
Mariupol Ukrajna tizedik legnagyobb városa, Pécs nagyságú területre, Debrecen duplája lakosságra. Azaz csak volt, 2021-ben. Mára már alig 100 ezer fő maradt a városban – írja a Mandiner.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Mariupol teljesen megsemmisült. A város talán akkor kapta a legnagyobb médiafigyelmet a háború alatt, amikor bombatámadás ért egy színházat, amelyben feltehetőleg 1000–1200 civil tartózkodott. A másik nagy médiafigyelmet kapott mariupoli hadiesemény az Azovsztal acélgyár ostroma volt. A város tavaly ilyenkor épp a karácsonyra készülődött, az ortodox országok ugyanis két héttel később tartják a karácsonyt. Egyre több felvétel kering a tavalyi készülődésről, a város főterén állított karácsonyfáról, a díszkivilágításokról, sétálgató emberekről. Ha összevetjük azokkal a felvételekkel, amik idén készültek, a háború hatása szembeötlő.
Retrospektíven nagyon nehéz szemlélni ezeket a boldog életképeket: mintha egy horrorfilm előtt ülve izgulnánk a szereplőkért, hogy mindjárt valami elkerülhetetlen tragédia fog történni, meneküljenek, amíg lehet. Ez a tragédia pedig elkerülhetetlenül be is következett: két hónappal a felvétel után Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, és Mariupol már az első napokban a frontvonalra került, ami életveszélyessé tette az ottlakóknak a menekülést a városból
– fogalmazott Bendarzsevszkij Anton külpolitikai szakértő.
Forrás/Fotó: Mandiner
gyurcsányiviktor
2022-12-27 at 16:06
“Kedves” hoholok, teccettek’ volna nem nácinak lenni, nem egy fasiszta és náci kormányzatot választani a jenki söpredék nyomására !
Lásd, drezda, berlin, stb., anno.
2 ÉNAKI6
2022-12-26 at 17:33
A szívszorító látványt Ukrajna Zselenszkijnek és az Usának köszönheti.Bennünket földig eltaposna,ha lehetne más államokat is.Nincs együttérzés bennem,mint ahogyan nekik sincs Kárpátaljai testvéreink iránt.Akiket sajnálok,es Isten óvására bízok,a tőlünk jogtalanul elszakított Trianon egyrésze KÁRPÁTALJA.
dr. Kolompár Genitália
2022-12-26 at 16:00
Ha távcső lemme a szemem helyén, és sem találnék más szívszorító látványt. Kérdés, hogy ez esetben is mennyire szorítaná a szívemet egy olyan ország lerombolása, amely ha tehetné eltaposna mindenki mást. De nincs távcső a szemem előtt, ezért maradok a saját gondjaimnál. Épp elég van belőle a háború miatt is, de legfőképp a háborúra fogott történések miatt. Mindenki egye meg amit főzött. A kóbor kutyákat jobban sajnálom.
moliere
2022-12-26 at 13:03
Ha teszem azt bejönnének az oroszok megint, szétlőnék az utóbbi negyven év építészeti termését, beleértve panel, beleértve újépítésű, elvinnék az összes őket eláruló szarházit gyerekestül unokástul málenkij robotra, azzal nekem nincs gondom.
moliere
2022-12-26 at 13:01
Szívszorító. Pörgős. Pörgés.
Az ezredforduló kedvenc szavai… amiket egytől egyig gyűlölök.
Amúgy jobb tudni, hogy ezt a várost oroszok lakták, ukránok irtották ki, amerikai parancsra. Nehéz elképzelni sok konzumidióta nyugatmániás baromnak, de ettől még tény.
Varga Tibor
2022-12-26 at 11:45
Pontosítva orosz város. Nem ukrán nem is volt ukrán soha.
ViAM
2022-12-26 at 11:19
Az egykori, szétlőtt, lerombolt Budapest, majd ’56, aminek nyomait még ma is sok épület őrzi a fővárosban. A rengeteg máig földben rejtőzködő bomba, akna, lőszer, fegyver…
Mindenkinek megvan a maga baja, nem kell a szomszédba menni.
