
Ismét bebizonyosodott, hogy a BigTech és a közösségi média még mindig a pedofilok pártján áll. A TikTok ugyanis pár nap után “zaklatás” címszó alatt tiltotta le a PSTV egy rövid videóját, amiben Ábrahám Robi műsorában említést tesznek a magát “efebofilnak” nevező B. Zsoltról, a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egykori pedagógusasszisztenséről, aki a PestiSrácok.hu által kirobbantott pedofilbotrány után pár hónappal ismét újra aktív a közösségi médiában. A pedofilok tehát szabadon használhatják a közösségi oldalakat, de beszélni cenzúrázva sem szabad róluk, mert az zaklatásnak számít.
Portálunk pár hete számolt be arról, hogy újra aktív a közösségi médiában B. Zsolt, aki ezúttal is látványosan a fiatal fiúkat célozza meg videóival. Akkor lapunk arról számolt be, hogy B. Zsolt profilja a botrány után eltűnt a közösségi médiából, azonban nyár végén egy újabb élő videóját ajánlotta a nagyközönség számára a TikTok. Ebben az élő videóban éppen egy fiatal fiúval igyekezett beszélgetni több-kevesebb sikerrel. A férfi azóta több profilon is megjelent, elsőként privátra állította a fiókját, majd a számára “gyanús alakok” letiltása után újabb fiókot aktivált – ki tudja, hogy hányadikat. Ezeken a fiókokon már napi szintű az élőzés, ám a legutóbbi cikkünk megjelenése óta ezt a profilt is privátra állította. Az azonban egyértelműen látszik, hogy a profil aktív, több mint ezer követővel rendelkezik és már több mint 12 ezer kedvelés is érkezett a videóira.
Az ügyben lapunk a cikk kapcsán megkereste az ORFK sajtóosztályát is. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy indult-e nyomozás B. Zsolt ellen. A rendőrségtől azt a választ kaptuk, hogy az üggyel kapcsolatban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem áll módjukban információt adni.

Képernyőfotó: TikTok
Az “efebofil” B. Zsolt szabadon garázdálkodhat, de beszélni róla az zaklatás
A PSTV gyakran frissülő TikTok-csatornájára pár nappal ezelőtt felkerült egy részlet Ábrahám Róbert és Lukács Adorján Különvélemény című műsorából. A videó összesen egy perces volt, és a pedofil szót kisípolva pár mondatban megemlítették, hogy B. Zsolt visszatért a közösségi médiába, azt fejtegetve, hogy ez miként lehetséges. Mivel a PestiSrácok.hu-n nem számít zaklatásnak beszélni a pedofilokról, ezért olvasóink alább megtekinthetik a TikTok közösségi elveit sértő videót.
A videó eltávolítása miatt ugyan fellebbeztünk, de a platform határozottan úgy ítélt másodjára is, hogy Ábrahám Robiék zaklató mondatokat tettek a videóban, ezért gyorsan kaptunk egy figyelmeztetést is a TikTokunkra, hogy még pár ilyen hiba és törlik – immár másodjára is – a csatornánkat. Még egyszer hangsúlyozva: mindezt azért, mert említést tettünk egy “efebofil” férfiról, aki büszkén mesél arról, hogy szexuális kapcsolatot tart fenn egy tizenöt éves, KISKORÚ fiúval. Bár a legutóbbi cikkünkhöz érkezett rendőrségi válasz alapján eljárás még vagy nem indult, vagy folyamatban van az ügy B. Zsolt ellen, az a korábbi cikkekből is egyértelmű, hogy egy beteg elméről beszélünk, aki veszélyt jelent a fiatal fiúkra. Így nyilván aggályos, hogy mit kereshet még egyáltalán a közösségi médiában, de az egyenesen felháborító, hogy a platform szabályzata szerint beszélni egy ilyen beteg elméről “zaklatás”, ő azonban bátran gyárthatja tovább a videóit annak a több mint ezer követőjének.
Több fronton is kemény harcot kell vívni a gyermekek védelméért
Lapunk az ügy kapcsán megkereste Szekeres Katalint, a Védett Társadalom Alapítvány Gyermekvédelmi Kutatócsoportjának egyik vezetőjét, akit elsősorban arról kérdeztünk, hogy miként lehet megvédeni a gyermekeket a B. Zsolt-féléktől és azok közösségi médiás tevékenységeitől. Szekeres Katalin, aki maga is pedagógus, úgy véli, hogy nagyszerű kezdeményezés a magyar gyermekvédelmi törvény, mert egy jogi hátteret biztosít valóban a gyerekek megvédéséhez és védelméhez, viszont a közösségi oldalakon ömlik a deviancia a gyerekekre.
Ráadásul már el is kezdődött a pedofília “finomítása” is. Több LMBTQ-aktivistától hallottuk már, hogy sokkal jobb lenne, hogyha nem pedofilnak, hanem “kiskorúhoz vonzódó személynek” szólítanánk őket. Aztán – ha majd ezt már bevezettük a köztudatba –, akkor onnantól fogva jön a cél, hogy a pedofília is csak egy szexuális orientáció legyen, majd pedig hogyha a gyerek beleegyezik, akkor tulajdonképpen legálisan csinálhassák az egészet
– fejtette ki lapunknak a kutatócsoport vezetője, aki példának a Balenciaga luxusmárka tavalyi botrányos kampányát hozta fel.
Bebizonyítani egyelőre nem tudjuk, de nagyon úgy tűnik, hogy a BigTech tudatosan taszítja ki a gyermekeket védő “konzervatív” hangokat és helyezi előtérbe a devianciákat képviselő felhasználókat, üzeneteket
– mondta el Szekeres Katalin, hozzátéve, hogy mindezek mellett ő úgy látja: a gyermekvédelem felette áll a politikának, és szerinte sokkal több ember próbálja tényleg politikán kívül nézni a gyerekek védelmét, és nem pedig abból a szempontból, hogy melyik oldal mit gondol róla. A közösségi médiával és a BigTech-kel szembeni alternatívákkal kapcsolatban a kutatócsoport vezetője a testvérével – Szekeres Évával – közösen elindított gyermekvédelmi képzésüket említette, amelyet igyekeznek a szülőkhöz és a pedagógusokhoz is eljuttatni.
El kell mondani az igazságot, fel kell nyitni az emberek szemét oktatás formájában. És talán ezzel lehet valamifajta esélyünk, hogy esetleg az, ami Nyugaton már ma történik, az itt ne történhessen meg
– szögezte le lapunknak Szekeres Katalin.
Fel kell világosítani az embereket arról, hogy mi ennek az egésznek a mozgatórugója, a háttere. A lényeg az, hogy itt nem az elfogadásról van szó, viszont már megetették a magyar társadalommal is, hogy nem elég elfogadók, ennél sokkal elfogadóbbnak kell lenni, és ezt nagyon sokan elhitték. Így ment a nyugati társadalmak fejére is az egész, hogy elhitették velük, hogy nem elég elfogadóak
– fejtette ki a Védett Társadalom Alapítvány Gyermekvédelmi Kutatócsoportjának vezetője.
Gigabírság a gyermekvédelmi szabályok megsértése miatt
A TikTok egyébként több ízben is sáros, ha a gyermekvédelmi szabályok megsértéséről van szó. Friss hír, hogy az európai szabályozó szervek 345 millió eurós bírságot szabtak ki a TikTokra pénteken, mert az app nem tartotta be az Európai Unió gyermekvédelmi szabályait. Ez az első alkalom, hogy a gyerekek kedvenc alkalmazását megbüntették a szigorú európai adatvédelmi szabályok be nem tartása miatt. A dublini központú Adatvédelmi Bizottság vizsgálata azt állapította meg, hogy a kérdéses időszakban a tizenéves felhasználók regisztrációja során a fiókok alapértelmezetten nyilvánosnak készültek el, bárki által megtekinthetőkét és kommentelhetőként. Ezek az alapértelmezett beállítások kockázatot jelentettek a 13 év alatti gyermekek számára is, akik annak ellenére is hozzáfértek a platformhoz, hogy az nekik nem engedélyezett – írja a hvg.hu cikke.
A vizsgálat során kiderült, hogy az is szabálytalan volt, hogy a szülőknek tervezett, a gyerekeik beállításainak kezelésére való “családi párosítási” funkció nem volt elég szigorú, és lehetővé tette a felnőtteknek, hogy bekapcsolják a közvetlen üzenetküldési funkciót a 16 és 17 éves felhasználóknak, anélkül, hogy azok a beleegyezésüket adták volna. A bizottság ezen felül úgy ítélte meg, hogy a regisztráció és a videók közzététele során az app folyamatosan azzal piszkálta a tini felhasználókat, hogy magánéletükbe jobban behatoló opciókat fogadjanak el.
Mandula
2023-09-22 at 21:34
Folynak az amik és kína közötti tárgyalások, alkudozások. Pont
bl
2023-09-22 at 16:39
Pontosan. A gonoszságot megemlíteni se szabad, a gazemberség viszont zöld utat kap mindenhol. Ez a posztmodern kor lényege.
PG
2023-09-22 at 15:25
Vihar egy pohár vízben. A Tiktok is csak egy közösségi oldal, amit ráérő emberek szórakozásból nézegetnek és mivel gyakorlatilag lehet névtelenül bele írogatni, hát írnak is benne mindenféle zagyvaságot. Egyik ilyen közösségi oldalt sem szabad komolyan venni!
triacus
2023-09-22 at 13:32
@Sas: A Tiktok csak annyiban kínai, hogy a vezetősége, a székhelye az.
A szerverei viszont az USA-ban illetve Európában vannak, a moderációt sem a kínaiak végzik, hanem kiszervezték nyugati cégekbe.
Érdemes megfigyelni, hogy a Tiktok kínai változata, a Douyin a 14 év alatti felhasználók alkalmazáshasználatát limitálja (40 perc/nap), számukra főként oktatási tartalmakat ajánl.
triacus
2023-09-22 at 13:12
@gyozo2018
“Köztudomású, hogy mi a folyik a középiskolákban!”
1. Argumentum ad populum (közvélekedésre való hivatkozás) érvelési hibába estél.
2. Hogy ha ez ennyire “köztudomású”, és a gyerekek tényleg ki vannak téve a “genderfasiszta” elveknek, akkor az érintettek (szülők, tanárok, érettebb diákok) miért nem tesznek ellene, tesznek bejelentést a hatóságoknál?
A törvény ugyanis csak a tettet hivatott büntetni, amire fel kell hívni a hatóságok figyelmét (hisz nem állhat minden osztályteremben rendőr, nem lehet mindenkit folyamatosan megfigyelni).
Sas
2023-09-22 at 12:50
2 ún.ópiumháború is volt a kínaiak ellen-az angol pszichopaták-ezüstöt akartak ópiumért-majd irtani kezdték a kínaiakat-ekkor-itthon-éppen angol-kultusz volt-most a kínai törleszt-.
gyozo2018
2023-09-22 at 12:33
“Szekeres Katalin, aki maga is pedagógus úgy véli, hogy nagyszerű kezdeményezés a magyar gyermekvédelmi törvény, mert egy jogi hátteret biztosít valóban a gyerekek megvédéséhez és védelméhez,”
/
Ehhez sem lesznek szankciók?!
Köztudomású, hogy mi a folyik a középiskolákban!
A középiskolákból egyenként a fél tanárikart ki lehetne rúgni. Nem beszélve, a tanítóképzőn is oktatják a genderfasiszta elveket, módszereket, erről már évekkel ezelőtt írtak.
Sas
2023-09-22 at 12:26
kínai bosszú, a mocsok nyugati emberen.
kbandi1
2023-09-22 at 09:13
A liburálisok léptek, mert amiről nem engedélyezik a szót, az szerintük nincs. Ritka, talán túl egyszerű az indokolásuk.