Pesti Srácok

Szocialista logika: váltsuk le a kormányt, mert egy autóversenyző azt mondta

Szocialista logika: váltsuk le a kormányt, mert egy autóversenyző azt mondta

Mesterházy Attilának és általában a baloldalnak mindig, mindenről az jut eszébe. Most is erről értekezett a szocialisták korábbi elnöke, aki ezúttal Lewis Hamiltonban látta meg a marketingértéket, és a brit F1-es pilótára hivatkozva vonta le a világmegváltó következtetéseket: váltsuk le a kormányt, mert egy autóversenyző azt mondta.

Érdekes a Nyugat látszólagos kognitív disszonanciája. Miközben a liberálisok szerint meggyilkolja a bébifókákat a szerencsétlen kertvárosi, aki autóval ingázik a munkahelyére, állva tapsolják a másfél óra alatt hektoliterben mérhető üzemanyagot égető Formula–1-es pilótákat. Ellentmondás? Dehogy. Csak ők azt mondják, amit a liberális elit hallani akar.

Mesterházy Attila is óriási lelkesedéssel vette, hogy a Magyarország elleni politikai támadássorozatba beléptek a külföldi celebek is. Ez meg is ihlette az MSZP korábbi elnökét, akiben felcsillant a felismerés, hogy eljött a pont, amikor végre végleg megbukott a magyar kormány. Vagy nem. Mindenesetre az látszik Mesterházy soraiból, hogy az ellenzéknek kétségbeesett szüksége van a külföldi ideológiai és politikai támogatásra.

PestiSracok facebook image

– írta. Mint ismert, Lewis Hamilton csatlakozott a külföldi hírességek azon sorához, akik úgy gondolják, sokkal többet tudnak arról, milyen Magyarországon az élet, mint mi. A pilóta gyáva dolognak nevezte a gyermekek védelméről szóló törvényt, amelyet nyilvánvalóan behatóan tanulmányozott kijelentése előtt.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.