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-26 at 11:18
Khusnullin: szeptemberben adják át az első lakóépületeket Mariupolban
2022. augusztus 01., 08:04
Szeptemberben adják át Mariupolban az első lakóépületeket. Ezt Marat Khusnullin orosz miniszterelnök-helyettes jelentette be augusztus 1-jén.
“Az első épület szeptemberben lesz kész. Az első házak szeptemberben állnak majd. Már üzembe helyeztük az első kórházakat, megépítjük a Sürgősségi Minisztériumnak egy központot ” – mondta az RBC -nek adott interjújában .
Khusnullin azt is jelezte, hogy a munkások a városközpont összes történelmi épületét helyreállítják.
Ami az Azovstal vállalkozást illeti, a miniszterelnök-helyettes szerint nagy valószínűséggel technopark lesz. Ott megmaradnak a munkahelyek.
“Nem látunk fellendülést a régi technológiákban. De minden bizonnyal olyan munkahelyeket teremtünk ott, amelyek táplálják a várost. Valószínűleg egy technopark lesz tereprendezési elemekkel. Most a véglegesítésnél tartunk ” – mondta.
Khusnullin elmondta, hogy 2025-re Mariupol lakosságának 350 000 főre kell növekednie.
“Az idei évre 212 ezret tervezünk – ezt már kiszámoltuk. A különleges hadművelet előtt körülbelül 380 ezren voltak. Volt, aki Ukrajna területére ment, volt, aki – Oroszország területére, volt, aki A donyecki régióban szétosztották, ezért ebben az évben 212 ezer, 2025-re már 350 ezer biztosítását látjuk feladatunknak ” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
Emlékezzünk vissza, néhány nappal ezelőtt arról számoltak be, hogy Oroszország készen áll arra, hogy Mariupolt három év alatt modern várossá változtassa . A város helyreállításának főtervét Vlagyimir Putyin orosz elnök hagyta jóvá.
https://ren.tv/news/v-mire/1006933-khusnullin-pervye-zhilye-doma-v-mariupole-sdadut-uzhe-v-sentiabre
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-26 at 11:15
Khusnullin: Technopark jön létre a mariupoli Azovstal bázisán
2022. augusztus 1., 10:40
Hozzátette azt is, hogy az üzem területét parkosítják.
Marat Khusnullin orosz miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a mariupoli Azovstal kohászati üzem területén technoparkot hoznak létre a régi technológiákkal történő termelés helyett.
“Nem látjuk értelmét a régi technológiáknak. De minden bizonnyal olyan munkahelyeket teremtünk, amelyek táplálják a várost ” – mondta Khusnullin az RBC-nek adott interjújában.
Hozzátette azt is, hogy az üzem területét parkosítják.
Emlékezzünk vissza, néhány nappal ezelőtt arról számoltak be, hogy Oroszország készen áll arra, hogy Mariupolt három év alatt modern várossá változtassa . A város helyreállításának főtervét Vlagyimir Putyin orosz elnök hagyta jóvá. Szeptemberben adják át Mariupolban az első lakóépületeket.
“Szeptemberben elkészül az első épület. Szeptemberben készülnek el az első házak. Hazánkban üzembe helyezik az első kórházakat, a Sürgősségi Helyzetek Minisztériumának központot építünk ” – mondta a kormányfő-helyettes.
Khusnullin elmondta, hogy 2025-re Mariupol lakosságának 350 000 főre kell növekednie.
“Az idei évre 212 ezret tervezünk – ezzel már számoltunk. A különleges hadművelet előtt körülbelül 380 ezren voltak. Volt, aki Ukrajna, volt, aki – Oroszország területére távozott, ill. A donyecki régióban szétosztották, ezért ebben az évben 212 ezer, 2025-re már 350 ezer biztosítását látjuk feladatunknak ” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
https://ren.tv/news/v-rossii/1006975-khusnullin-na-baze-azovstali-v-mariupole-budet-sozdan-tekhnopark
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-26 at 11:13
Khusnullin orosz miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy Mariupol 80%-ban készen áll a télre
Marat Khusnullin, az Orosz Föderáció miniszterelnök-helyettese elmondta, hogy Mariupol 80%-ban készen áll a télre
2022. szeptember 15., 10:40
Mariupol 80%-ban készen áll a télre – mondta Marat Khusnullin orosz miniszterelnök-helyettes.
