de ő további öt, Európába igyekvő magyarnak tudott segíteni. Hazánk müncheni konzulátusának közbenjárására öt, az Emirátusokban rekedt magyar állampolgárt is sikerült feljuttatni a Nürnbergbe tartó gép fedélzetére.
Dubaiból a miénk volt az utolsó előtti gép, amelyet engedtek fölszállni. Nürnbergből aztán egy másik, általam bérelt repülővel jutottunk haza, csütörtökön, hajnali egy órakor.
Forrás és kiemelt kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS