Pesti Srácok

Szombattól rögzített áron jutnak áramhoz is a jogosult intézmények

Szombattól rögzített áron jutnak áramhoz is a jogosult intézmények

A földgáz után április elsejétől már az áramot is fixált áron kapják egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek - tudatta az Energiaügyi Minisztérium. Azt írták, hogy a regisztrált intézmények energetikai kiadásai így az év végéig kiszámíthatóan alakulnak.

- tették hozzá.

A háború és az elhibázott szankciók okozta nemzetközi energiaválságban tavaly sosem tapasztalt magasságokba emelkedtek az energiaárak. A kormány a kedvezőbben alakuló piaci folyamatokra reagálva elsőként a földgázszolgáltatásban nyitotta meg a változó áras szerződésekről fix árakra átállás lehetőségét" - fogalmaztak a közleményben.

PestiSracok facebook image

- jelezték.

Úgy folytatták, hogy a bevált gyakorlatot az EM az önkormányzati szövetségek felvetése alapján kiterjesztette az áramellátásra is. A villamos energia esetében a gázév időtartamától függetleníthető fix áras időszak 2023 végéig tart. Az intézmények így szombattól kilenc hónapon át jutnak rögzített áron áramhoz több mint 20 ezer fogyasztási helyen.

- írták.

Közölték azt is, hogy a kormány a családok számára az átlagfogyasztásig egész évben biztosítja a rezsivédelmet.

- tették hozzá.

- áll a közleményben.

MTI; fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.