Khusnullin ezt a mutatót nem rossznak nevezte, figyelembe véve a város jelenlegi pusztulását.
„Minden kazánház, minden kút, minden villanyvezeték a maximális feladat elé állítjuk, hogy felkészítsük a várost a télre” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Mivel a város készen áll a téli időszakra, a polgárokat letelepítik – tette hozzá Khusnullin.
https://ren.tv/news/v-mire/1023768-vitse-premer-rf-khusnullin-zaiavil-chto-mariupol-gotov-k-zime-na-80
Greg
2022-12-26 at 11:11
Vagy netán Hirosimáról, Nagasakiról, Drezdáról, Vietnamról, stb, stb, stb ?
Onnan nem tudtak elmenekülni az emberek és nem ennyien haltak meg…
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-26 at 11:11
Mariupolban ünnepélyesen felavatták Alekszandr Nyevszkij emlékművét és egy városi szökőkutat
2022. szeptember 17., 20:54
Mariupolban került sor Alekszandr Nyevszkij herceg emlékművének és számos szociális létesítménynek az ünnepélyes megnyitására.
A város napján történt. Most Mariupolban emlékmű áll az orosz föld egyik legendás védelmezőjének – Alekszandr Nyevszkijnek.
Augusztus végén Mariupolban megkezdődött egy multidiszciplináris egészségügyi központ építése . Szeptember elején a város lakói megkapták az első kulcsokat az új épületekben lévő lakásokhoz.
Az emlékművet Szentpéterváron szentelték fel, majd Mariupolba vitték. Az emlékművet Alekszandr Taratynov szobrász készítette. Figyelemre méltó, hogy az emlékmű alapján a Bronzlovas patkójának másolata található.
Emellett egy nagy szökőkutat is helyreállítottak a városban.
Emlékezzünk vissza, szeptember 15-én új speciális felszerelés érkezett Mariupolba , hogy megszüntesse az ukrán fegyveres erők ágyúzásának következményeit.
https://ren.tv/news/v-mire/1024842-v-mariupole-torzhestvenno-otkryli-pamiatnik-aleksandru-nevskomu
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-26 at 11:08
Khusnullin elmondta, hogy jelenleg mintegy 30 ezer építtető restaurálja Donbászt
2022. szeptember 22., 15:51
Jelenleg mintegy 30 ezer építő dolgozik Donbass helyreállításán. Ezt Marat Khusnullin orosz miniszterelnök-helyettes jelentette be szeptember 22-én.
Csütörtökön megbeszélést tartott a régiókkal a köztársaságok helyreállításáról. A politikus Telegram csatornájában elmondta, hogy az elmúlt héten 200 objektumon fejeződtek be a munkálatok.
“Minden nehézség ellenére azt látom, hogy a régiók beindították a munkájukat, hol több, hol kevesebb, de mindenhol folyik a munka. Körülbelül 30 ezren dolgoznak a köztársaságokban a helyreállításon, és már látjuk az eredményt. Csak az elmúlt héten a két népköztársaságban 200 létesítményben fejeződtek be a munkálatok ” – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
Külön-külön Khusnullin megjegyezte Volgograd, Tambov és Vologda szakemberek munkáját. A kiemelt létesítményekkel kapcsolatos összes munkát befejezték.
https://ren.tv/news/v-mire/1026771-khusnullin-seichas-donbass-vosstanavlivaiut-okolo-30-tysiach-stroitelei
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-26 at 11:05
Khusnullin bejelentette a Mariupol három évre szóló fejlesztési tervének jóváhagyását
2022. szeptember 26., 11:33
A felszabadult Mariupol helyreállításának tervét a következő három évre jóváhagyták. Ezt Marat Khusnullin miniszterelnök-helyettes tette szeptember 26-án.
Kiemelte, hogy a tervet Vlagyimir Putyin orosz elnök már jóváhagyta. Korábban a város fejlesztésére különítettek el forrásokat.
“Azt a feladatot tűzték ki, hogy három év alatt rendbe tegyék a várost. Erre forrást is különítettek el. Az elnök ezt jóváhagyta” – tette hozzá Khusnullin.
Hétfőn átadta a város lakóinak az új lakások kulcsait. A politikus a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy most “nem gyorsan” halad Mariupol helyreállításának folyamata, de minden bizonnyal lendületet vesz.
Mariupol új kommunális járműveket állít munkába.
Emlékeztetünk, korábban Khusnullin azt mondta, hogy jelenleg mintegy 30 ezer építő végzi a Donbász helyreállítását.
Több mint 50 új kommunális járművet különítettek el Mariupol helyreállítására .
Ezenkívül szeptember 15-én az Orosz Föderáció miniszterelnök-helyettese arról számolt be, hogy Mariupol 80%-ban készen áll a télre .
https://ren.tv/news/v-mire/1059018-opublikovany-podrobnosti-zverstva-boevika-iz-azova-v-mariupole
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-26 at 11:02
A színházat, az ukroNácik robbantották rá az ott menedéket kereső civil lakosokra!
Közzétett részletek a mariupoli „Azov”* fegyveres atrocitásairól
RIA Novosti: Az “Azov” vadász civileket lőtt le Mariupolban, az iskola közelében
2022. december 21., 19:00
Az Azov-csoport tagja * Ivan Bocskarev Witcher hívójellel több civilt lelőtt Mariupolban – jelentette a RIA Novosztyi az Ukrajnai Nemzetközi Törvényszék anyagaira hivatkozva.
A különleges erők hírszerzésében szolgáló Bocskarev február-márciusban követett el háborús bűnöket. Ezután csoportjának harcosai állást foglaltak az iskolában, és lelőtték az ott rejtőzködő lakókat.
Az oktatási intézmény területén az “Azovites” katonai felszerelést tartott, amely felkeltette a helyi lakosok figyelmét. Ez gyakran ürügy lett a kémkedés vádjával és az azt követő megtorlással.
Az egyik epizód egy helyi lakos kivégzésével ért véget, akit Bochkarev azzal gyanúsított, hogy mobiltelefonon fegyvereket forgatott. A harcos elkapta a férfit, az iskola épülete mögé vitte, ahol a századparancsnok elrendelte a fogvatartott lövését.
“Bochkarev ugyanabban a pillanatban likvidált egy civilt, három lövéssel hasba és mellkasába ” – áll a cikkben.
Ugyanígy a fegyveres megölt még két civilt. A Witcher lelőtte a negyedik áldozatot, egyszerűen azért, mert az „a közelben volt”.
A kiadvány arra a következtetésre jut, hogy az “azoviták” azzal a feladattal álltak szemben, hogy az iskola közelében lévő területet megtisztítsák minden személytől, és elrejtsék a lakosság kivégzéseinek nyomait.
Az azovi fegyveresek korábban elismerték , hogy polgári lakosság elleni bűncselekményeket követtek el. Így októberben az egyik elfogott nacionalista azt mondta, hogy négy civilt ölt meg egy mesterlövész puskával. Egy másik bevallotta, hogy megölte a fehér karszalagos férfit. Azt is elmesélte, hogy kollégája lelőtt egy elfogott oroszt és két helyi lakost, akik felháborodtak a brutalitásán.
Előtte ismertté vált, hogy az ukrán nacionalisták az orosz hadsereg jelképeit használva zsákmányoltak Mariupolban. Ezt azért tették, hogy destabilizálják a helyzetet és pánikot keltsenek a helyi lakosság körében. Márciusban arról számoltak be, hogy ukrán martalócok akadályozták meg civilek elhagyását a városokból.
https://ren.tv/news/v-mire/1059018-opublikovany-podrobnosti-zverstva-boevika-iz-azova-v-mariupole
Bukohill
2022-12-26 at 10:54
Nyilván Luhanszkról nincs hasonló kép. Esetleg Bagdad? Tripolisz? Belgrád? Semmi?